Vésztői környezetvédő tábor (PROFNET projekt)

Vésztői környezetvédő tábor (PROFNET projekt)

 


Július 9-15. között a Bartók Béla Elméleti Líceum húsz IV-VII. osztályos tanulója  és három pedagógusa  részt vett a Vésztőn megrendezett Környezetvédő táborban, amely az Interaktív tanulási módszereken alapuló kompetenciafejlesztést célzó szakmai hálózat (PROFNET) projekt keretében valósult meg.


Iskolánk diákjai a vésztői tanulókkal együtt változatos és  érdekes tevékenységeken vettek részt:  megismerkedtek a négy őselem (föld, víz, tűz, levegő) különböző tulajdonságaival szórakoztató kísérleteken keresztül,  meglátogatták a Vésztő-Mágor Történelmi Emlékhelyet, a Pákásztanyát, a Holt-Körös partján található tanösvényen túrázva megismerhették a vidék vízparti, valamint erdei növény- és állatvilágát. Miután  új ismereteket szereztek a megújuló energiaforrásokról és az újrahasznosítható anyagokról,  a gyulai G-TEX Szabadidőközpont Kalandparkjának 2x12 féle akadályból álló magaslati kötélpályáját, lecsúszó pályáját, íjász- és minigolf pályáját próbálták ki a merész vállalkozók. A hét második felében  a napenergiát felhasználó kísérleteket végeztek a táborozók, majd  a SMART tábla segítségével  összegezték a hét folyamán elsajátított ismereteket. A kötelező tevékenységek mellett minden nap alkalom adódott különféle kézműves foglalkozások kipróbálására (szövés, hímzés, hangszerkészítés, agyagozás, fafaragás, bőrözés, kosárfonás) és sporttevékenységeken való részvételre is (úszás, sakkozás, lovaglás, asztali-teniszezés). Hazaérkezéskor a gyermekek nagy lelkesedéssel számoltak be  családtagjaiknak a táborban szerzett élményeikről.


A Interaktív tanulási módszereken alapuló kompetenciafejlesztést célzó szakmai hálózat (PROFNET) című projekt a Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 keretében valósul meg (www.huro-cbc.eu), az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap valamint a Magyar Köztársaság és Románia társfinanszírozásával. A program célja közelebb hozni egymáshoz a határmenti térségben élő embereket, közösségeket és gazdasági szereplőket az együttműködésbe bevont térség közös fejlesztésének elősegítése érdekében, a határmenti térség alapvető  erősségeire építve. 




















































Eseménynaptár

Eseménynaptár
Április
H K SZ CS P SZ V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

Keresés

A pontos keresés érdekében használjon ékezetes betűket!

Diákok munkái

Honlap navigátor

navigator