APÁK NAPJA- a III. Lépésről lépésre osztály szervezésében

APÁK NAPJA- a III. Lépésről lépésre osztály szervezésében

Ma már a világ számos helyén minden év júniusának harmadik vasárnapján köszöntik a gyermekek édesapjukat. Bár ez az ünnep egyáltalán nem honosodott meg nálunk, úgy gondoltuk, mégis keresünk egy délutánt arra, hogy a III. Lépésről lépésre osztály tanulói és az apák együtt minőségi időt töltsenek.


 Így került megszervezésre június 12-én délután az APÁK NAPJA. Az édesapák gyermekeikkel négy tevékenységen vettek részt: kipróbálhatták az íjászatot és szablyavívást (köszönet Fábián Lórándnak, a Losonczy István Baranta Hagyományőrző és Sportegyesület helyi oktatójának), asztali teniszeztek, tollaslabdáztak, majd a kicsik megtanították az apáknak a Quarto és Reversi stratégiai játékokat. Ezek után következett a várva várt foci: lányok az apukáik ellen, fiúk az apukáik ellen, majd a közös gyermek-felnőtt meccs, amit ,,természetesen” a gyermekek nyertek meg.


Bár a hőség mindenkit próbára tett, a jókedvű csapat vidám játéka felejthetetlen élmény volt kicsik és nagyok számára, és a ,,jövőre veletek ugyanitt”- jelszóval búcsúztak egymástól.


 


                                                                                              Bakos Ágnes- Mónika és Tasi Ottilia tanítók


Eseménynaptár

Eseménynaptár
Április
H K SZ CS P SZ V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

Keresés

A pontos keresés érdekében használjon ékezetes betűket!

Diákok munkái

Honlap navigátor

navigator