Juventus Jégtörő „gólyáinknak”

Juventus Jégtörő „gólyáinknak”

 


            Az iskolakezdés velejárója minden olyan tevékenység, ami szinte minden egyes szabad percünk is kitölti, és természetesen ebből a kilencedikesek sem maradhatnak ki, hiszen szükség van az utánpótlásra. Ezért szerdán, október 5-én sor került a Juventus diáklap szerkesztői által szervezett Jégtörőre is. Miután a technika ördöge is próbára tett bennünket, elkezdődött a játék, mellyel feloldottuk a feszültséget, utána pedig bevezettük az újoncokat abba, hogy mi is pontosan a Juventus, mivel foglalkozik és kik a részesei. Elmondtuk nekik, hogy milyen jellegű cikkeket szoktunk írni, illetve hogy milyen funkciókat tölthetnek majd be a csapaton belül. Annak ellenére, hogy ez a kis ízelítő csak egy töredéke a juvis életnek, a szerkesztők által megosztott személyes tapasztalatok és emlékek tették meggyőzővé a bemutatót. Hihetetlenül jó érzés volt látni a kilencedikeseken az érdeklődést, ugyanis mindannyian abban bíztunk, hogy lesz ki továbbvigye az újságot utánunk, az első jelek szerint pedig lesz is. Kihívás lesz egy ilyen hatalmas csapattal együtt dolgozni, de ugyanakkor már nagyon várjuk, hiszen az összes új tag is kreatívnak, kitartónak és lelkesnek ígérkezik.       Türelmetlenül várjuk az első újságot, és szeretettel várunk mindenkit, aki úgy gondolja, van mit közölnie írásai vagy rajzai által a diáklapban. Szívesen fogadunk minden licist csapatunkban!


 A Juventus diáklap szerkesztősége nevében Bîtoancă Diana, főszerkesztő


Eseménynaptár

Eseménynaptár
Április
H K SZ CS P SZ V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

Keresés

A pontos keresés érdekében használjon ékezetes betűket!

Diákok munkái

Honlap navigátor

navigator