Évfordulós matematikaverseny

Évfordulós matematikaverseny

A népszerű tehetséggondozó X. Bonifert Domonkos Nemzetközi Matematikaverseny ünnepélyes eredményhirdetését 2014. május 9-én 16 órakor tartották Szegeden az Arany János Általános Iskola aulájában. A 10 év alatt, e versenyen körülbelül 10.000 tanuló vett részt, közülük mintegy 3000 Erdély, a Vajdaság, Kárpátalja s a Felvidék iskoláinak diákja. A verseny egy-egy tanévben négy levelező fordulóból és a nemzetközi döntőből áll. Ebben a tanévben több mint 1000, a matematika iránt fokozottan érdeklődő tanuló küldte be feladatmegoldásait. A legjobbak közül az idei döntőre 210 diák lett meghívva, akikből 50 fő magyarország határain túli magyar nyelvű iskolák tanulója. Elért eredményeik alapján az idei díjkiosztón 73 diák és 18 felkészítő tanár részesült elismerésben.

Iskolánkból 40 diáknak jelentett kihívást ez a verseny 4 fordulón keresztül és a nemzetközi döntőn 10 diákunk képviselte méltón az iskolát. Az ünnepélyes díjkiosztó ünnepségen iskolánk neve 6-szor hangzott el. Legeredményesebb diákjaink Szász Dávid(3.o) 5-ik helyezés – dicséret, Orosz Katalin (5.o) 4-ik helyezés – dicséret, Szász Tamás (8.o) második díj és Szabó Liza (8.o) első díj. Felkészítő tanáraik, tanítóik Albert Etelka, Păcurar Mária és Stan Orsolya. Oklevélben és könyvjutalomban részesültek Albert Etelka és Păcurar Mária matematikatanárok is.

Tatár István (Apáczai-díjas és Rátz Tanár Úr Életmű-díjas nyugalmazott megyei vezető szaktanácsadó) a zsűri egyik tagja szerint minden kiosztott oklevél remény, lelkesedés, erő a léleknek és nem szabad elfelejteni, hogy: “Ami nincs meg ma, meglehet holnap, csak tenni kell érte”

Păcurar Mária















Eseménynaptár

Eseménynaptár
Április
H K SZ CS P SZ V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

Keresés

A pontos keresés érdekében használjon ékezetes betűket!

Diákok munkái

Honlap navigátor

navigator