Iskola másként a Lépésről lépésre harmadik osztályban

Iskola másként a Lépésről lépésre harmadik osztályban

Számos változatos programban vettek részt a III. Lépésről lépsére osztály tanulói az Iskola másként héten.

Elsőként felelevenítettük a húsvéti locsolkodás szokását: a fiúk locsolóverseket szavaltak, meglocsolták a lányokat, amiért nagyon szép tojásokat kaptak, volt közöttük saját készítésű gyönyörű hímes tojás is.

A Calina Galériában Ștefan Radu Crețu képzőművész Stone Age című tárlatát tekintettük meg, amelynek érdekessége, hogy a munkák kis gépezet által mozognak is, amit a látogató maga indíthat be. Különleges örömöt nyújtott a gyermekeknek egy olyan tárlat megtekintése, ahol nem a ,,hozzányúlni tilos”-elv, hanem a gyakorlati tapasztalat nyújt maradandó élményt.

Tartalmas látogatásban volt részünk Kabai Zoltán fogorvos rendelőjében, ahol a doktor úrral a rendszeres, helyes fogápolásról, a fogorvosnál tett rendszeres látogatás fontosságáról beszélgettünk.

Örömmel teli délelőttöt töltöttünk a 26-os számú óvoda nagycsoportjában, kisóvodás barátainkkal együtt rajzoltunk, játszottunk és megtekintettük a Csiky Gergely Állami Magyar Színház Csomótündér című előadását. Köszönjük Szabó Judit és Kovács Ibolya óvónéniknek a kedves fogadtatást!

A hetet egy felszabadult pancsolással, úszással zártuk az Aqua Arena uszodában.

Bízunk benne, hogy a szervezett programok a ,,játszva tanulás” jegyében hozzájárultak a tartalmas kikapcsolódáshoz, a csapatépítéshez.

Bakos Ágnes-Mónika és Tasi Ottilia tanítónők






















Eseménynaptár

Eseménynaptár
Április
H K SZ CS P SZ V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

Keresés

A pontos keresés érdekében használjon ékezetes betűket!

Diákok munkái

Honlap navigátor

navigator