Kihívások a Juvi életében – tegnap, ma és holnap

Kihívások a Juvi életében – tegnap, ma és holnap


 



A vírushelyzet iskolánk diáklapját is kihívások elé állítja. A főszerkesztőnek nem sikerült kellőképpen leköszönnie. A csapat nem tudja megtartani hagyományos Jégtörőjét és csapatújítóját. A tagokat össze kell tartani az online térben. A munkát valamilyen formában folytatni kell. Cél, hogy a Juventus a helyzet ellenére is működjön, megújuljon és csapata frissüljön.

Ezzel a céllal találkoztak a Juvi egykori, mostani és „leendő” tagjai. Meghívást kaptak az online találkozóra a diákújság volt szerkesztői, akik meséltek a szerkesztői munkájuk szépségeiről, nehézségeiről, megvalósított tervekről, valamint olyan vágyakról, elmaradt ötletekről, amit időhiányban nem tudtak megvalósítani, de a jövőre nézve fontosnak tartanak.

Mindhárom leköszönt főszerkesztő tanácsokkal látta el a jövőbeni munkacsapat tagjait.

Bîtoancă Dia (főszerkesztő, 2015–2017) kiemelte, hogy rengeteg mindennel ajándékozza meg az alkotóit a Juventus, hogy kiváló szerkesztőket, tehetséges grafikusokat, és egy olyan csapatot lát most, amelyre számítani lehet, csak „merjetek önmagatok lenni az alkotásaitok által, merjetek hinni magatokban és az elképzeléseitekben, merjetek véleményt mondani és tartsatok ki a céljaitok mellett”.

Gergelyfi Beáta (főszerkesztő, 2017– 2019) elmondta, hogy „a Juventus nemcsak egy újság. A Juventus egy-egy darab sok-sok tehetséges diákból, akik nem féltek papírra vetni gondolataikat. Ha már egy írásod jelen van benne, te is része vagy a varázsnak.” Fő üzenetét így fogalmazta meg a lap munkatársainak: „Ne feledd, amennyit adsz a Juventusnak, annyi mindent fogsz cserébe kapni, rengeteg fejlődést, s gyönyörű emlékeket, úgyhogy hajrá! Én még most is érzem a varázsát.”

Orosz Katalin (főszerkesztő, 2019–2020) leköszönő főszerkesztőként csak azt tanácsolta a jelenlévőknek, hogy „Ne féljetek megvalósítani az elképzeléseiteket, és merjetek újat és eredetit alkotni. Ne a főszerkesztő csináljon mindent. A feladatokat le kell osztani. A kiosztott munkát lelkiismeretesen és időben el kell végezni.”

Cziprián-Kovács Kinga, a csapat mostani irányítója kérte a munkatársakat és a csapatba kerülő új személyeket, hogy „beszélgessünk többet a csoporton, legyünk aktívak, hogy hozzuk ki a legjobbat a jelenlegi helyzetből..., érdeklődjünk is egymás iránt..., ha van valami ötletünk, bátran osszuk meg a többiekkel..., a kinek ötlete, rajza, szövege, üzenete, kritikája, élménye, verse van, annak a Juviban van a helye..., az új tagokat amiben csak lehet, segítsük, bátorítsuk...” Legfőbb célja, hogy „csupám annyit szeretnék látni, hogy élvezik, amit csinálnak. Látni az emberek arcán a mosolyt, mikor a Juventust olvassák.”

Balla Lóránt, a Juventus szellemi irányítója


Eseménynaptár

Eseménynaptár
Április
H K SZ CS P SZ V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

Keresés

A pontos keresés érdekében használjon ékezetes betűket!

Diákok munkái

Honlap navigátor

navigator