Nemzeti Összetartozás Napja a Bartók Béla Elméleti Líceumban

Nemzeti Összetartozás Napja a Bartók Béla Elméleti Líceumban

Június 4. különleges nap volt az iskola elemi tagozata számára, hiszen tizenkettedik alkalommal szerveztük meg a Gyermekek a DKMT Eurorégióban nevet viselő rendezvényt, melyre meghívtuk testvériskoláink képviselőit is. Idén az aradi Csiky Gergely Főgimnázium, a lugosi Eftimie Murgu Általános Iskola, a végvári, ötvösdi, és az újszentesi Általános Iskola, valamint a temesvári Gerhardinum Római-Katolikus Teológiai Líceum diákjai és pedagógusai voltak a vendégeink, kiváló alkalmat nyújtva a testvériskoláinkkal való szorosabb együttműködésre, barátkozásra, magyar népi kultúránk, néphagyományaink megismerésére. A résztvevő kisdiákok a rendezvény megnyitója után népdalvetélkedő és festőverseny keretén belül mutathatták be tehetségüket és tudásukat, lehetőségük volt ismerkedni, barátkozni a különböző iskolákból érkező társakkal, beletekinteni a helyi iskola mozgalmas életébe. A vetélkedők után megtekintették a Terülj, táska! - zenés mesejátékot a Szél fújja meseműhely előadásában, amelynek tagjai Budapestről érkeztek hozzánk és a gyermekeket bevonva érdekes előadásmódban, népi hangszerekkel megfűszerezve vezették be a résztvevőket a mese csodálatos világába. Ugyanakkor lehetőség nyílt egy igazi jurtát megnézni, melyet a temesvári Losonczy István Hagyományőrző Egyesület állított fel az iskola udvarán.
A népdalvetélkedőn Boros Emília, Khell Levente és Szabó Ferenc pedagógusok rangsorolták a bátor énekeseket, akik a következő helyezést érték el: I. díjat Abdulhamza Szafi, Zaha Evelyn, Nagy Natália, Demea Klára és Muresan Maia érte el Temesvárról, II. díjat a temesvári Kótai Vanessa, König Glória, Mészáros Norbert, Varga Brigitta és Kiss Réka ért el. III. díjban részesült Sípos Zoltán Újszentesről, Drasztyl Veronika Aradról, Boros Szonja és Tamássy Dávid Temesvárról. Dicséretet ért el az újszentesi Szilágyi Bence, a lugosi Csutak Dóra, valamint Iván Erika és Demeter Karina Temesvárról.
A festőversenyen egy felolvasott magyar népmese alapján dolgozták ki munkájukat a tanulók szabadon választott technikát alkalmazva. A következő helyezést állapította meg Nüszl Erzsébet, Milos Edit és Kulcsár Ilona tanítónők: I. díjat kapott az újszentesi Nueleanu Daniel, a lugosi Madaras Andor, valamint a temesvári Császár Ede, Popa Ottília és Vass Réka, II. díjat Kele Dávid Végvárról, valamint Kurázs Tímea, Nechifor Tímea, Zwean Jasmina és Festő Ádám Temesvárról, valamint III. díjat Lukács Andrea Ötvösdről, Gedó Melinda Aradról, Lukács Zoltán Újszentesről, Jӓger Kevin Lugosról, valamint Tönkő-Fenyvesi Réka Temesvárról. Dícséretet értek el Simó Melitta és Korsós Róbert Végvárról, Kovács Vencel Újszentesről, Moga Gabriella és Bányai Sebastian Ötvösdről, Vinze Lea Aradról, valamint Ferenc Szilárd, Susan Rebeca, Szász Melinda, Szabó Tímea, Varga Alex és Orosz Mikolt Temesvárról.
Jó volt együtt lenni, ismerkedni, barátkozni a különböző iskolákba járó magyar diákokkal, együtt énekelni, alkotni és szép magyar népmeséknek örülni. Bízunk abban, hogy a kialakult kapcsolatokat az összefogás jegyében tovább építjük, ápoljuk hasonló találkozóinkon.
A program támogatója a Romániai Magyar Demokrata Szövetség, a Communitas Alapítvány valamint a Bartók Béla Alapítvány volt.
A szervezőcsapat nevében, Pál Krisztina tanítónő











































Eseménynaptár

Eseménynaptár
Április
H K SZ CS P SZ V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

Keresés

A pontos keresés érdekében használjon ékezetes betűket!

Diákok munkái

Honlap navigátor

navigator