Bentlakó diákok tanulmányi kirándulása a régióban

Bentlakó diákok tanulmányi kirándulása a régióban

"Az a dolgom, hogy hidat építsek a múlt és a jövendő között. És hogy ennek a hídnak a pilléreibe beleépítsek mindent, amit a múltból a jövendőbe átvinni érdemes." (Wass Albert)
Iskolánk bentlakó diákjai április 27-28-án egy vajdasági és magyarországi tanulmányi kiránduláson vettek részt. A program elsődleges célja a térség történelmi, kulturális örökségének bemutatása és megismertetése volt. 
A kétnapos rendhagyó történelmi és kultúrtörténeti séta keretén belül a diákok elsőként Szeged belvárosát látogatták meg, majd Palics-fürdőn a tóparti szecessziós épületekben gyönyörködhettek Fodor Enikő történelemszakos tanárnő vezetésével. Következett egy történelmi bemutató Szabadka Városházán, ahol a diákok a város történelméről illetve a vajdasági magyarságról hallhattak egy érdekes előadást. Egy kényelmes szabadkai séta után estére Zenta városába érkezett a csapat, ahol testvériskolánkat, a Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégiumot, látogatták meg a diákok.
Másnap reggel, április 28-án, Szórád Endre tanár úr vezetésével egy zentai sétán vett részt a temesvári csapat. 
A kultúrtörténeti és történelmi tanulmányi út záró mozzanata egy közös fürdőzés volt Mórahalmán.
A tanulmányi út támogatói a nagyváradi Participatio Alapítvány, a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium és a Bartók Béla Alapítvány voltak. Önzetlen támogatásukat ezúton is köszönjük! 













Eseménynaptár

Eseménynaptár
Április
H K SZ CS P SZ V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

Keresés

A pontos keresés érdekében használjon ékezetes betűket!

Diákok munkái

Honlap navigátor

navigator