Családi Nap a hagyományos IV. osztályban

Családi Nap a hagyományos IV. osztályban

 

 

            Osztályközösségünk elérkezett ahhoz a pillanathoz, amikor a gyerekek és a szülők búcsút vesznek a tanító nénitől, lezárva a kisiskoláskor szakaszát, és életük egy újabb, kihívásokkal teli időszaka elé néznek. A mi kis közösségünk ezt a pillanatot egy családias, kellemes környezetben ünnepelte meg. Ómosnicára mentünk, egy Temesvár melletti kedves kis falucskába, ahol felejthetetlen Családi Napot szerveztünk. Előbb a gyermekek ünnepi műsort mutattak be a szülőknek, amelyben felelevenítették az elmúlt elemista diákévek legszebb, legemlékezetesebb pillanatait. Mivel közösségünket a vidámság, a jó humorérzék jellemezte, úgy döntöttünk, hogy tréfás jeleneteken, iskolásvicceken és vidám diákdalokon keresztül megmutatjuk a szülőknek ezt az oldalunkat is. Ezt megerősítette a tanító néni Ballada a negyedik osztályról című saját költésű, szinte végtelen hosszúságú verse, melybe minden gyermek nevét belefoglalta, természetesen tréfásan. A műsor végén megtekintettünk egy kisfilmet a legszebb, legemlékezetesebb kisiskoláskori emlékekről.

 

            Következett a várva-várt játék: kézilabda, foci, ugrókötelezés, hintázás, ügyességi játékok, akadályverseny, és még sorolhatnám. Gyerekek, felnőttek együtt. Hiszen a szülők ezen a délutánon mintha gyerekekké változtak volna. Néhány ügyes apuka átvállalta a szakácsmesterséget s finomabbnál-finomabb ételeket varázsolt a szinte 80 személyes, a játéktól megéhezett társaságnak. A jó dolgok sorát tetézte az, hogy egy ügyes ómosnicai anyuka két hatalmas tortával lepte meg a csapatot, a meglepetés része pedig egy anyukák által költött és bemutatott dal volt.

 

            Az est fénypontja és egyúttal zárópontja az apa-fiú focimeccs volt. Nehéz volt az apukáknak a sarat állni a fiaikkal szemben, sok biztatásra és ,,tanítói útbaigazításra” volt szükségük, hogy szégyent ne valljanak az ügyes, talpraesett gyermekeik előtt.

 

            A szülők példás összefogása, a kölcsönös bizalom és együttműködés, melyet most és a négy év alatt tanúsítottak, a gyermekek számára követendő példa . Legyen ez mindig így!

 

 

 

                                                                                    Pál Krisztina tanítónő


Eseménynaptár

Eseménynaptár
Április
H K SZ CS P SZ V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

Keresés

A pontos keresés érdekében használjon ékezetes betűket!

Diákok munkái

Honlap navigátor

navigator