Tehetségnap 2019

Tehetségnap 2019

Magyarország kezdeményezésére március 25-e Európa-szerte a Tehetség napja. A Bartók Béla Elméleti Líceumban 2013 óta szervezzük meg iskolánk névadójának születésnapján, vagy egy ahhoz közeli napon a Tehetségnapot.
Ebből az alkalomból idén is bemutattuk tehetséges diákjainkat az iskolatámogató közösség előtt. A rendezvényre meghívást kaptak a diákok és szüleik mellett a partnerintézményeink, a helyi magyar intézmények, civil szervezetek, a sajtó képviselői és az iskolát támogató vállalkozók is.
Az ünnepség főhajtással indult: a legeredményesebb diákunk, Harkay Gabriella, és a Diákönkormányzat elnöke, Păduraru Silvia, az iskolaközösség nevében megkoszorúzta az iskolában levő Bartók Béla emlékművet. A tehetséges diákokat tehetségterületenként mutatták be tanáraik.
A rendezvény első részében a legkisebb tehetségígéreteket mutattuk be a meghívottaknak, majd a második részben a felsőtagozatos és középiskolás tehetséges diákokat. A diákok névre szóló elismerő oklevelet és egy szimbolikus ajándéktárgyat kaptak. A díjakat olyan volt bartókos diákok adták át, akik azon a tehetségterületen már bizonyítottak. A program színvonalát a diákok előadásai, műsorszámai emelték ki, majd az estét a Bartók Diákszínpad előadása zárta.
Az elemi osztályok szintjén négy terület tehetségígéretei kerültek bemutatásra:
Anyanyelv 20 kisdiák
Matematika 8 kisdiák és 1 csoportdíj 
Művészetek 12 kisdiák és 7 csoportdíj
Sport 23 kisdiák és 2 csoportdíj

Tehetséges diákok az V–XII. osztályok szintjén nyolc területen:
Anyanyelv tehetségterület 41 diák és 2 csoportdíj
Nyelvek 23 diák és 3 csoportdíj
Társadalomtudományok 15 diák és 2 csoportdíj
Művészet 22 diák és 8 csoportdíj
Sport 20 diák és 2 csoportdíj
Matematika 24 diák
Természettudomány – informatika 22 diák és 1 csoportdíj
Közösségépítés 5 csoportdíj

A rendezvény támogatói a Bartók Béla Alapítvány és a Bethlen Gábor Alap volt.















































































Eseménynaptár

Eseménynaptár
Október
H K SZ CS P SZ V
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Keresés

A pontos keresés érdekében használjon ékezetes betűket!

Diákok munkái

Honlap navigátor

navigator