Temesvári táncosok a XII. Erdélyi Magyar Néptánc Antológián

Temesvári táncosok a XII. Erdélyi Magyar Néptánc Antológián

    XII. alkalommal szervezi meg (az idén Kolozsváron) az Erdélyi Magyar Néptánc Egyesület az Erdélyi Magyar Néptánc Antológiát, ahová az elmúlt év legjobb táncprodukciói kerülnek be. Ennek érdekében az egyesület egy pályázatot hirdetett meg, ahová felvételt kellett beküldeni a bmutatandó táncról/táncokról. Az előzsűrizést követően a Bokréta és Kisbokréta csoportok anyagait a zsűri pozitívan bírálta el, minekután a Kisbokréta áprilisban, Szegeden, a XXVIII. Ifjusági Gyermek és Néptánc Fesztiválon KIEMELT ARANY minősítésben részesült. A romániai megmérettetésen a Kisbokréta kalocsai táncát a zsűri országos megosztott első helyre sorolta gyermek kategóriában, míg a Bokréta „Ősz az idő” – dél alföldi táncprodukcióját felnőtt kategóriában országos harmadik helyre rangsorolta.


    Ezek tudatában a nyár próbákkal lesz megtűzdelve, de mindenki szívvel-lélekkel dolgozik, hisz ekkora siker, megtisztelés első alkalommal kerül egy bánsági szórványban működő néptáncegyüttesbe.


   Így, augusztus 23-25. között mindkét csoport kolozsváron lép színpadra a XII. Erdélyi Magyar Néptánc Antológián.


  Hajrá BOKRÉTÁK!


Eseménynaptár

Eseménynaptár
Április
H K SZ CS P SZ V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

Keresés

A pontos keresés érdekében használjon ékezetes betűket!

Diákok munkái

Honlap navigátor

navigator