XVI. Magyar Diákok és Tanárok Találkozója

XVI. Magyar Diákok és Tanárok Találkozója

2015. július 6-12. között valósult meg a hagyomànyos Sátoraljaújhelyi Rákóczi tábor. Iskolánk a csapatát az idén Rácz Hermina (IX.TT), Tóth István (IX.MI), Vicze Júlia Viktória (X.TT), Vass Imola (XI.MI), Cziprán-Kovács László (IX.BK) valamint kísérő tanárunk, Balla Tamás alkotta. Hétfőn reggel indultunk Nagyváradra, majd minden probléma nélkül átszálltunk a rákóczis buszokra, és sikeresen eljutottunk Sátoraljaújhelyre. A rövid regisztráció után bevártuk a többi csapatot, majd egy közös séta keretében megmásztunk egy domboldalt, ahol is megtartották a tábor hivatalos megnyitóját. Az előadások és felvezetések után lesétáltunk, ahol a tizenkét csapat megbeszéléseket tartott a csoportvezetővel, és mi is megismerkedtünk új csapattársainkkal, akikkel igen jól összebarátkoztunk.

Kedden rögtön belevágtunk a sűrűjébe, és elindultunk egy rendhagyó kirándulásra, Kassára. Egy rövid városvezetés után közösen koszorúztunk a Szent Erzsébet dóm északi felén lévő Rákóczi domborműnél, és beszédeket hallgattunk. A rövid szabadidő után visszaindultunk a táborba. Meghallgattuk Dr. Fűzfa Balázs beszédét a magyar nyelvről, majd Deák Bárdos Mihály profi, Európa-díjas birkózó előadását is. Ezek után volt a táncház, ez zárta a napot minden este.

Szerda a versenyek napja volt. Ekkor rendezték a foci-, kosárlabda-, ping-pong-, rovásírás-, valamint a versmondó versenyeket is. Mindezek után újabb előadásokat hallgathattunk meg a magyar irodalomról. Este egy színpadi műsort, a ,,Tizenkettő” előadást láthattuk a sárospataki Árpád Vezér Gimnázium tanulóinak szervezésében.

Csütörtökön ismét buszra szálltunk, és meglátogattuk Borsi-Dobóruszka-Nagyszelmec-Nagykapos városokat, ahol megtanulhattuk az általános koszorúzási technikákat, valamint egy igen jókedvű előadást hallhattunk Pista bácsitól a borsi Rákóczi-várban. A táborba visszatérésünk után egy előadást hallgattunk meg Dr. Seszták Miklós fejlesztési minisztertől. Ezek után este egy tartalmas koncerten vettünk részt, melyen a Credo együttes szerepelt.

Pénteken részt vettünk a Honvédelmi Minisztérium által szervezett programokban, ahol egy fantasztikus bemutatót tartottak a katonák, majd közelebbről is meg lehetett ismerkedni a fegyverekkel. A táborban a Sátorelő Íjász Klub tartott egy rövid bemutatót, majd ezeket a fegyvereket is ki lehetett próbálni. Este egy rock koncerten vehettünk részt, a Halas együttest ismerhettük meg

Szombaton lezajlottak a sportdöntők és a csapatversenyek, ezután egy velős előadást hallgathattunk meg Dr. Horváth Pál hadtörténésztől Trianonról. A tábori szentmise után a csapatok előadását néztük meg, majd lezajlott a tábor hivatalos lezárója.

Vasárnap reggel búcsút vettünk újonnan megismert barátainktól, majd elindultunk Nagyváradra, ahol vonatra szálltunk, és négy órányi utazás után hazaértünk. Köszönjük a szervezőknek a változatos programokat, a jó hangulatot és a sok új barátot!

Cziprián- Kovács László (IX.BK)


Eseménynaptár

Eseménynaptár
Január
H K SZ CS P SZ V
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Keresés

A pontos keresés érdekében használjon ékezetes betűket!

Diákok munkái

Honlap navigátor

navigator