Hatékony együttnevelés - szakmai műhely Kiskőrösön

Hatékony együttnevelés - szakmai műhely Kiskőrösön

November utolsó napjait Kiskőrösön töltöttük. Kiss-Pataki Adél és Fodor Enikő kolléganőimmel a „Hatékony együttnevelés korszerű módszerek, eszközök, eljárások alkalmazásával” című szakmai képzésen, workshopon vettünk részt egy EFOP projekt keretében az Oktatási Hivatal szervezésében. A képzésnek a Kiskőrösi Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény adott otthont.
A képzésen összesen 21 romániai, anyaországi, kárpátaljai magyar pedagógus vett részt. Szívélyes fogadtatásban volt részünk. Első délután tett intézménylátogatásunk alatt kiderült számunkra, hogy ebben az általuk kisebbségi iskolának nevezett intézményben a fő irányelv a szeretet és türelem. Az intézménybe hátrányos helyzetű, fogyatékos, Down-szindrómás, autista gyerekek járnak. A tantárgyakat kizárólag szakemberek, pszichológusok, gyógypedagógusok tanítják. Az iskola fő célja, hogy az ide járó gyerekek munkaképessé váljanak, önellátók legyenek, kommunikáljanak, vagyis megpróbálják integrálni őket az egészséges társadalomba! A képzés folyamán módszereiket mutatták meg, próbálhattuk ki, óralátogatáson vehettünk részt. Az elkövetkező fél évben mentorképzésre van lehetőségünk, hogy a jógyakorlat módszereit eltanulhassuk! A képzés utolsó napján meglátogattuk Petőfi Sándor szülőházát.
Molnos Ildikó, magyartanár


Eseménynaptár

Eseménynaptár
Április
H K SZ CS P SZ V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

Keresés

A pontos keresés érdekében használjon ékezetes betűket!

Diákok munkái

Honlap navigátor

navigator