Kiváló minősítés kaptak a citerás lányaink

Kiváló minősítés kaptak a citerás lányaink

Csüllög Edina, citerát oktató tanárnőnk, egyik nap azzal az ötlettel jött, hogy mi lenne, ha az eddigi munkánkat bemutatnánk a május 18-i Aranypáva Népzenei Minősítőjén, amely Magyarországon, Kunhegyesen volt megszervezve. Egymásra néztünk, az öt citerás lány, és magabiztosan rábólintottunk, hogy igenis, mi megyünk. Mivel életünk első citeraversenyén vettünk részt, egy maradandó emlékekkel gazdagodtunk és ugyanakkor egy új tapasztalatot is átéltünk. Mikor sorra kerültünk (40 produkció egyikeként) és színpadra álltunk, a pici izgulás nem hiányozhatott a lelkünkből, viszont az eddigi fellépéseinknek köszönhetően, tudtuk uralni ezt. Kihoztuk magunkból a maximumot, és úgy tűnik, lenyűgöztük mind a közönséget, mind a zsűrit, amely KIVÁLÓ fokozattal értékelte a fellépésünket. Ez azt jelenti, hogy készülni fogunk az országos megmérettetésre. Nagyon megérte a 4 órás oda- és 4 órás vissza út, mert egy fantasztikus élményben részesültünk. Végül is azt csináltuk, amit igazán szeretünk.


A csapat nevébe, Német Tímea Sarah





Eseménynaptár

Eseménynaptár
Április
H K SZ CS P SZ V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

Keresés

A pontos keresés érdekében használjon ékezetes betűket!

Diákok munkái

Honlap navigátor

navigator