Nagyváradi szakmai találkozó

Nagyváradi szakmai találkozó

 


      November 11-én,  A Magyar Nyelv Napján iskolánk Lépésről Lépésre első osztályának pedagógusai, valamint három első osztályos gyerek meghívást kapott a Nagyváradi Szacsvay Imre Általános Iskola részéről egy különleges szakmai találkozóra. Ez a  találkozó egy egyedülálló kezdeményezés, amely azzal a céllal jött létre, hogy elősegítse a magyar nyelv ápolását, a magyarságtudat erősítését gyermekeinkben, valamint a szakmai kapcsolatok ápolását az anyaországban, ill. a szórványban élőkkel.


      Pásztor Gabriella aligazgató ünnepélyes köszöntése után A két bors ökröcske című népmese feldolgozása következett a drámapedagógia módszereivel, ezt a foglalkozást Wass-Eysen Ábel, kecskeméti drámapedagógus vezette. Ezután az alternatív  pedagógia módszerével, műhelymunkában folytatódott a mese feldolgozása, amit a szervező tanítók: Fechete Erika és Orbán Tímea vezettek. A bőséges ebéd után tánc-, zene- és énekpedagógiai foglalkozás következett, amely a téli ünnepkörre való ráhangolódást segítette, valamint a nap levezetését segítette elő.


      Megtiszteltetés volt részt venni ezen a különleges találkozón, hálásan köszönjük a meghívást, a nagyszerű fogadtatást a nagyváradi kollégáknak, s köszönet mindazoknak, akik valamilyen formában hozzájárultak ahhoz, hogy ez a nap sikeres legyen!


                                                                                                Varga Ildikó és Boros Emília tanítónők


Eseménynaptár

Eseménynaptár
Október
H K SZ CS P SZ V
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Keresés

A pontos keresés érdekében használjon ékezetes betűket!

Diákok munkái

Honlap navigátor

navigator