Szent-Györgyi Albert Tanulmányi Verseny 2014

Szent-Györgyi Albert Tanulmányi Verseny 2014

A Szegedi Tudományegyetem szervezésében immár harmadjára került sor idén, november 28-án a Szent-Györgyi Albert Tanulmányi Versenyre, amelyen iskolánk csapata is részt vett. A verseny témája Szent-Györgyi Albert, magyar Nobel díjas tudós életpályája és munkássága volt, amely a biológia, kémia és fizika különböző szakterületeit ötvözte. A verseny két fordulóból állt. Ez első, számítógépes versenyt egy nyilvános döntő követte, amelyre csak az első hat csapat jutott tovább. Az idei verseny kreatív feladata egy 5 perces kisfilm elkészítése volt, „Szent-Györgyi egy napja” címmel.

A bartókos diákok kisfilmje a „Mások tükrében’’ címet viseli, szereplői pedig Babău Theodora, Erdős Zoltán, Kovács Boglárka, Metz Norbert, Püsök Csaba, Szabó Judit Nóra, Timár Bertalan ésTóth István diákok. A kisfilm rendezője, operatőre és vágója Keresztes Péter volt, akinek külön köszönettel tartozunk! Filmünk a következő linken érhető el: https://www.youtube.com/watch?v=S1vM8_E6IKE

Iskolánk csapata Babău Theodora (X-MI), Püsök Csaba (XII-MI) és Szabó Judit Nóra (IX-MB) diákokból állt, akik munkáját Tóth Kinga tanárnő irányította.

 


Eseménynaptár

Eseménynaptár
Április
H K SZ CS P SZ V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

Keresés

A pontos keresés érdekében használjon ékezetes betűket!

Diákok munkái

Honlap navigátor

navigator