Hírarchívum 2017-2018

Temesvári táncosok a XII. Erdélyi Magyar Néptánc Antológián

    XII. alkalommal szervezi meg (az idén Kolozsváron) az Erdélyi Magyar Néptánc Egyesület az Erdélyi Magyar Néptánc Antológiát, ahová az elmúlt év legjobb táncprodukciói kerülnek be. Ennek érdekében az egyesület egy pályázatot hirdetett meg, ahová felvételt kellett beküldeni a bmutatandó táncról/táncokról. Az előzsűrizést követően a Bokréta és Kisbokréta csoportok anyagait a zsűri pozitívan bírálta el, minekután a Kisbokréta áprilisban, Szegeden, a XXVIII. Ifjusági Gyermek és Néptánc Fesztiválon KIEMELT ARANY minősítésben részesült. A romániai megmérettetésen a Kisbokréta kalocsai táncát a zsűri országos megosztott első helyre sorolta gyermek kategóriában, míg a Bokréta „Ősz az idő” – dél alföldi táncprodukcióját felnőtt kategóriában országos harmadik helyre rangsorolta.


    Ezek tudatában a nyár próbákkal lesz megtűzdelve, de mindenki szívvel-lélekkel dolgozik, hisz ekkora siker, megtisztelés első alkalommal kerül egy bánsági szórványban működő néptáncegyüttesbe.


   Így, augusztus 23-25. között mindkét csoport kolozsváron lép színpadra a XII. Erdélyi Magyar Néptánc Antológián.


  Hajrá BOKRÉTÁK!

Érettségi eredmények

   Az idei tanévben 40 diák iratkozott be az érettségi vizsgára, közülük 39-en az idei év végzősei. A 40 tanulóból 32-en vizsgáztak sikeresen (80%), 31-en az idei végzősök közül és 1 korábbi végzősünk.

   Szakonkénti eredmények: a matematika- informatika szakos diákok 85,71%-a (14-ből 12-en), a biológia kémia szakosok 70%-a (10-ből 7-en), a közgazdaság szakos diákok 100%-a (6-ból 6-an), a társadalomtudomány szakon a diákok 66,66%-a (9-ből 6-an) vizsgázott sikeresen.  A sikeresen vizsgázók átlaga profilonként a következő: a matematika- informatika szakon 8,14, biológia-kémia szakon 7,55, közgazdaság szakon 7,05 és társadalomtudomány szakon 7,22.

   Tantárgyanként az alábbi eredmények születtek:

- Magyar nyelv és irodalomból (minden diák számára kötelező vizsgatárgy) az átlag 7,45, mindenki elérte az átmenőjegyet, öten értek el 9-es feletti jegyet, a legnagyobb osztályzatot, 9,55-öt, Bîtoancă Diana kapta.

- Román nyelv és irodalomból (minden diák számára kötelező) az átlag 6,79, öt diák nem érte el az átmenőjegyet és hárman értek el 9-es feletti eredményt, a legjobb dolgozat Szabó Lizáé volt, aki 10-est írt.

- A kötelező szaktantárgyak esetében: matematikából (MI, BK és KG osztályok) három diák nem ért el átmenőjegyet, történelemből (TT osztály) pedig mindenki sikeresen vizsgázott. A matematika- informatika szakon végzett diákok átlaga matematikából 7,68, hatan értek el 9-es feletti eredményt, két szintízes dolgozattal is büszkélkedhetünk: az egyik szintén Szabó Lizáé, a másik pedig Szász Tamásé. A biológia-kémia osztályban végzett diákok átlaga matematikából 5,57, a közgazdasági osztályban végzett diákok esetében pedig 6,70. A történelemből kapott jegyek átlaga 7,41.

A választott szaktantárgyak esetében egy kivétellel mindenki elérte az átmenőjegyet. A legjobb eredmények informatikából (MI) születtek (9 diák választotta ezt a tantárgyat), az idei átlag 8,63, négyen értek el 9-es feletti osztályzatot, a legmagasabb osztályzatot Szász Tamás érte el (9,75). A biológiát 13-an választották (MI, BK), az átlag 7,67. Közülük öten értek el 9-es feletti eredményt, a legjobb dolgozatot Metz Norbert Attila írta, az ő eredménye 9,80. Földrajzból (TT és KG) mindenki megírta az átmenőjegyet, a dolgozatok átlaga 6,96. Pszichológiából (TT) az idén egy diák írt, az elért eredménye 8,20. A fizikát is egy diák választotta (MI), az elért eredménye 6,70.

A legjobb eredményt elérő diákunk Szabó Liza (XII.MI) 9,70-es átlaggal (két tízessel), őt követik Szabó Judit-Nóra (XII.MI) 9,36-tal és Szász Tamás (XII.TT) 9,23-as médiával.

   Gratulálunk a sikeresen vizsgázóknak, bölcs pályaválasztási döntést kívánunk a továbbtanulóknak, jó felkészülést az ősszel újra vizsgázóknak!  

Zenés-játékos bejárótábor

Július 2-a és 6-a között Zenés-játékos bejárótábort szerveztünk iskolánkban, ahol a hangsúly a zenés-játékos tevékenységekre került, de nem maradtak el a kézműves- és szabadtéri foglalkozások sem. Táborunk fénypontja az Artsoma képzőművészeti és zenei tehetséggondozó iskolába tett látogatásunk volt, ahol Szabó Zsolt zenész fogadott minket és bemutatta a hangszerek különleges világát. A diákok megtapasztalhatták a hangszerek csodálatos hangzását, és egy óra erejéig kis zenészekké válhattak, ugyanis egy rögtönzött együttest hoztak létre a házigazda vezetésével. Nagy élmény volt számukra együtt játszani egy igazi zenésszel, valódi hangszereken. A színes programok és változatos tevékenységeknek köszönhetően táborunk jó hangulatban telt, és reméljük, hogy jövőre újra találkozunk.


Programfelelősök: Szabó Csilla és Varga Ildikó

Beiratkozás a IX. osztályba

    Július 10–13. között (keddtől péntekig) zajlik a beiratkozás a szeptemberben induló IX. osztályokba. Várjuk a diákokat és szüleiket az iskola titkárságán naponta 10 és 15 óra között. 

Tekergő mesetábor

„A gyermekkornak két tündérvilága van: a cselekvés síkján a játék, és szellemi síkon a mese.“ (Kádár Annamária, pszichológus) Június 25-e és 29-e között került sor második alkalommal az egyhetes Tekergő Mesetáborra iskolánk diákjai számára. A tábornak két célkitűzése volt: a gyermekek mesevilágát gazdagítani s minél több időt tölteni a szabadban. Az első nap az ismerkedés napja volt: megismerkedtek a gyerekek, felfedezték, hogy a mese nem csak egy mesehallgatás lehet, hanem egy egész rituálét ki lehet alakítani, hogy az a pillanat meghitt legyen. Furulyaszóra körbe ültek, illóolajjal s gyertyalánggal előhívták a mesetündért s meghallgathatták a napi mesét. A meseláda kellékeiből válogatva szárnyalhatott a képzeletük: egy egyszerű kendő lehetett ruha, lehetett pillangószárny, lehetett szellő vagy asztalterítő. A fakanál lehetett evőeszköz, de puska vagy buzogány is. A következő két napban olyan népmesékkel ismerkedhettek meg a táborozók melyek a természet változásairól szóltak: az évszakokról , a hónapokról. Ezek segítségével kitárul előttük a találós kérdések ládája, amely újból megmozgathatta fantáziájukat. Csütörtök az alkotások napja volt. Mesekártyák segítségével megalkották saját meséjüket. Három csodálatos mese született, melyeket pénteken a cserkésztáboros iskolatársaiknak büszkén elő is adtak. A mesék mellett barátságok alakultak ki egymás között s a cserkésztábor tagjaival is, mivel a kirándulások közösen voltal megszervezve. A tábort közös fagyizással és játékkal zártuk le, ígérve, hogy egy év múlva újból találkozunk.


Programfelelősök: Balázs Melinda-Enikő és Kasza Andrea-Gabriella .

IV. Kis-Cserkészek bejárótábor

Június 25-e és 29-e között negyedik alkalommal került sor a Kis-Cserkészek bejárótáborára. Hétfőn reggel 18 gyermek önfeledt kacagása, csevegése töltötte be az előkészítő osztály termének csendjét. Örömmel töltött el minket, hogy az ismerős arcok között (hiszen voltak, akik immár negyedik alkalommal neveztek be ebbe a táborba), új gyermekarcok is mosolyogtak ránk. Az első nap ismerkedéssel, csapatépítő játékokkal, sportversenyekkel telt , ugyanakkor a cserkészet fontosabb szabályaival és a cserkészéletmóddal is megismerkedtek a gyermekek. A hét folyamán tanulságos és egyben szórakoztató tevékenységeken is részt vettek: megnézték a régi játékok kiállítását a Bánáti Múzeumban, Buziásfürdőre kirándultak, meseversenyen, kincskereső versenyen vettek részt, újságot szerkesztettek, barátság - karkötőt készítettek. Pénteken a tevékenységek sorát közös fagyizással, díjkiosztással zártuk, majd Mesetáboros barátaiknak (kikkel együtt kirándultak Buziásra, sétáltak, játszottak a parkban) bemutatták mindazt, amiről a héten tanultak, valamint büszkeségüket, a Kis - Cserkészek gyermeklapjának első számát. A tartalmas hét után a gyermekek tapasztalták, hogy ,,cserkészkedni” nemcsak játékot, népdaltanulást, kézműveskedést, bábozást, újságszerkesztést jelent, hanem legfőképpen barátokra lelni és másoknak örömet szerezni.


Mi tanítók is részesei voltunk a vidám munkának, játéknak, melyre elhatározásunk szerint jövőre is benevezünk, tárt karokkal várva a régi és új ,,kiscserkészeket”.


Major Gabriella és Milos Edit tanítónők

Ügyes kezek képzőművészeti bejárótábor

Ügyes kezek képzőművészeti bejárótábor

Hétfőn kezdődnek az írásbeli érettségi próbák!

Az idei tanévben diákjaink a 8-as számú vizsgaközpontban érettségiznek, a Carmen Sylva Tanítóképző Líceumban (C.D.Loga utca 45). Az iskola pontos elhelyezkedése itt is megtalálható:

https://www.google.ro/…/data=!3m1!4b1!4m5!3m4!1s0x4745677de…

Sok sikert kívánunk vizsgázó diákjainknak! 


 


Néhány fontos tudnivaló: 


Az érettségi szabályzat szerint az írásbeli próbákon naponta 7:30 és 8:30 között lehet a vizsgaközpontban megjelenni, de 8:30-ig el kell foglalni a helyeket a kijelölt termekben. Legyen nálad a személyi igazolványod, kék színnel író írószered (akár több is). 

A vizsgaterembe nem lehet bevinni a személyes holmit (mobiltelefonokat, jegyzeteket, segédanyagokat is!), ezeket a csomagmegőrző teremben kell hagyni. 

Az írásbeli vizsgák időtartama 3 óra. 

Fontos a kapott tételt leellenőrizni. Szerdán (E)c) vizsga), illetve csütörtökön (E)d) vizsga) a vizsgázók magyar és román nyelven is megkapják a tételeket. 

A javítókulcsot naponta a vizsga befejezése után, 15 órakor függesztik ki. Azokat délután, vagy másnap reggel lehet megtekinteni, illetve a tanügyminisztérium honlapján (http://subiecte.edu.ro/2018/bacalaureat/Subiecte_si_bareme/) is olvashatóak lesznek.

Még egyszer, sok sikert!

Bokrétások Kisiratoson






 








     Mint minden nyáron, az idén is, a nyári vakáció elején, megtartotta a Bokréta Néptánc- és Citeraegyüttes nyári felkészítő táborát. Harmadik alkalommal folyamatosan az Arad megyei Kisiratoson került megszervezésre a tábor, egy olyan szép és barátságos környezetben, ahová minden alkalommal örömmel tér vissza a tánccsoport és ahonnan mindig - szakmailag is és kikapcsolódás szempontjából is - feltöltődve tér haza. Az együttes táncosai mellett a magyarországi Tiszaszigetről is voltak táncosok. A nagyobbak Adorjányi-Szabó Nóra és Tímár Attila vezetésével felcsíki táncokat tanultak míg a kisebbek Márton Réka és Horváth Dániel irányításával az Így tedd rá! módszerrel mélyítették el a tánclépéseket, megalapozva a további tanulást. Az idén a citerásoknak is lehetőségük volt tudásukat fejleszteni Gubinecz Ákos citeraoktató vezetésével.
     Kézműves tevékenységek is helyet kaptak a tábor keretán belül, melyet Török Edit óvónő vezetett. A tábozozók csapatát felügyelte és a lebonyolításban segítségünkre voltak sokan a szülők, nagyszülők közül: Varga Mónika, Menyhárt Elvira, Risko Erzsébet, Pataki Emőke, Borbély Anita és Erzsike néni.
     A tábort a nagy érdeklődéssel várt gálaműsor zárta, ahová szépszámmal érkeztek szülők és helybeliek is. Köszönet a kisiratosi faluvezetésnek, Krondi Erika polgármesternek és Andó László alpolgármesternek.
     A tábor létrejöttét támogatta a Bethlen Gábor Alap, a Communitas Alapítvány, Temesvár városi tanácsa valamint a lelkes szülők közössége.



Katolikus tábor Kengyeltón

Katolikus tábor, Kengyeltó, 2018


"Itt vagyok" 1 Sam 3,4

Biciklis városnéző bejárótábor

A vakáció első hetében került sor a közkedvelt biciklistáborra, amely során a diákok nemcsak kerékpároztak és a közlekedési szabályokkal ismerkedtel, hanem a városunk történelmével is. A délutáni programok alatt elkészültek a tábori projektek is, a szebbnél szebb várak. A táborban 19 elemis diák vett részt. Programfelelősök: Tasi Ottilia tanítónő és Fodor Enikő történelemtanár. 

Családi hétvége a IV. Lépésről lépésre osztályban

Június 16-17-én került sor a IV. Lépésről lépésre osztályközösség családos napjára. A vidám csapat a ruszkatővölgyi táborban töltött egy élménydús, felejthetetlen hétvégét, amelyből nem hiányzott a közös túrázás, éneklés, játék, tábortűz és a finom bográcsos. Alkalmunk volt felfedezni a Sopot vízesés szépségét, a Bogdanovics kripta történetét és közben az előző öt év emlékeit feleleveníteni, a szülői közösség kapcsolatát erősíteni. Jöhet most már a várva várt vakáció!
A szülői közösség nevében Moldovenu Melinda

Családi nap a harmadik osztályban

      A tanévzárás hetében élménydús családi napot szervezett a III. Hagyományos osztály közösségének Tamási Emese tanítónéni. Gyerekeknek és szülőknek egyaránt felejthetetlen volt ez a nap. Köszönet a teljes tanévért! 
                                                                                               A szülői közösség nevében Dotterer- Kiszely Anikó

Nyolcadikos vizsgaeredmények

      Az idei tanévben 31 diák végezte el sikeresen a VIII. osztályt, egy kivétellel mindannyian részt is vettek az országos értékelő vizsgán.  A diákok 71,1%-a, azaz 23 diák ért el 5-ösnél nagyobb átlagot (a megyei átlag 69,33%, a magyarul tanuló diákok átlaga 67,33). 
     Az eredmények matematikából és román nyelvből gyengébbek, mint az előző tanévben. Magyar nyelv és irodalomból az eredmények a tavalyi szinthez hasonlóak, a tantárgy átlaga az idén 7,38. A legjobb dolgozatot Floca Larissa írta, aki 9,55-öt kapott munkájára. Román nyelv és irodalomból a legjobb dolgozat Jánosi Anetté, aki 9,50-et kapott, a tantárgy átlaga 6,10. Matematikából a legjobb dolgozat Kőnig Dávidé (8,60), tantárgy átlaga 5,03.  A vizsgán a legjobb eredményt Jánosi Anett érte el (9,01).


    Pénteken, június 29-én a 17 órakor kezdődő szülő- diák- szaktanári találkozón sor kerül az eredmények elemézésre és a IX. osztályra vonatkozó opciók kitöltésére.  

Pedagógusok évértékelő szakmai műhelye

Az idei tanévben a Pedagógusok évértékelő szakmai műhelyére Kibecskereken került sor. A szakmai műhely a Térségi iskolahálózat programjainak támogatása című projekt része, amely a Bethlen Gábor Alap támogatásával valósul meg. Az idei műhelyre közel 50 pedagógus jelentkezett. Köszönjük a közös problémafelvetést, az elemzéseket és a megoldást célzó alkotómunkát.

X. Gaudeamus könyvvásár

A X. Gaudeamus könyvvásár alkalmából pénteken, június 15-én vetélkedőt szerveztek "Lectura la doi pasi" címmel. Az iskolákat egy - egy diák képviselte, akik páronként dolgoztak. Az első részben rövid jelenetet mutattak be kedvenc szereplőjükkel, majd vitakör indult egy megadott témával. Iskolánkat Jakab Lóránd, a X. MI osztály diákja képviselte. Felkészítő tanára Szeles Andrea. A képek a Radio Timisoara oldaláról származnak.

Szintízes diákok díjazása

Az elmúlt évek hagyományát követve, a Bartók Béla Alapítvány az idén is díjazta a 10-es átlaggal végző diákokat. 


Az idei díjazottak: Szabó Liza és Szász Tamás (XII.MI), Kuglis Albert (VII.A) és Milos Annamária (VII.B) valamint Barabás Adél és Király Rebeka (VI.B)-


Gratulálunk a szép eredményekhez! 

A legjobb számítástechnika szakvizsga-dolgozatok díjazása

      Az idén is díjaztuk a legjobb számítástechnika szakvizsgadolgozatokat. A szaktanárok ajánlása alapán az első díjat Szász Tamás nyerte el TChat című munkájával, a második díjat Orosz Kelemen kapta Könyvtárprogramjára, a harmadik díj pedig Szabó Lizáé, dolgozatának címe: Üzenetek. A dolgozatok irányítótanára Mauzer Erika tanárnő volt. A díjat Bálint Zsolt vállalkozó, volt bartókos diák ajánlotta fel. Köszönjük! 


      Gratulálunk és további sok sikert kívánunk! 

Tanévzáró ünnepség

A tanévzáró ünnepség képekben.























































A legjobb matematikus diák díja

     Dr. Klepp Ferenc temesvári matematikus professzor jóvoltából az idei tanévtől kezdődően a legjobb matematikus évente külön elismerésben részesül. 


     A tanár úr által alapított díjat minden évben az a középiskolás diák kapja meg, aki a tanév során a legeredményesebbnek bizonyult a különböző matematika versenyeken. Az első évben a díjat Szabó Liza (XII.MI) nyerte el, aki az Erdélyi Magyar Matematikaverseny megyei szakaszán I. díjat, az országos szakaszon valamint a nemzetközi szakaszon dicséretben részesült. A Zrinyi Ilona Matematikaversenyen megyei I. díjas, eredményével meghívást kapott a nemzetközi szakaszra. A Matematika Tantárgyverseny városi szakaszán dicséretben részesült. 
     Köszönjük a felajánlást és gratulálunk Lizának a díjhoz. További sok sikert kívánunk!

Évkönyv 2018

Örömmel jelezzük, hogy az idei évben is elkészült a tanévzáró ünnepségre az Évkönyv. A könyvben megtalálhatjuk az iskola eseménynaptárát, a legjelentősebb eredményeket, a legfontosabb projektjeink valamint az is­kolatámogató programok bemutatói, megismerhetjük az osztály­közösségeket és az iskola tehetséggondozó csoportjait. Az olvasó ízelítőt kaphat a Juventusban megjelent írásokból, a Bal­lagási ünnepség és a Nemzedékek találkozója hangulatáról vagy a Tehetségnapról és a Bartók Alapítvány ünnepségéről. Az évkönyvet megkapta minden I. díjazott diák az évzáró ünnepségen. A szerkesztőbizottság tagjai: Balla Lóránt, Erdei Ildikó, K.Pataki Adél, Tasi Ottilia- Gyöngyvér, Gecse M. Júlia, korrektúra: Mészáros Ildikó, grafika, tördelés: Orosz Sándor. Köszönjük a munkájukat! Aki szeretne az évkönyvből, érdeklődjön az iskola titkárságán (tel. 0256-493031). Reméljük, mindenki talál benne kedvére valót.


Fogadják szeretettel!

Megjelent a Sziporka gyermekújság legújabb száma

Megjelent a Sziporka gyermekújság legújabb száma, amely változatos olvasnivalót tartalmaz kisdiákjaink számára. Ízelítőt nyújtunk a Gyermekek a DKMT eurorégióban című pályázat keretében megrendezett testvériskolás programról, a Madarak és Fák Napja alkalmával szervezett tevékenységekről, az Ökosuli és Boldogságóra programokról. Tehetséges diákjaink verseiből, fogalmazásaiból is csemegézhetnek olvasóink, ugyanakkor megtudhatják nyári bejárótáboraink kínálatát is. Szép vakációt kívánunk mindenkinek!


Stan Orsolya és Bakos Ágnes Mónika szerkesztők

Megjelent a Juventus idei év utolsó lapszáma!


       A szerkesztő csapat már nyárias hangulatba kerülve írta meg cikkeit, így készülve a várva várt vakációra. A hangsúly a nyári szórakozásokra van fektetve, de természetesen más témákról is lehet olvasni a 6. lapszámban. 
       Köszönjük, hogy egész évben figyelemmel követte és olvasta újságunkat, jövőre jelentkezünk! 

Iskolabusz kérvényezés a jövő tanévre

Kérjük, azok a családok, akik igénylik a jövő évben az iskolabusz programot, legkésőbb a tanévzáróig nyújtsák be a kérvényüket a tanítóknak, osztályfőnököknek. A formanyomtatvány letölthető linkje:

Kérvény magyarul:

http://www.bartok.ro/files/kerveny_iskolabusz_2018_HU.doc

Kérvény románul:

http://www.bartok.ro/files/kerveny_iskolabusz_2018_RO.doc

"Tűzoltó leszek..."

      2018. június 13-án a temesvári 2-es számú Tűzoltóságra látogatott a Szivárvány nagycsoport. Részletes tájékoztatót hallottunk és láttunk egy felszerelt tűzoltóautóról, a tűzoltó címer alkotóelemeiről. A gyerekek összemérték magukat a hatalmas és erős autókerekekkel és csupán három arasszal voltak nagyobbak ennél. Kipróbálhatták a tűzoltósapkát, kézbe vehették a locsolócsövet és felülhettek a vezetőfülke hátsó padjára. 
      Az udvaron láttunk mentőcsónakot, kétéltű autót, régi, kék színű tűzoltóautót, udvari riasztócsengőt.       Egy fénykép erejéig beálltunk a szolgálatos kapus tűzoltó helyére. Szemtanúi voltunk egy sürgősségi hívásra siető SMURD mentőautó pillanatok alatti elindulásának.
      Hazatérve az óvodába szép rajzok készültek a látogatásunkról.
                                                         Molnár Kármen óvodapedagógus

Talentum matematika és természettudományos tehetséggondozó program - értékelő műhely

          Június 13-án került sor a felső tagozatos diákoknak szóló tehetséggondozó programunk értékelő műhelyére, amelyen a diákok egymásnak is bemutatták projektjeiket és értékelték a közös munkát. A Talentum - matematika és természettudományos tehetséggondozó program az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által meghirdetett NTP-MTTD-17-0198 kódszámú pályázati támogatásból valósult meg.

Kalotaszegen jártunk

Június 9-11. között iskolánk 39 diákja rendkívüli tanulmányi úton vett részt: elődeink nyomában lépésről lépésre tárult fel előttünk az irodalom, a néprajz, a történelem, a földrajz és helytörténet felbecsülhetetlen gazdagsága. Meglátogattuk a nagyváradi várat, Csúcsán az Ady - Goga múzeumot, Bánffyhunyadon a kazettás mennyezetű vártemplomot. Kalotaszentkirályon néptánc- és viseletbemutatót láttunk, majd a tájházat is megnéztük. Havasrekettyétől gyalog elsétáltunk a Menyasszony fátyla vízeséshez, Körösfőn vásárt néztünk, Sztànán Szabó Zsolt nyugdíjazott magyar szakos tanár úr tartott előadást Kós Károly életéről és munkásságáról. A Dragán víztározó megtekintése után Nagyszalontán Arany Jánosról mesélt a lelkes csapatnak Nagy-György József mérnök úr, ez volt a csodálatos út utolsó állomása. Kísérő tanárok: Moldoveanu Melinda, Miklós Renáta, Somkereki Andrea, Kiss-Pataki Adél.


Köszönjük a közös, szép élményeket!

Elemi osztályok focibajnoksága


      Az utolsó iskolai héten sikerült megszervezni a várva várt focibajnokságot az elemi osztályok részére. Az izgalmas mérkőzések alapján az I-II. osztályos kategóriában a II. Lépésről lépésre osztály lett a bajnok, a III- IV- es korcsoportban pedig a Hagyományos IV. osztály nyerte meg versenyt. Köszönjük a játékot, a részvételt, a jó hangulatot! 
                                                                                                           Programfelelős: Szabó Ferenc tanítóbácsi




 






























Kis úszóbajnokok eredményei

Az elmúlt hétvégén rendezték meg Temesváron az Arena Kupát, mely most már több éves múltra tekint vissza. Eredetileg azért hozták létre, hogy az Arena uszodában tanuló gyerekeknek legyen ez egy évzáró versenyzési lehetősége. Később eljöttek más edzők tanítványai is, olyanok, akik nem ebben az uszodában edzenek. Mivel egyáltalán nem mindegy az eredményesség szempontjából, hogy ki hányszor látogatja az edzéseket, így létrehozták a versenyző és az amatőr kategóriát. A cél az volt, hogy azok is részesüljenek sikerélményben, akik csak heti kétszer úsznak. Az idei verseny különlegessége volt, hogy Aradról is neveztek gyerekek, így emelték a házi verseny színvonalát. 
Az idén a legnépesebb korcsoport a 2010-es gyerekeké volt, itt több futamot is lebonyolítottak. Elmondhatjuk, hogy az iskolánkban népszerű sport az úszás, mert összesen 24-en indultak a versenyen. Mint ahogy a verseny jellegéből adódik sok érmet sikerült nyerni, pontosan 19 aranyat, 13 ezüstöt és 11 bronzérmet. 
Felkészítő edzők: Stan Pál, Szuhanek György, Sucan Tiberiu, Gallovits Gyula és Borbély Anita. 
Az eredmények a profi versenyzőkkel kezdve:
Buculei Yana: 50 m hát, gyors, mell, pillangó: 4 aranyérem
Stan Norbert Krisztián: 50 m hát, gyors, mell, pillangó: 4 aranyérem
Mag Tímea: 50 m hát: 1.- 50 m gyors: 2.- 50 mell: 1- 50 m pillangó: 1 hely
Borbély Apor: 50 m hát: 1 – 50 m gyors: 1. – 50 m pillangó: 2. hely
Borbély Emese: 50 m hát, gyors, mell, pillangó: 4 ezüstérem
Varga András: 50 m gyors és mell: 2., 50 m hát és pillangó: 4. hely
Lokodi Vilmos: 50 m mell, pillangó: 3. hely, 50 m gyors: 6.
Borbély Réka: 50 m mell, 50 m hát: 3. hely.
Szőke Patrik: 50 m mell, gyors: 4. hely. 
Nyesti Dávid: 50 m gyors: 4., 50 m mell és pillangó: 6., 50 m hát: 8. hely. 
Varga Alexandra: 50 m mell és pillangó: 3 hely
Lokodi Bence: 50 m hát, gyors, mell: 3 aranyérem
Szabó Tímea: 50 mell, gyors: 1., 50 hát: 3. hely
Bíró Hunor: 50 m hát, gyors: 2 ezüstérem
Nagy- György Csaba: 50 mell: 1., 50 hát, gyors: 2. 
Cseh Arthur: 50 m hát: 2., 50 gyors, mell: 3. hely
Varga Alex: 50 m gyors, mell: 3.,50 m hát: 4. hely 
Nagy Levente: 50 m mell, hát: 5., 50 m gyors: 7.
Varga Brigitta: 50 m hát: 4., 50 m gyors: 5., 50 mell: 8.
Mészáros Norbert: 50 hát: 4., 50 gyors mell: 6. hely
Barabás Amanda: 50 gyors: 4., 50 hát: 7., 50 mell: 10. hely
Cseh Norbert: 50 mell: 5., 50 hát: 8., 50 gyors: 10. hely
Borsos Márk: 50 mell: 7., 50 gyors: 12. hely
Czimer Levente: 50 hát: 10., 50 gyors: 11.
Borbély Anita úszóedző

Elballagtak a nyolcadikos diákok

Nem tudom (...), nem azért vannak-e kivilágítva a csillagok, hogy egy napon mindenki megtalálhassa a magáét."

                                                                                                                                                    (Antoine de Saint-Exupéry)

 

Pénteken elballagtak a nyolcadikos diákok. A harminckét diák két osztályközösséghez tartozott, osztályfőnökeik: Fodor Enikő (VIII.A) és Pacurar Mária (VIII.B) tanárnők. 

Sok sikert a hétfőn kezdődő záróvoizsgákhoz!

Testvériskolák találkozója a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

Tizenegyedik alkalommal került sor iskolánk elemi tagozatán a Gyermekek a DKMT Eurorégióban nevet viselő rendezvényre. A Nemzeti Összetartozás jegyében ezen a napon meghívtuk hazai és határon túli testvériskoláinkat. Idén a szegedi Gedói Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, a vésztői Kis Bálint Református Általános Iskola, az aradi Csiky Gergely Főiskola, illetve az igazfalvi Általános Iskola és az újszentesi Általános Iskola diákjai és pedagógusai vettek részt a rendezvényünkön, kiváló alkalmat nyújtva a testvériskoláinkkal való szorosabb együttműködésre, barátkozásra, magyar népi kultúránk, néphagyományaink megismerésére. A résztvevő kisdiákok az iskola megtekintése és a megnyitó után népdalvetélkedő és festőverseny keretén belül mutathatták be tehetségüket és tudásukat, lehetőségük volt ismerkedni, barátkozni a különböző iskolákból érkező társakkal, beletekinteni a helyi iskola mozgalmas életébe. A vetélkedők után megtekintették az Oszkár egér kalandjai című bábelőadást Meggyesi Lábadi Éva temesvári magyar bábszínművész előadásában, aki megdobogtatta és megénekeltette a közönséget, viharos sikert aratva. Az eredményhirdetés és a közös ebéd után városnézésre és egy jól megérdemelt fagyizásra került sor.


A népdalvetélkedőn Szilágyi Borbála, Szabó Csilla és Dénes Ildikó pedagógusok rangsorolták a bátor énekeseket, akik a következő helyezést érték el: I. díjat Kótai Vanessa és Borbély Apor Levente Temesvárról, II. díjat az aradi Somodi Adrienn Szonja, illetve a temesvári König Glória és Mag Tímea ért el. III. díjban részesült Tóth Viktória Szegedről, Demea Klára és Boros Szonja Temesvárról. Dicséretet ért el a temesvári Varga András, Páter Dávid és Sipos Beatrix. Különdíjban részesítette a zsűri Riskó Hannát, Oláh Annát és Lőrincz Ervint. 
A rajzversenyen egy felolvasott magyar népmese alapján dolgozták ki munkájukat a tanulók szabadon választott technikát alkalmazva. A következő helyezést állapította meg Salamon Katalin és Milos Edit tanítónő: I. díjat kapott az újszentesi Nucleanu Daniel, valamint a temesvári Péter Hanna és Vass Réka, II. díjat Tóth Noémi Vésztőről, Drasztyl Anna Aradról, Sipos Zoltán Újszentesről és Kovács Roland Temesvárról, valamint III. díjat Deák Alíz Igazfalváról, Baumann Brigitta Aradról, Kurázs Tímea és Raducu Beatrix Temesvárról. Dicséretet értek el Endresz Richárd és Lőrincz Dorka Vésztőről, Tóth Levente Szegedről, Precup Marius Igazfalváról, valamint Festő Krisztina, Elekes István, Bújdosó Beatrice, Musceac Tímea és Farkas-Erdély Kinga Temesvárról. Különdíjban részesült Makra Gréta Szegedről, Szántó Annamária és Cobica Ioan Igazfalváról, Lukács Zoltán Újszentesről, valamint Győrfi Klaudia és Illés Sándor Temesvárról. 
A különdíjakat a Bartók Béla Alapítvány, az Eszterlánc Kulturális Egyesület és az Integratio Alapítvány ajánlotta fel. 
Örömünkre szolgált, hogy újra alkalmat tudtunk biztosítani a különböző országokba, iskolákba járó magyar diákoknak az ismerkedésre, a baráti kapcsolatok kialakítására, a pedagógusoknak pedig a szakmai tapasztalatcserére. Néhány órára megszűntek az országhatárok, ugyanazokat a népdalok énekeltük együtt és ugyanazoknak a szép népmeséknek örültünk együtt. Bízunk abban, hogy a kialakult kapcsolatokat az összefogás jegyében tovább építjük, ápoljuk hasonló találkozóinkon.
A szervezőcsapat nevében 
Pál Krisztina, programfelelős

Boldogságórák az iskolánkban

A lehetőség, a csoda benned van, tőled függ, mit kezdesz az életeddel. (Sonja Lyubomirsky)

A IV. Lépésről lépésre osztály már két éve bekapcsolódott a Jobb Veled a Világ Alapítvány által kezdeményezett Boldogságprogramban. Havonta egyszer olyan témákat dolgoztak fel, mint például a társas kapcsolatok ápolása, jó cselekedetek gyakorlása, megbocsátás gyakorlása. A gyerekek egy vezérfonalat kaptak mely segítségével könnyebben tudtak szembenézni a kihívásokkal, képesek voltak megbirkózni a problémákkal, a legtöbbet és a legjobbat tudták kihozni magukból. Munkájuknak meg is volt az eredménye! A személyes élmények mellett, a kitartó munkájuk eredményeképpen iskolánk elnyerte a Boldog Iskola címet.

Idén a Hagyományos előkészítő osztály is bekapcsolódott a programba Kasza Gabriella tanító néni vezetésével. Rövid beszámoló segítségével betekintést kapunk az ő munkájukból is: „Iskolaelőkészítő osztályként fontos a gyermekek közti új kapcsolatok megteremtése, egymással való ismerkedés, odafigyelés, de a régi barátságok ápolása is. Arra a következtetésre jutottunk a gyermekekkel, hogy a társas kapcsolatok nagyon fontosak, egy igazi barát olyan, mint egy szerencsét hordozó négylevelű lóhere. A három kívánság című mese alapján dolgoztuk ki céljainkat és azok elérésének lépéseit egy céltábla segítségével jelöltük. A mesék feldolgozása alkalmat adott arra, hogy találkozzunk a konfliktuskezeléssel, a kudarccal való megküzdéssel, a feszültséggel vagy a félelemmel. Az élet lépten-nyomon kihívásnak bizonyul és ezeket nem csak a felnőttek dolga megoldani, megküzdeni a gyermekeket is meg kell tanítani, hisz minden akadály leküzdése, minden hegycsúcs meghódítása egy-egy alapvető boldogságfokozó stratégia. Számtalan mesét olvastunk, melyekben a főhős megküzd a nehézségekkel, legyőzi a félelmetes sárkányt vagy óriást, megoldja a konfliktusokat, majd elnyeri dicső jutalmát. A gyermekek azonosulnak ezekkel a főhősökkel, majd bátorságot merítve ők is megoldásokat keresnek a nehézségek leküzdésében.

Az optimizmust gyakorló tevékenységek során a gyermekek ügyesen ráéreztek a különbségre. A gyermekek elmesélték kinek tartoznak hálával, majd muffin papírokra rajzoltak köszönetet. Ezek segítségével teremtettük meg osztályunk hálakertjét. S ahhoz, hogy a "Szép új világ" elérhető legyen, emlékeztetni kell gyermekeinknek, hogy a hála, az egymásra való odafigyelés, a bocsánatkérés és a megbocsátás együttesen lesz a boldogság kulcsa. A mozgás, a tánc boldoggá tesz! Ezt bizonyította minden hónapban a témához csatolt dal is, mely nagy jelentőséggel bírt, minden kis sejtecskét megmozgatott: a gyermekek arca kivirult, a széles mosoly pedig boldog, kiegyensúlyozott gyermek képét bizonyította.” Bízunk abban, hogy a következő tanévtől a program lehetőségei segítenek kimozdulni a tantermek falai mögül, hiszen nem csak az a cél, hogy önmagunknak segítsünk. A szeretetet, a boldogságot, a kedvességet, a toleranciát, az együttérzést tovább kell terjeszteni. Így lesz kicsit jobb velünk is a világ!

Programfelelős: Balázs Melinda-Enikő

Látogatásunk Sárospatakon, a Határtalan program keretén belül

A Határtalan program keretén belül, június 3-án a X. és XI. matematika-informatika, biológia-kémia és társadalomtudományok osztályai Sárospatakra indult, hogy 4 napot eltölthessen barátai között egy kellemes kirándulás keretén belül, Băruța Krisztina, Fodor Enikő, Kiss Ferenc, és Virginás-Tar Judit tanárok kíséretében.


A tanulók a hosszú utat is kihasználták, Aradon meglátogatták a vesztőhelyet, Nagyszalontán betekintettünk a Csonka torony falai közé, Nagyváradon pedig jobban betekintettek a város titkaiba, a szecessziós stílusban született épületek rejtélyeibe, illetve a Szent-László templom barokk stílusát is felfedezhették. Ezek után a rudabányácskai Smaragd-völgyhöz indultak, az idegenvezető kíséretében, ahol három kellemes estét töltöttek el, milliónyi szórakoztató tevékenység kereteiben, lehetett csocsózni, ping-pongozni, röplabdázni, úszkálni a gyönyörű tóban. Az első ott töltött napon a diákok meglátogatták a sárospataki Árpád Vezér Gimnáziumban tanuló testvérosztályaikat, ahol folytatták az ismerkedést, amelyet Temesváron elkezdtek, amikor ők látogattak el hozzánk. Ezek után a csapat a sárospataki várhoz irányult, ahol ezúttal a Vörös toronyba is betekinthettek. Rákóczi szülőháza Borsiban várt minket, Szlovákia határát átlépve, ahol az idegenvezető gondoskodott arról, hogy ne unatkozzunk a sok információ hallatakor. Este iskolánk diákszínpados diákjai bemutatták a Cupido nyilai című előadásukat, amely vastapsnak örvendett, hiszen elnyerte mindenki tetszését. Harmadik nap a kiránduló sereg két várhoz jutott el, a Füzéri várhoz, illetve a Regéc várához. Az elsőt újraépítve láthattuk, szépen berendezve, ahol felfedezhettük, hogyan is éltek ott az akkori emberek, a regéci várat viszont úgy láthatták, ahogyan az idő megkoptatta. Ezek után a diákok kikapcsolódásképpen egy kalandparkba látogathattak el, visszaérve a szállásra pedig az újonnan szerzett barátok köszöntötték őket. Utolsó nap sok élménnyel indulhatott haza a temesvári csapat, de még akkor se volt vége. Szabolcs földvára is örvendhetett nekünk, illetve a nyíregyházai állatparkba is kellemes két órát töltöttek el.


Élménydús négy napban volt része a Bartók Béla Elméleti Líceum középiskolás diákcsapatának, akkor is ha néha úgy érezték, hogy egyszerre túl sok információt próbálnak betömni a pihenni kívánó fejükbe, de ami biztos, hogy a tudás soha nem árt.


A kiránduló csapat nevében, Gergelyfi Beáta (X.MI)


Fotók: Kiss Ferenc

"Légy szorgalmas!” pályázat munkáinak díjazása

Dotterer K. Patrik és Dotterer K. Máté két kisfilmmel jelentkeztek a "Légy szorgalmas!” országos pályázati felhívásra. A hétvégén Budapesten megtartott gálán mindketten a „Legjobbak a jók között" díjban részesültek saját korosztályukban: Patrik a kisiskolások, Máté pedig az óvodások csoportjában. Patrik kisfilmjének címe: "Gondoskodom barátaimról, az állatokról", a Máté kisfilmjének címe "Mosolyt varázsolok idős barátaim arcára". 

Gratulálunk nekik!

Középiskolások a Rákóczi Szövetség ünnepségén

A Rákóczi Szövetség ünnepségén az Összetartozás napja alkalmából


Fazakas Enikő tanárnő kíséretében négy társam, Kis Sára, Illés Izabella, Kosztolányi Kinga, Baricz Márk-Róbert, és én, Orosz Katalin július 3-án reggel fél kilenckor busszal elindulva kezdtük meg a kirándulást. Első megállónk Aradon volt, ahol felvettünk még 5 kiránduló diákot, meg egy kísérőtanárt, majd megálltunk még ugyanebből a célból Nagyszalontán és Nagyváradon is, miután végül teljes létszámmal haladtunk Budapest fele. Egy kis késéssel, 17 óra körül megérkeztünk az első helyszínre, ahol a Rákóczi Szövetség által meghívott összes diákkal találkoztunk. Az esti koncertek után a szállásra mentünk Bodajkra. Másnap reggel korán elindultunk Budapestre, hogy időben odaérjünk a Parlamentbe a programokra. Kilenc órakor megérkeztünk a helyszínre, ahol az Országház előcsarnokának lépcsőin a Magyar Rádió Gyermekkórusával együtt elénekeltük a Himnuszt, majd a Tavaszi szél vizet áraszt-ot. Később 3 foglalkozáson vehettünk részt, megnéztük a díszőrség bemutatóját, a kupola tornyot, majd a tanácstermet is megtekinthettük.


A Parlament meglátogatása után az Európa nevű hajón fogyasztottuk el az ebédet, ami nagy élmény volt számunkra. Később Várpalotára, Királyszállásra mentünk. Itt részt vettünk a megemlékezésen. Ezután újabb koncerten vehettünk részt, ahol egy Vajdaságból származó énekesnő, Dér Heni kápráztatott el minket gyönyörű hangjával. Élettel töltött fel mindenkit egy fárasztó nap után, és együtt énekelhettünk vele egy szívünknek fontos, és minden magyar által ismert számot. A kirándulás harmadik napjára ébredve meglátogattuk Várpalotán a Trianon múzeumba.A múzeumot csoportokra osztva tekintettük meg, mindegyik csoport külön idegenvezetővel.


Utunk ekkor már majdnem befejeződött, hiszen indultunk haza. Ahogy odafele menet is, visszafele jövet ugyanazoknál a helységeknél álltunk meg (Arad, Nagyszalonta, Nagyvárad), csak épp fordított sorrendben, mint amikor mentünk. Búcsút kellett intsünk kiránduló társainknak, majd miután az utolsó csapat is elköszönt tőlünk, már alig volt egy óra, hogy visszaérjünk Temesvárra. Sok felejthetetlen élménnyel gazdagodva, sok nevetéssel, átbeszélt késői órákkal és sok más tapasztalattal érkeztünk meg.


Még egyszer köszönöm, köszönjük a lehetőséget, és remélem még más, Rákóczi Szövetség által szervezett kiránduláson is résztvehetek. Szerintem fontos, amire a Szövetség törekedik, hogy összehozza a magyarokat határon túlról, hiszen egy nemzet sarjadékai volnánk. Gyönyörű dolog részt venni egy ilyen mozgalomban, valamint anyanyelvünk, nemzetségünk földjére lépni, ahol mindenki beszéli ezt a csodás nyelvet. Köszönjük a támogatóknak és mindenkinek, aki részt vett a szervezésben.


A temesvári Bartók Béla Elméleti Líceum Rákóczi Ifjúsági Szervezetének tagjai nevében Orosz Katalin (IX. MI)

Rendhagyó román nyelvóra

A kilencedik osztály közgazdaság csoportjának tanulói rendhagyó román nyelvórán vettek részt a Bánsági Múzeumban. A régi játékok kiállításán sok olyan tárgyat láttak, amiről az irodalmi szövegek is mesélnek.

A mesék szárnyán a mindennapokban

Iskolánk diákcsapata négy kreatív műhelyen vett részt a Basme din Banat / Bánsági mesék című projekt keretében. A csapat tagjai kilencedikes és tizedikes diákok: Némedi Csaba, Gulyási Alex, Tataru Aladin, Pricop Anna, Serb Dávid, Anka Erika. A képek a projekt FB oldaláról vannak.

Az iskola diákjainak éves képzőművészeti tárlata

Az elmúlt héten megnyílt az iskola diákjainak éves képzőművészeti tárlata. Ízelítőül, néhány fotó az alkotásokról. Szaktanár: Nüszl Erzsébet. A kiállításról készült fotókat Bartyik Zita tanárnő készítette.

A Bartók Diákszínpad évadzáró előadása

A Nemzedékek találkozója estéjén került sor a Bartók Diákszínpad évadzáró előadására. Ebből az alkalomból búcsúztattuk a végzős diákszínpados diákokat is, akiknek sok sikert kívánunk a továbbiakban is! Akik végig a csapattal voltak: Cziprián Kovács László, Kádár Júlia, Metz Norbert, Rácz Hermina, Serb Tímea és Tóth István. Akik csak rövidebb ideig próbálgatták a színpadot: Fazakas Szilvia, Szabó Nóra és Simonffy Sándor. 


Köszönjük a sok élményt, előadást!  

Madarak és fák napja - díjazás

A Madark és fák napjára megrendezett plakátverseny díjazottai: 
I. díj Berta Evelyn és Kiss Istvánfi Kinga
II. díj Bíró Fanni és Makkai Gergő
III. díj Orbán Erik és Benedek Franceska. 
Különdíjasok: Bus Eduárd, Lázár Dávid, Dénes Lóránt , Barabás Adél és Nagy-György Emese
Gratulálunk nekik!
Programfelelős: Moldoveanu Melinda tanárnő

Nemzedékek találkozója - Meghívó

     Az idei évben, a hagyományoknak megfelelően, a Nemzedékek Találkozójára június első szombatján, azaz, június 2-án kerül sor az alábbi program szerint:
- 10 órától ünnepélyes megnyitó a Diákházban (Regele Carol I. sgt. 9-es szám), majd osztályfőnöki órák, találkozók az iskolában.
Az ünnepélyes megnyitón sor kerül a Bartók Béla Alapítvány tehetségdíjainak átadására valamint a Tiszteletbeli Magyar Konzulátus által adományozott Magyar nyelv ápolása díj átadására. Szeretettel várjuk!



- 19 órától a díszteremben a Bartók Diákszínpad Valahol Európában előadására kerül sor.


Ballagás 2018 - Meghívó

Az idei tanév végzős osztályainak ballagási ünnepsége pénteken, május 25-én, 10 órakor kezdődik az iskola udvarán.
Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt!

Csütörtökön este családias hangulatban búcsúztatta el a kollégium közössége a végzős bentlakó diákokat

Csütörtökön este családias hangulatban búcsúztatta el a kollégium közössége a végzős bentlakó diákokat. Köszönjük a kollégiumi nevelők - Balogh Otrosina Edina és Margareta Dosa áldozatos munkáját! Sok sikert kívánunk a ballagó diákoknak! Bíró Tímea, Capotescu Claudiu, László Tibor, Pataki Annamária, Pojar Dominik, Rosca Alexander, Szabó Ervin, Tioc Larisa, a viszontlátásra!

Május 23-án a IX. és X. KG. osztályoknak Hályas Tibor bankigazgató tartott előadást a Junior Achievement mentorprogramjának keretében

Május 23-án a IX. és X. KG. osztályoknak Hályas Tibor bankigazgató tartott előadást a Junior Achievement mentorprogramjának keretében. A diákok számos szakmai titkot tudhattak meg a magánszemélyek vagy vállalatok és bankok közötti, eredményes és egészséges együttműködésről. Az előadásból az is kiderült, hogy milyen esetekben érdemes egy banki kölcsönt felvenni, milyen típusú hitelek közül választhatunk valamint mire kell figyelni egy szerződés aláírása előtt és után is. Programfelelős tanárok: Erdei Elvira és Somkereki Andrea.

Országos Kányádi Sándor Szavalóverseny

 


      Nyolcvanhat elemi osztályos diák vett részt május 11-13. között Szilágy megyében, Varsolcon a Kányádi Sándor Szavalóverseny országos szakaszán. Az előkészítő-első osztályosok korcsoportjában Sipos-Máthé Albert képviselte iskolánkat, Juhász Ábel és König Glória a második-harmadikosok kategóriájában versenyzett,  Borbély Apor Levente pedig  a negyedikesekkel mérte össze tehetségét.  Ábel és Glória különdíjban részesült, Apor dicséretet kapott. Szeretettel gratulálunk nekik és felkészítő tanítóiknak!


Stan Orsolya tanítónő

Középiskolák vásárára

Kedden, május 15-én került sor a Középiskolák vásárára, ahol minden iskola bemutatta a leendő diákok számára ajánlatát. A Bartók Líceum standját a X.KG osztály rendezte be és működtette a nap folyamán. A helyszínen megszervezett versenyen az iskola standja a Legkreatívabb oktatási tevékenységért járó díjat kapta a szervezőktől.
Programfelelősök: Erdei Elvira és Fazakas Enikő

TOVÁBBTANULÁSI LEHETŐSÉGEK A BARTÓK BÉLA ELMÉLETI LÍCEUM IX. OSZTÁLYAIBAN

A Bartók Béla Elméleti Líceumban a leendő középiskolások számára két osztály indul: egy reál osztály (matematika-informatika és természettudományok mozaikosztály) valamint egy társadalomtudomány osztály

A matematika-informatika - természettudomány mozaikosztályt (14+14 hely) azoknak a diákoknak ajánljuk, akik:

• kedvelik a reál tantárgyakat,
• jó logikai-, matematikai-, problémamegoldó képességgel rendelkeznek,
• szeretnének megtanulni programozni és elsősorban műszaki- vagy a természettudományok területén szeretnének továbbtanulni.

A társadalomtudomány szakot (28 hely) azoknak a diákoknak javasoljuk, akik:
• kedvelik a történelmet, földrajzot, gazdaságot, pszichológiát,
• jó nyelvi kifejezőképességgel rendelkeznek, könnyen kommunikálnak, érvelnek,
• szeretnének nagyobb óraszámban idegen nyelveket tanulni.

Iskolánk, a Bartók Béla Elméleti Líceum, a tanulás és a közösségi élet színtere. A tanórák mellett számtalan lehetőséget nyújtunk diákjainknak a képességeik fejlesztésére. Kiváló szintű akkreditált Tehetségpontunk különböző tehetséggondozó programot kínál az érdeklődőknek. A Diákönkormányzat programjai terepet biztosítanak a szociális készségek fejlesztésére. Az iskolapszichológia kabinet munkája segíti az önismeret fejlesztését, a későbbi pályaválasztás előkészítését. Igény szerint, a líceumi évek során a Szakma a batyuban program lehetőséget nyújt egy konkrét szakma elsajátítására is (eddig választott és megszerzett szakosítások: pincér, szakács, manikűrös, fodrász, masszőr, lakberendező, rendezvényszervező).

A vidéki diákok számára helyet biztosítunk iskolánk kollégiumában, újszentesi, újmosnicai és győrödi diákjaink az iskolabusz programot vehetik igénybe. A Bartók Béla Alapítvány ösztöndíjrendszere biztos támaszt jelent több diákunk számára.

Azok számára, akik nem magyar tannyelven végzik a VIII. osztályt május 16-án magyar nyelvvizsgát szervezünk az iskolában. A nyelvvizsgára való beiratkozás időpontja: május 14-15-e. 
További információk az iskola honlapján találhatók: www.bartok.ro, telefonon (tel. 0256-493031) vagy e-mailen (bartok@bartok.ro) kérhetők.

Május 17-én szervezte meg Temesváron a "Gyakorló cégek vásárát" (Târgul firmelor de exercițiu) a F.S. Nitti Gazdasági Líceum.

Május 17-én szervezte meg Temesváron a "Gyakorló cégek vásárát" (Târgul firmelor de exercițiu) a F.S. Nitti Gazdasági Líceum. Iskolánkat a XI. KG. osztály által irányított FE BB Bistro Kft. gyakorló cég képviselte. A vásáron számos adás-vételre is sor került, a ROCT platform révén pedig a cégek számlákat állítottak ki, virtuális kifizetéseket intéztek. A vásár megfelelő alkalom volt arra, hogy az iskolában elsajátított elméleti ismereteket a diákok a gyakorlatban is alkalmazzák. Programfelelős: Somkereki Andrea tanárnő

Május 10-e a Fák és madarak napja

Május 10-e a Fák és madarak napja. A napot a kisiskolások több tevékenységgel is megünnepelték: madarak hangját hallgatták, fafajokkal ismerkedtek, beszélgettek a természet, a környezetvédelem fontosságáról. Több mint száz óvodás és kisdiák rajzából kiállítás nyílt a folyosón. Leglátványosabb talán az idén is az élőszobor kialakítása volt: a gyerekek tanítóik irányításával egy fenyőfát kirajzolva igyekeztek nagyobb diáktársaik figyelmét is felkelteni a nap fontosságára. Programfelelős: Vinczeffy Kinga tanító, az Ökosuli program vezetője

Május 11 és 13-a között Szatmárnémetiben szervezték meg az V. Interkulturális utazásomverseny országos szakaszát

Május 11 és 13-a között Szatmárnémetiben szervezték meg az V. Interkulturális utazásom (Călătoria mea interculturală) verseny országos szakaszát. A versenyen iskolánkat és egyben Temes megyét az V-VIII. osztályosok szintjén Bajkó Tabita-Noémi (VI.B) és Lázár Dávid (VI.A) képviselték. A versenyen Bartók Béla életét és munkásságát mutatták be, teljesítményüket a zsűri második hellyel jutalmazta (a versenyere 35 csapat jutott tovább). Felkészítő tanárok: Moldovenu Melinda és Somkereki Andrea.
Gratulálunk a szép eredményhez! További sok sikert kívánunk!

Dicséret az Alkalmazott matematika verseny országos szakaszán!


Dicséret az Alkalmazott matematika verseny országos szakaszán!


Örömmel tudatjuk, hogy május 12-én Harkay Gabriella (XI.KG) a Jászvárosban megszervezett Adolf Haimovici alkalmazott matematika verseny országos szakaszán dicséretben részesült! Gabi felkészítő tanára Szilveszter Ibolya.
Gratulálunk! További sikereket kívánunk!


Szakma a batyuban - egyéni szakoktatási támogatás középiskolásoknak

A negyedik éve meghirdetett programunk célja, hogy a magyar iskolában tanuló diákok szakképzési lehetőségeik bővüljenek, ezáltal hatékonyabb munkapiaci elhelyezkedést biztosítsunk a nálunk végző diákoknak. A Pallas Athéné Domus Educationis Alapítvány és helyi vállalkozók támogatásával működő program révén idén tizenhárman részesülnek támogatásban: Szilágyi Richard (XI.MI) borbély, Balogh Kevin (XI.BK) gyógymasszőr, Erdély Yvette- Melánia (XI.KG) sminkes, Kerekes Anita (XI.KG) és Cosa Roxana (XI.BK) manikűrös- pedikűrös lett a tanfolyam sikeres befejezésével, Benedek Márk (XI.BK), Magyari Cristopher (XI.MI) és Szűcs Gabriel (XI.KG) pedig időközben szakképzett szakácsokká váltak. Jelenleg Berta Cyntia (XI.KG), Virág Eduard (XI.KG), Halál Henrietta (XI.KG), Rácz Eszter (XI.TT) és Szűcs Eduard (XI.MI) lakberendező képzésre járnak június végéig. Sok sikert nekik is a záróvizsgákhoz!


Köszönjük a támogatást!

Úszóleckék bartókos kisdiákoknak

Folytatódik az elmúlt évben indított úszóprogram: ezekben a hetekben a harmadikosok járnak rendszeresen az Aréna uszodába tanítóik - Milos Edit és Kele Lídia valamint Tamási Emese - kíséretében. Az úszótanfolyam vezetője Borbély Anita úszóedző. Ősszel a jelenlegi másodikosos kerülnek sorba. :)

Családi sportnap 4.0

Május első szombatján újabb családi sportnapot szerveztünk az iskolában.

 

A program számokban és képekben: 

 

140 gyerek, sok- sok szülő, 7 helyszín, 15 féle sport, 5 Kandia-kör, 3 újítás (mezítlábas ösvény, exatlon, szabadtéri sportkert), 20 kg gyümölcs, 70 l citromos víz és számos ügyes, leleményes, lelkes szervezőpedagógus és önkéntesdiák.

 

Köszönjük a Bethlen Gábor Alap támogatását.




















Tudomány a mindennapokban

A felső tagozatos diákok Talentum tehetséggondozó programjának résztvevői mentorok és segítő diákok kíséretében egy 3D-s nyomtatót és szkennert működtető céget látogattak meg. Köszönjük a lehetőséget!

Eredményes tanulmányi út a Z generációsok számára

A Z generációs kreatív média műhely tagjai eseménydús tanulmányi úton vettek részt április 26–28. között Kolozsváron, ahol mindenki a saját tehetséggondozó csoportjának és érdeklődési körének megfelelő tevékenységekbe kóstolhatott bele, de természetesen a közös, csapatépítő aktivitások sem maradtak el. A tanulmányi út fő céljaként a diákok lehetőséget kaptak arra, hogy kiváló szakemberek tapasztalataiból merítve, a képzéseken elsajátított elméleti fogalmakon túl, gyakorlatban is megtapasztalják a „média világát”.
Az újságírás iránt érdeklődő diákok elsőként a Verbum szerkesztőségébe látogattak el, ugyanis a kiadó olyan országos lefedettségű lapok szerkesztéséért felelős, mint a Keresztény Szó, vagy a Vasárnap katolikus hetilap, ugyanakkor a romkat.ro online sajtófelületet is kezeli. Bodó Márta főszerkesztő bemutatta egy szöveg alakulását, illetve azt, hogy milyen lépéseken keresztül jut el egy ötlet az íráson túl a nyomtatott újságig, továbbá kifejtette gondolatait arról, hogy milyen fontos a kitartás és az erélyesség egy újságíró életében. Ezután az IDEA design és nyomda mozgalmas munkájába nyertek bepillantást a diákok, ahol Mátyás Zoltán műszaki igazgató mutatta be a nyomda bámulatos működését.
Időközben a rádiós és a filmes csoport a Paprika Rádió székhelyére látogatott el, az élő adás közepébe csöppenve, ezáltal megtudva, hogy mi mindenre szükséges figyelni egy élőben közvetített műsör összeállítása közben. Később mindannyian a Videopontes Stúdiót tekinthettük meg, amely többek között az MTVA-val is együttműködik. Itt feltérképezhettük az élő közvetítés, képvágás és képszerkesztés rejtelmeit, majd a riporterek körében oly’ népszerű, általunk csupán a TV-ben látott stúdióba is betekinthettük.
„Sajtós élményeink” után a Sapientia EMTE kolozsvári karára látogattunk el, ahol elsősorban a hozzánk legközelebb álló szak – filmművészet, fotóművészet, média – került bemutatásra. Nagy örömünkre ki is próbálhattuk az egyetem korszerű filmműhelyét, amely nagymértékben segíti az egyetemisták munkáját filmkészítés területén. Az intézmény dísztermében részletesebben megismerhettük a Sapientia alapképzési kínálatát, majd két – egyetemisták által készített – kisfilmet követhettünk végig, amelyek közül a Babuka a fűben című önéletrajzi ihletettségű animációs dokumentumfilm több elismert díjjal is gazdagította az egyetemet. A Tonk Sándor Könyvtár látogatására is sor került, amely elsősorban olvasóteremként működik az egyetemisták számára, viszont könyvállománya is nagy léptekkel gyarapodik, biztosítva a kari képzésekhez szükséges tankönyveket és szakirodalmat.
Nagyon hálásak vagyunk a tehetséggondozó csoportok irányítóinak kitartásáért és türelméért, ugyanis nekik köszönhetjük a rengeteg építő kritikát, tanácsot és segítséget, amelynek eredményeként részt vehettünk a tanulmányi úton, ugyanakkor hatalmas köszönet jár Balla Lóránt tanár úrnak, aki elkísért bennünket Kolozsvárra. Nem utolsó sorban, köszönjük a szervezőcsapat és az Integratio Alapítvány (Vicze Júlia Viktória) munkáját és támogatását. Bízunk benne, hogy utazásunk médiásként nem áll meg itt, hanem tovább folytathatjuk azt, amit igazán szeretünk, akár filmkészítés, rádiózás, vagy újságírás terén.
Bîtoancă Diana (a tehetséggondozó csoport tagja)



A tanulmányút a Nemzeti Tehetség Program részeként az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával (NTP-KNI-17-0022) valósult meg.
























A Határtalanul projekt keretén belül szervezett kirándulás



A Határtalanul projekt keretén belül egy fantasztikus és értékes kiránduláson vehettünk részt, aminek köszönhetően sok szép élménnyel gazdagodtunk. Április 19-én negyvenen keltünk útra keltünk, kísérőink Molnos Ildikó, Pacurar Mária, Dudás Györgyi és Halápi Margit voltak.
Csütörtökön megérkeztünk Debrecenbe, a délutánt városnézéssel töltöttük el. Pénteken délelőtt elmentünk a református templomba, ahol kiderült, hogy még II. János Pál Pápa is járt ott, majd megnéztük Nyilas Misi kollégiumát. Ezután elmentünk Nyíradonyba, ahol az ottani diákok fogadtak minket. Már jó ismerősként találkoztunk, hiszen márciusban mi (a IX. TT és MI) voltunk a vendéglátóik. Szombaton Sárospatokra kirándultunk, meglátogattuk testvériskolánkat, az Árpád Vezér Gimnáziumot, ahol megcsodálhattuk a diákok által készített időgépet. Ugyancsak Sárospatakon lehetőségünk volt megnézni a várat, ahol körbevezettek minket és rengeteg érdekes dolgot láthattunk. Vasárnap ért véget a kirándulásunk, de hazafelé még meglátogattuk Arany János szülőházát Nagyszalontán, ahol bemutatták nekünk, hogy hogyan és milyen körülmények között élte ott az életét. Megtudtuk, hogy az udvarán élő eperfa a Családi körből ismert bólogató eperfa "unokája". Evvel a rendkívüli programmal záródott a kirándulásunk.
A kirándulók nevében köszönettel,
Kis Sára (IX MI)








 




Erasmus Plus Stratégiai partnerség a szociális érzékenység fejlesztéséért "ÉrTEd?!" szociális projekt

Április 19-20-án került sor Erasmus Plus Stratégiai partnerség a szociális érzékenység fejlesztéséért "ÉrTEd?!" szociális projekt (2015-1- HU01-KA201- 013623) soron következő találkozójára, amelyen iskolánkat a projektcsapat két tagja, Erdei Ildikó és Kiss-Pataki Adél, képviselték. Miután decemberben mi voltunk a házigazdái a megbeszélésnek, ezúttal a francia partneren, az Angers-i Egyetemen (Université d’Angers) volt a sor. A megbeszélésen bemutatásra majd értékelésre kerültek a projekt szellemi terméke. A "ÉrTEd?!" projekt vezető partnere a Katház Kft Szeged (Magyarország), a további partnerek pedig a következők: Akademie Klausenhof (Németország), Université d’Angers (Franciaország), Socialna Akademija (Szlovénia), Bátorkeszi Magán Szakközépiskola (Szlovákia) valamint a Bartók Béla Elméleti Líceum (Románia).

"Anya csak egy van!"

"Anya csak egy van!"
Anyák napja is egyszer van egy évben és az idén ez igen különleges volt számunkra. Köszönjük a szép szervezést Tamási Emese tanítónéninek! Felejthetetlen pillanatokat töltöttünk el együtt gyerekeinkkel az osztályközösségen belül.
A III. hagyományos osztály anyukái
Fotók: Dotterer K. Anikó

A III. hagyományos osztály a Beusnica Nemzeti Park csodaszép vidékére kirándult

A III. hagyományos osztály a Beusnica Nemzeti Park csodaszép vidékére kirándult

Bölcs diákok vetélkedő elődöntője Kolozsváron

Bölcs diákok vetélkedő elődöntője Kolozsváron


A VIII. Bölcs diákok - országos szintű vetélkedőt "Kulturális sokszínűség" címmel szervezték meg ebben a tanévben. Az utolsó benevezési napra összeállt csapat ( Cziprián-Kovács László, Pricop Annamária, Serb Dávid és Gergely Róbert, valamint irányító tanáruk, Cziprián-Kovács Jolán) Vademecum néven versenyzett a 92 benevezett csapattal ősz óta a három forduló során.
A tanulók olyan kultúrákkal ismerkedtek, amelyek az évszázadok során kialakult népcsoportokra vonatkoznak és sajátos jellegük abból származik, hogy egy nemzethez tartoznak, viszont jelenleg nem egy ország határain belül élnek Európában.
A csapatok összesített eredményei után márciusban kiderült, hogy másodikok lettünk, és készülnünk kell a televíziós vetélkedőre. Az idei versenyanyag Mikszáth Kálmán, Kosztolányi Dezső, Munkácsy Mihály élete és munkássága, a Felvidék, Kárpátalja és Délvidék földrajza, látnivalói, híres emberei, valamint A Föld napjához kapcsolódó ismeretek voltak. Olvasnivalóként Mikszáth Kálmán Gavallérok című kisregényét kaptuk, melyből egy három perces jelenetet is be kellett mutatni. Ezenkívül egy kabalabaglyot is kellett készíteni, valamint kreatív feladatként egy használati tárgyat kizárólag újrahasznosított anyagokból. A verseny menete a tavalyihoz hasonló volt, villámkérdések, illetve betűrejtvény, feleletválasztós kérdések, drótnélküli telefon próbák is szerepeltek benne. És az eredmény is megegyezik a tavalyival: a csapat harmadik helyen végzett, ezzel megnyertünk egy egyhetes táborozást a Kelemen-havasokba július végén.
A vetélkedőről készült tévéfelvétel látható lesz május 13-án, vasárnap este 8 órától az Erdély tévécsatornán.
Cziprián-Kovács Jolán

English Made Fun

Szombaton, április 21-én került sor az English Made Fun verseny megyei szakaszára a 30-as Általános Iskolában. A versenyen VII-VIII. osztályos diákok vehetnek részt. Kiváló eredményeket értek el a következő bartókos diákok: Kuglis Albert (VII.A) 100 ponttal I. díjat kapott és Andrásy Tamás (VII.A) 90 ponttal dicséretben részesült. Felkészítő tanáruk: Tarkó Andrea. Gratulálunk nekik!

Országos Regemondó Vetélkedő

”Szól a rege ősi módra”- szólt a tizedik Országos Regemondó Vetélkedő hívogató üzenete az ország minden magyarlakta településén élő harmadikos kisdiáknak. Az április 20-22 között Marosvásárhelyen megszervezett verseny országos szakaszán a 46 résztvevő között iskolánk három diákja vett részt: Maskulik Réka (III H), Dotterer Kiszely Patrik (III H) és Moldoveanu Dávid (III SBS). A verseny mellett több élményben is volt részük: meglátogatták a Kultúrpalotát, kiránduláson vehettek részt és sok barátot szereztek. Maskulik Réka a Napsugár különdíját nyerte el. Felkészítő tanítók Kele Lídia, Milos Edit és Tamási Emese. Gratulálunk mindenkinek!

Vidám Versek Versmondó Versenyének országos szakasza


Április 20-22 között került megrendezésre Szatmárnémetiben a 18. Vidám Versek Versmondó Versenyének országos szakasza. Iskolánkat képviselték: Sipos- Máthé Albert- I.osztályos, Juhász Ábel- II. osztályos, Kőnig Glória- III.osztályos, Borbély Apor- IV.osztályos, Elekes Ingrid és Ozsváth Dávid V. osztályosok, valamint Cziprián-Kovács Kinga- VIII. osztályos tanuló. A megmérettetésről a következő díjakkal érkeztek haza: Juhász Ábel (II.osztály) és Elekes Ingrid (V.osztály) Nemzeti Oktatásügyi Minisztérium dicsérete, Kőnig Glória (III.osztály)- Napsugár gyermeklap különdíj, Ozsváth Dávid (V.osztály)- Literart Magyartanári Egyesület különdíja. Gratulálunk az ügyes szavalóknak, valamint az őket felkészítő pedagógusoknak!




 

A Jobb veled a világ tehetségkutató verseny regionális döntője

A Jobb veled a világ tehetségkutató verseny regionális döntője Aradon is várta a versenyzőket. Az aradi döntőn, április 18-án iskolánkat a Funky Hats együttes képviselte, tagjai Fodor Zsuzsanna, Kelemen Márk, König Dávid, Szabó Abigél és Tóth István. A versenyt a Csíki Gergely Főgimnáziumban rendezték. Az együttes egyik saját számukat adta elő és ezzel elnyerte a zsűri tetszését, így május 27-én képviseli iskolánkat és régiónkat a budapesti döntőn.
Fodor Zsuzsi (XI.MI)

A kedvenc állatom

A 2017-2018-as tanévben a Szivárvány csoport egyik igen sikeres heti témája A kedvenc állatom volt.

A szülői segítséggel összegyűjtött anyag alapján minden gyerek bemutatta a kiválasztott kedvenc állatát. Naponta 3-4 gyerek beszélt saját projektjéről csoporttársainak különböző módszereket használva: leírást, színezést, nyomtatást, fényképleírást, témához kapcsolódó könyvek bemutatását, maketteket.

A kiválasztott állat egyes esetekben háziállat, másoknál állatkertben látott kedvenc vagy titkon vágyott díszállat volt. Sok újdonságot tanultak a gyerekek egymástól, egymásról: a saját állat gondozásáról, a kis kedvencek szokásairól, a vadállatok élőhelyéről, különleges képességeikről, a csoporttársak bátorságáról, a kedvenc állattal való megismerkedésről.

Az összegyűjtött anyagok egész héten a csoportteremben maradtak. A gyerekek számontartották a feliratkozás napját. Akik már előadták a projektjüket szívesen meséltek még a következő napokon is a témáról, mutatták az elkészített munkájukat.

Számomra is ez a hét más volt. Új oldalról ismerhettem meg tanítványaimat és családjukat, mert olyan bemutatókat hoztak, amelyek az óvodai csoportteremben nem valósíthatóak meg, és amelyekre a napi beszélgetések során nem kerül sor.

Molnár Kármen óvodapedagógus



Simonyi Zsigmond helyesírási verseny


Simonyi Zsigmond helyesírási verseny


A Simonyi Zsigmond helyesírási verseny országos szakaszának újra Kolozsvár adott otthont. Április 13-15 között Temes megyét három diák képviselte ezen a megmérettetésen: Boros Róbert (V. osztály), Kiss Istvánfi Kinga (VI. osztály), Kele Noémi (VII. osztály, Végvár). Kiemelkedően Kiss Istvánfi Kingának sikerült teljesítenie, 91 pontot ért el a 100-ból. Gratulálunk a diákoknak a kitartó munkához és a szép eredményekhez!


Délvidéken jártunk a Rákóczi Szövetség jóvoltából

Délvidéken jártunk a Rákóczi Szövetség jóvoltából
Az elmúlt hétvégén a temesvári Rákóczi csapat néhány tagja: Ihring Ingrid, Bereczki Ruben, Forgács Dániel, Boros Brigitta és Jakab Loránd, Fazakas Enikő tanárnő kíséretében izgatottan és jókedvűen elindult Délvidék felé. A három órás út után Szabadka városába értünk, már a város széléről megleshettük a templomtoronynak kinéző városházát. Kevés időn belül megcsodálhattuk a városháza szecessziós jellegét belülről is, amiről persze sok fényképet is készítettünk. Szabadka után Óbecse irányába indultunk. Ahogy odaértünk, első dolgunk az volt, hogy elmentünk egy rövid sétára a Tisza-partjára, majd meglátogattuk a "Than" házat, ahol sok érdekes kísérletet figyelhettünk meg és próbálhattunk ki. Az első nap Törökbecsén zártuk a napot. Második nap a korai reggeli után utunkat Pétervárad irányába vettük, ahol nem csak az Újvidékre néző csodás panorámát figyelhettük meg, hanem a vár falai között, majd a vár alatt a katakombákban megismerhettük a XVIII. században élő emberek és katonák életstílusát. Pétervárad után az első ránézésre zsúfolt Belgrádban, mármint Nándorfehérváron találta magát a rákóczis kirándulók csapata, ahol megnéztük a várat és megcsodáltuk a Dunára néző gyönyörű kilátást. Este Törökbecsén táncházzal zárult az élménydús nap. Utolsó nap meglátogattuk a Leningen szobrot, majd Kiss Ernő kriptáját. A kirándulást az Aracsi pusztatemplomnál zártuk koszorúzással.
Csodálatos élményekkel érkeztünk haza azzal a tervvel, hogy máskor is el fogunk menni a Szövetség által nyújtott kirándulásokra, ha lehetőségünk adódik rá. Köszönjük Rákóczi Szövetség !
Jakab Lóránd X.MI

Középiskolások Üzleti Tanácsadó Versenye

Ezen a hétvégén X. alkalommal szervezte meg Középiskolások Üzleti Tanácsadó Versenyét a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi kara. A verseny során egy közel 25 oldalas esettanulmányt kellett feldolgozni, megoldást javasolni, majd másnap ezt bemutatni. A versenyre azok a csapatok kaptak meghívót, akik sikeresen megoldották a verseny két on-line fordulóját. A 60 csapat egyike a mi iskolánk csapata volt: Kosztolányi Kinga (IX. KG), Harkay Gabriella és Virág Eduárd (XI. KG). A versenyen csapatunk az első tíz csapat között végzett, a szép eredmény mellett a diákok számos ismerettel és tapasztalattal gazdagodtak. A csapat felkészítő tanára Somkereki Andrea.
Gratulálunk a csapatnak és a felkészítő tanárának.

Albinai környezetnap

A Szivárvány Nagycsoport Környezetnapon vett részt 2018.április 17-én az albinai óvodában közös partnerségben az újmosnicai magyar csoporttal, az ómosnicai román csoporttal és a győrödi román csoporttal.

A viszonylag hosszú úton a gyerekek észrevették a tavasz jeleit: zöld rét, mező, virágzó fák, virágos kiskertek, meleg időjárás. A környezetnapra való gyülekezés önfeledt játszással kezdődött. Különböző típusú járműveket próbálhattak ki a gyerekek (bicikli, utánfutós traktor, gurulós bicikli), hernyóban mászhattak, kosárlabdázhattak, tekézhettek, trambulinon ugrálhattak, szobacsúszdázhattak. A környezetnap első részében párosával dolgozhattak a gyerekek. Megkapták a kellékeket: egy kukászacskó és egyhasználatú gumikesztyűt, majd az óvoda udvarán „elszórt” szemetet összegyűjtötték. A Környezetnap második részében minden óvodai csoport tavaszi virágot ültetett. Az esztétikusan elhelyezett virágos tartót haza is hoztuk, hogy a saját munkánkkal díszítsük óvodánkat.

Hazafele énekeltünk és egy már a következő jól sikerült kirándulást tervezték a gyerekek

Molnár Kármen óvodapedagógus








Protestáns Felekezetek Országos Olimpiája

Protestáns Felekezetek Országos Olimpiája


Április 5-e és 7-e között részt vettünk a ,,Protestáns Felekezetek Országos Olimpiáján” Kézdivásárhelyen. Érkezésünk napján a négy fős kis csapatunk tagjai: Szász Botond VII. osztályos, Illés Izabella és Kis Sára IX. MI. valamint Gergely Róbert X. BK. osztályos tanulók, Fazakas Enikő vallástanárnéni kíséretében ünnepi megnyitón ismerkedhettünk a helyi kultúrával, emberekkel, versenytársakkal, majd finom vacsorával vártak minket.
Másnap, reggeli után áhítaton vettünk részt, majd átvonultunk a Református Kollégiumba ahol sor került a versenyre. Az izgalom után, lazíthattunk a Szent Anna- tó és annak környékére szervezett kiránduláson. És, hogy az esténk se legyen unalmas, táncházban vettünk részt. Igaz ugyan, hogy helyezést nem értünk el, de mi akkor is győzteseknek tartjuk magunkat, mert szép emlékekkel gazdagodva térhettünk haza szombaton, eredményhirdetés után.
Soli Deo Gloria! – Egyedül Istené a Dicsőség!
Szász Botond, VII. B.

A Mikes Kelemen Magyar Nyelv és Irodalom Tantárgyverseny országos szakaszának eredményei

A nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium volt a házigazdája a Mikes Kelemen Magyar Nyelv és Irodalom Tantárgyverseny országos szakaszának április 5-7-a között. A rangos versenyen a bartókos csapat az alábbi eredményeket érte el:
Bereczki Bernadett (VI.A) - dicséretben részesült (felkészítő tanára Bakó Ágnes)
Horváth Brigitta (XI.MI) - a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség különdíját nyerte el (felkészítő tanára Molnos Ildikó)
Berta Evelyn Boglárka (VI.A) pedig a temesvári Szórvány Alapítvány különdíjában részesült.
Gratulálunk a versenyzőknek és felkészítő tanáraiknak!

Nemzetközi táncverseny

Első díjas lett a Kis-Harmónia csoport szombaton a Temesváron szervezett nemzetközi táncversenyen! Gratulálunk és további sok sikert kívánunk! A csoport felkészítője, vezetője Metz Rita






 

 

 




Magyarságismereti tantárgyverseny

A tavaszi vakációban Sepsiszentgyörgyön szervezték meg az országos Magyarságismereti tantárgyversenyt, amelyen VI-VII-es diákok vehetnek részt. Temes megyét Major Barna és Virág Nándor (VI.A) képviselték a megyei szintű versenyeredmények alapján. A verseny érdekessége, hogy párban versenyeztek a diákok, ugyanakkor kétféle próbából állt: délelőtt írásbeli volt, délután pedig rövid történelmi jeleneteket mutattak be a diákok. A versenyt nagyon jól szervezték meg, a résztvevők új élményekkel és tapasztalatokkal gazdagodtak: versenyeztek, barátkoztak, kirándultak. A csoportot Major Gabriella könyvtáros kísérte el.

Kiemelt Arany minősítést kapott a KisBokréta

Kiemelt Arany minősítést kapott a KisBokréta a 28. Országos Gyermek és Ifjúsági Néptáncfesztiválon, Szegeden
Büszkék vagyunk rátok! Gratulálunk!

A román tantárgyverseny megyei szakasza

A következő diákok: Kuglis Albert (VII.A), Bugarsky Róbert (VII.B), Antal Éva Júlia (VII.A), Steici Sara (VI.A), Némedi Csaba (IX.MI), Stanciu Mihai (V.), Barabás Adél (VI.B), Simon Timea (X.TT), Gulyássy Alex (IX.MI), Pricop Annamária (X.MI), Illés Izabella (IX.MI) és Miklós Erzsébet (V.) vehettek részt az "Olimpiada de lectură ca abilitate de viață" román tantárgyverseny megyei szakaszára, amelyre március 24-én került sor. Az olvasást kedvelő diákok szövegértésből és különböző kreatív feladatok által mérték össze tudásukat, képességeiket. Barabás Adél VI. B osztályos tanulónk a versenyen dicséretben részesült.
Gratulálunk a diákoknak és felkészítő tanáraiknak!

Szász Tamás (XII.MI) bronzérmet nyert az informatika tantárgyverseny országos szakaszán

Örömmel tudatjuk, hogy Szász Tamás (XII.MI) bronzérmet nyert az informatika tantárgyverseny országos szakaszán. Gratulálunk, Tamás! További sok sikert kívánunk! 
Szász Tamás felkészítő tanára Mauzer Erika tanárnő.

Rovásírásverseny

"A CSODASZARVAS NYOMÁBAN” XIX. ORSZÁGOS ROVÁSÍRÁSVERSENY


„Égi ige, régi rege, erős fényben Isten ege
E jelekkel óvjunk szépet, tiszta szavú, ősi népet”
Rovás Himnusz - Szőke István Attila



A Romániai Magyar Cserkészszövetség és az 51-es számú Czetz János cserkészcsapat 2018. április 7-én a Válaszúti Általános Iskolában és a Kallós Alapítványnál idén is megszervezte azt a rovásírásversenyt, amelyre tavaly jelentkezett először a Bartók Béla Elméleti Líceum néhány tanulója, akik a Losonczi István Sport-és Hagyományőrző Egyesület tagjai is.
Idén erre a versenyre csak Cziprián-Kovács Kinga 7. osztályos tanuló jelentkezett, és a C kategóriában (7-8 osztály) második díjat szerzett. A verseny keretében külön kategóriában a botrovásra is benevezett, ahol szintén eredményes volt, és harmadik helyezéssel tért haza. Gratulálunk a kitartó munkához, és sok sikert a továbbiakban is!


 


Magyar nyelvű római katolikus országos hittan-tantárgyverseny

Április 3-5. között magyar nyelvű római katolikus országos hittan-tantárgyversenyen vettünk részt, Nagyváradon. Iskolánkat Szász Dávid (VII.B) és Varga Dávid (IX.MI) képviselték. Tartalmas és gyönyörű napsütéses három napot töltöttünk el. A verseny megírása után, délután, városnézésre mentünk, ami keretében többek között meglátogattunk a Szent László Székesegyházat, a nagyváradi várat, a színházat. Este táncházra került sor, ami egy kicsit oldotta az eredményekre váró izgalmakat. Utolsó nap hálaadó szentmisén vettünk részt, utána pedig került sor a díjazásra a püspöki palota dísztermében. Szász Dávid részvételi jutalomban, Varga Dávid dicséretben részesült. Gratulálunk! 
Kísérő tanár: Miklós Renáta

A Bartók Diákszínpad nagyenyedi tanulmányútja

     A kétnapos nagyenyedi tanulmányút fő célja az ismerkedés, az egymástól való tanulás volt. Ezúttal a Valahol Európában nagysikerű előadásunkat vittük színpadra az ottani közönség örömére. A helyszínre déltáj körül érkezett a csapat, majd hamarosan munkához is láttunk: bemutattuk a Cupido nyilai versenynyertes villámelőadást a helyi diákoknak. Ezt egy workshop követte a temesvári szinisek mentorával, Molnos András Csabával, ami a nagyenyedi érdeklődőknek szólt. Egy kiadós ebéd és a kellő előkészületek után teltház fogadott minket és egy remek előadás következett. Másnap folytatódott a szakmai program, majd újabb rövid rögtönzött előadással búcsúztunk vendéglátóinktól. Kísérőink Molnos András Csaba mentor, valamint Molnos Ildikó és Fodor Enikő tanárnők voltak.
                                                                                                                                A résztvevők nevében Andrássy Nóra (X.TT)



A program a Bartók Diákszínpad művészeti tehetséggondozó program részeként a NTP-MŰV-17-0082 számú pályázati támogatással valósult meg.


Kapcsolódj be te is!

Kapcsolódj be te is! 
Iskolánk önkéntes csapata március 19-24-e között a szegedi 
KatHáz Kapcsolódj be Te is! programjának részesei lehettek, ahol más külföldi fiatallal együtt tapasztalatot szerezhettek a szociális problémák világáról. A projekt elsődleges célja a szociális érzékenység fejlesztése volt: „Mozgássérülteket látogattunk meg, akik megosztották velük a történeteiket. Meglátogattuk Bakson a cigány-telepet. Szegedre a KIÚT Alapítványhoz, ahol alkalmunk volt a függőség témájáról érintettekkel beszélgetni. Az utolsó napon egy ,,Élő könyvtár” programon vettünk részt, ahol különböző szociális gondokkal küszködő emberek látogattak meg, akik meséltek nekünk mindennapjaikról. Számomra nagy élmény volt az, hogy nemcsak hallottam, hanem láthattam is ezeket a helyzeteket.” - meséli Anka Erika X. osztályos tanuló. 
A programon résztvevő diákok: Anka Erika, Kis Denisa, Erdei Gergő, Serb Dávid, Halász-Szabó Kevin és Gergely Róbert.
Programfelelős: Baruta Kriszta iskolapszichológus

Iskola másként hét - Job Shadow Day program a tizenegyedik osztályosok számára

Iskola másként hét - Job Shadow Day program a tizenegyedik osztályosok számára
Közel harminc diák részvételével valósult meg a pályaválasztási döntést megerősítő Job Shadow Day program az Iskola másként héten. A diákok egy napot egy-egy olyan szakember „árnyékában” tölthettek, akinek a szakterülete megegyezik a diák által választott pályaválasztási iránnyal. 
A munkahelyen "megfigyelt" szakmák sokfélék, volt köztük fordító, ügyvéd, állatorvos, programozó, gyógytornász, bíró, cukrász, gyógypedagógus, bank és pénzügyi szakember, tűzoltó, díszlettervező, fodrász, rendőr, közlekedési szakember, szoftverfejlesztő, közgazdász, pszichológus. Köszönjük a program megvalósításában szerepet vállaló szülőknek és volt bartókos diákoknak a segítséget.

Hittan tantárgyverseny eredményei

Hittan tantárgyverseny eredményei


Februárban került megrendezésre iskolánkban a római-katolikus és református vallásórán résztvevő diákok iskolaszintű tantárgyversenye. Népes csapat mérte össze tudását abban a reményben, hogy továbbjutva képviselni tudja iskolánkat a megyei szintű versenyen is. A továbbjutók a következő diákok lettek:
Református csoport: Crisan Róbert és Elekes Ingrid (V. o.), Király Rebeka, Kiss Istvánfi Kinga, Kis Benjámin és Nagy- György Emese (VI. o.), Szász Botond (VII. o.), Illés Izabella és Kis Sára
(IX.o.), Gergely Róbert (X.o), Horváth Brigitta (XI.o.). A római-katolikus csoportból: Benedek Dávid-Áron, Cziprián – Kovács Kinga és Szász Dávid (VII.o.), Bajkó Áron, Jakab Árpád és König Dávid (VIII.o.), Varga Dávid (IX.o.).
A megyei szakaszon továbbjutók a következők lettek:
Református csoportból: Szász Botond, Illés Izabella, Kiss Sára és Gergely Róbert. Római-katolikus csoportból: Szász Dávid, Bajkó Áron és Varga Dávid.
Gratulálunk a továbbjutóknak és sok sikert kívánunk az országos versenyen!
Felkészítő tanárok: Fazakas Enikő, Miklós Renáta és Szilvágyi Zsolt

Római katolikus hittan-verseny

Március 17-én egyházmegyei római katolikus hittan-versenyen vettünk részt Máriaradnán. Iskolánkat 11 V-VII-es diák képviselte. Mindannyian nagyon ügyesen teljesítettek: Major Barni (VI.A). első helyezést ért el, Csata Dorottya (V.), Juhász Antónia (V.), Bajkó Tabi (VI.B), Benedek Áron (VII.B), Cziprián - Kovács Kinga (VII.B), Szász Dávid (VII.B) dicséretben részesültek. Felkészítő tanár: Miklós Renáta nővér
Gratulálunk mindenkinek!



Iskola másként - Játékos csapatverseny anyanyelvből

Iskola másként - Játékos csapatverseny anyanyelvből
Versenyzők: a két nyolcadik osztály diákjai 
Játékmesterek: Bakó Ágnes és Balla Lóránt

600. iskolanap a III. Lépésről lépésre osztályban


600. iskolanap a III. Lépésről lépésre osztályban


Március 23-án ünnepelte a III. Lépésről lépésre osztály a 600. iskolai napot. A gyermekek vidám hógolyózással, hóember-készítéssel kezdték a napot, majd ezután következett az ötletes és változatos 100-as gyűjtemények bemutatása. A délutáni órákban kézműveskedésre került sor, de a legnagyobb meglepetést a finom torta jelentette.
Örömmel, jókedvűen fejeztük be a napot s már tervezgetjük a 700-ikat.
Kele Lídia és Milos Edit tanítónők


Teleki Pál földrajzverseny országos döntőjének eredményei



Március 16-17-e között, Takács Norbert, képviselte iskolánkat a Teleki Pál földrajzverseny országos döntőjén, amelyet Marosvásárhelyen szerveztek meg. Az ő beszámolója következik:


Március 16-án reggel indultunk Marosvásárhelyre, vonattal. Kísérő tanárom Balázs István földrajz tanár volt, aki az osztályfőnököm is. Az első nap városnézésre került sor: megnéztük a Kultúrpalotát, templomokat, a várat.
Másnap a megnyitó után megkezdődött a verseny, mely két órát tartott. Ezt követően meglátogattuk a Teleki Sámuel könyvtárát, és a Bolyai múzeumot.
A versenyen 11. helyezést értem el és sok élménnyel gazdagodtam. Köszönöm a lehetőséget, osztályfőnökömnek a felkészítést. Remélem, hogy jövőre is képviselhetem iskolánkat ezen a versenyen.
Takács Norbert (VII.B)








 

 

 




Iskola másként hét - Hogyan működik a társadalom - tematikus séta intézményeknél, szervezeteknél

Iskola másként hét - Hogyan működik a társadalom - tematikus séta intézményeknél, szervezeteknél

A középiskolai osztályok osztályfőnökeik kíséretében különböző intézményekkel, szervezetekkel ismerkedtek, mint a Polgármesteri hivatallal, Magyarország Tiszteletbeli Konzulátusával, az Egyetemi Könyvtárral, a Máltai Segélyszolgálattal és a Temesvári Magyar Diákszervezettel.
A képen Farkas Imre alpolgármester fogadja a diákokat a Polgármesteri hivatal tanácstermében. Köszönjük!

Kohonitz- Turbók Róbert (IX.TT) újabb sikert ért el

Kohonitz- Turbók Róbert (IX.TT) újabb sikert ért el a hétvégén, a szerbiai Pancsován megszervezett nemzetközi Mladost kupán. A versenyen Robi a súlycsoportjában az élre verekedte


magát a kumite próbán. Gratulálunk!

A víz világnapja

A víz világnapján (március 22-én) a VII.A osztály ellátogatott az Aquatim ivóvíz-előállító üzemébe, ahol nyílt napot tartottak ebből az alkalomból. A csoportot körbevezették, és a magyarázatokból megismerték a tisztítási folyamatot és az eljárásokat, amellyel a Bega vizét ihatóvá teszik. Programfelelős: Albert Etelka osztályfőnök.

Szabó Liza dicséretben részesült a 27. Nemzetközi Magyar Matematikaversenyen

Szabó Liza dicséretben részesült a 27. Nemzetközi Magyar Matematikaversenyen!

Márciusban került sor Kaposváron az idei tanév Nemzetközi Magyar Matematikaversenyére. A versenyre mintegy 220 középiskolás diák és 71 tanár érkezett a Kárpát-medence régióiból — Magyarországról, Erdélyből, Délvidékről, Felvidékről és Kárpátaljáról. A rangos versenyen Szabó Liza, iskolánk tizenkettedikes tanulója dicséretben részesült. Szabó Liza matematikatanára Nemes András.

Megyei Kányádi Sándor Szavalóverseny

Március 21-én rendeztük meg iskolánkban a Kányádi Sándor Szavalóverseny megyei szakaszát, melyen 61 elemi osztályos tanuló vett részt Ötvösdről, Újszentesről, Végvárról és Temesvárról. A zsűri: Szász Enikő, Orcskai Marianna, Adorjányi Borbála és Bálint Gyöngyi oklevéllel és könyvvel jutalmazta meg a szavalókat.

Az előkészítő-első osztályos korcsoportban Sipos-Máthé Albert (BBEL) I. díjat, Kaizler Dóra-Henrietta (BBEL) II. díjat, Varga Alexandra (BBEL) III. díjat kapott. Dicséretben részesültek: Balázs István Tamás (BBEL), Kovács Tímea (BBEL) és Riskó Erna (BBEL). Különdíjjal jutalmazta a zsűri Kovács Emmát (BBEL), Portik-Kocsi Melindát (Gerhardinum Római-Katolikus Líceum) és Ráduly Balázst (BBEL).

A második-harmadik osztályos kategóriában Kőnig Glória (BBEL) I. díjat , Juhász Ábel (BBEL) II. díjat, Nagy Imre (BBEL) III. díjat kapott. Dicséretben részesültek: Abdulhamza Safi (Gerhardinum Római-Katolikus Líceum), Kiss Réka (BBEL), Fekete Kinga (Végvári Általános Iskola), Borbély Emese (BBEL) és Tamási Ákos (BBEL). A zsűri különdíjjal jutalmazta meg Győrfi Áront (BBEL), Kármán Márkot (BBEL), Demea Klárát (BBEL), Maskulik Rékát (BBEL) és Kulcsár Bencét (BBEL) .

A negyedik osztályosok korcsoportjában Borbély Apor Levente (BBEL) I. díjat, Makkai Zsuzsanna Eszter (BBEL) II. díjat, Riskó Hanna (BBEL) III. díjat kapott. Dicséretben részesült Fóris Zoltán (BBEL), különdíjban pedig Mag Tímea (BBEL) . Felkészítő tanítók: Bakos Ágnes, Balázs Melinda, Boros Emília, Gergely Krisztina, Kele Lídia, Lőrincz Gyöngyi, Milos Edit, Pál Krisztina, Stan Orsolya, Szabó Ferenc, Tamási Emese, Tasi Ottilia, Tóth Rozália, Varga Ildikó, Vinczeffy Kinga.

Az országos szakasz május 12-13-án kerül megrendezésre Varsolcon. Megyénket négy tanuló fogja képviselni: Sipos-Máthé Albert, Kőnig Glória, Borbély Apor Levente és Juhász Ábel. Gratulálunk, sok sikert kívánunk!

Tamási Emese és Stan Orsolya tanítónők, megyei szervezők

















































































Brenyó Mihály Pontszerző Matematikaverseny

 


A harmadik és negyedik osztályos diákok számára szervezett verseny sajátossága, hogy négy fordulóval indít. Aki kitartó munkával megoldja az izgalmas matematikai feladatsorokat meghívót kap a megyei versenyre, majd a legügyesebbek március 23-24-e között az országos megmérettetésen vehetnek részt. Idén ezen a versenyen iskolánkat Orosz Mikolt , III. Lépésről lépésre osztályos és Péter Hanna, IV. hagyományos osztályos tanulók képviselték. Felkészítő tanítók: Kele Lídia, Milos Edit és Szabó Ferenc. A képen a megyei díjazottak láthatók: Péter Hanna, Varga András, Tataru Ervin (IV. osztály), Orosz Mikolt és Kudor Laura (III. osztály). Sok sikert kívánunk a továbbiakban is!

Iskola másként hét

Iskola másként hét - Pillanatképek a közgazdasági osztályok KG Power programjáról
Programfelelős: Somkereki Andrea

Mesék szárnyán mesevetélkedő országos szakasza

Hétvégén került sor a Mesék szárnyán mesevetélkedő országos szakaszára, ahol iskolánkat a hagyományos negyedik osztály Fecskék csapata képviselte Fernengel Júlia, Oláh Anna, Riskó Hanna és Borbély Apor képviseletében. A furfangos feladatok mellett a gyerekek egy számukra legkedvesebb mesejelenettel is készültek. A zsűri dicséretben részesítette mesejelenetüket. Az izgalmas verseny után kellemesen kikapcsolódtak a váradi állatkertbe, díjazás után pedig kellemes emlékekkel tértek haza iskolásaink. Felkészítő tanító-Szabó Ferenc, kísérő tanító Balázs Melinda-Enikő.

Határtalanul projekt a közgazdasági osztályok részvételével

Határtalanul projekt a közgazdasági osztályok részvételével


Iskolánk egyik Határtalanul projektje lehetővé tette, hogy a közgazdasági osztályok látogatóba menjenek a budapesti II. Rákóczi Ferenc Közgazdasági Szakgimnáziumába. A négynapos tanulmányút számos élményt nyújtott. Első napon megálltunk Szegeden és Kecskeméten, ahol városnézésre került sor. Kecskeméten a központot néztük meg, ahol számos magyar szecessziós stílusú épület található. Megismertük a Kecskeméthez fűződő fontos személyiségeket: Katona Józsefet és Kodály Zoltánt. A második napot a partneriskolával töltöttük: a Temesváron közösen megtervezett termékeket most Budapesten létrehoztuk. Egy kellemes meglepetésben volt részünk, vendéglátóink táncházat szerveztek. Délután a Csodák Palotájában folytattuk tevékenységünket, majd idegenvezető segítségével megnéztük Budapestet. A harmadik napon az Esztergomi Bazilikát látogattuk meg, a Visegrádi várat és a Szentendrei Szamos Marcipán Múzeumot. Utolsó nap a Budai várat, a Mátyás templomot és a Halászbástyát néztük. Boldogan és tele élmenyekkel folytattuk utunkat hazafelé.
Kísérő tanárok: Somkereki Andrea, K. Pataki Adél, Moldoveanu Melinda és Urbán Mónika.
A közis osztályok nevében Balázs Alexandra és Szerencsi Krisztina

Iskola másként hét - Mesterségem címere

Iskola másként hét - Mesterségem címere 
A VII-VIII. osztályok tizenkét szakmával ismerkedtek meg a program során. A szakmák képviselői meghívott szakemberek voltak, akik a diákcsoportoknak röviden bemutatták foglalkozásuk sajátosságait, majd a diákok kérdéseire válaszoltak. A négy osztály diákjai betekintést nyerhettek a weblap-szerkesztő, építőmérnök, vízépítő mérnök, fogorvos, képzőművész, gyógyszerész, ügyvéd, ápolónő, fordító, kutyatenyésztő, játéktervező és úszóedző mindennapi munkájába.
A programról kapott visszajelzések azt bizonyították, hogy nemcsak újszerű, hanem hasznos volt a találkozás a munka világával. A program sikerét a vállalkozó együttműködő szülők, volt diákok biztosították: Bálint Zsolt, Nagy-György Tamás, Marossy Zsolt, Bajkai- Fábián Emese, Bajkó Attila, Dotterer- Kiszely Anikó, Molnár András, Maskulik Hajnalka, Kiss Ágnes, Chivu Éva, Kása Melinda és Borbély Anita. Köszönjük szépen! 
Programfelelősök: Baruta Kriszta és Szabó Csilla

Szabadtéri sportkert az iskolaudvaron

 

Az idei tanév egyik fő célja a sportolási lehetőségek bővítése volt. A már működő úszóprogram mellett nagy léptekkel haladunk a szabadtéri sportkert megvalósítása fele. A Bethlen Gábor Alaptól nyert támogatásból sikerül az eszközöket beszerezni, a diákok az Iskola másként héten a Nüszl Erzsébet tanárnő irányításával a környezet szépítésén is dolgoztak.

Köszönjük a támogatást!      
















Vidám Versek Versmondó Versenyének megyei szakaszának eredményei

Önkifejező versmondás
Március 19-én került megszervezésre a Vidám Versek Versmondó Versenyének megyei szakasza, amelyen 29 V-VIII. osztályos tanuló vett részt. A három zsűritag - György Henrietta, Orcskai Marianna és Szabó Ferenc - a következő helyezési sorrend mellett döntöttek: I. Ozsváth Dávid (V. osztály), II. Cziprián-Kovács Kinga (VII. osztály), III. Elekes Ingrid (V. osztály). Dicséretben részesült Ozsváth Patrik (VIII. osztály), Csata Dorottya (V. osztály), Makkai Gergő (VI. osztály), Festő András (V. osztály), valamint Bódis Abigél (V. osztály, Végvár). A döntőre Szatmárnémetiben kerül sor áprilisban, ahol az első három helyezett képviseli megyénket az adott kategóriában. Gratulálunk! Köszönjük a felkészítő tanárok munkáját.

A XXVI. Teleki Pál Kárpát-medencei Földrajz–Földtan Verseny megyei szakaszának díjazottai

A XXVI. Teleki Pál Kárpát-medencei Földrajz–Földtan Verseny megyei szakaszának díjazottai:
VII. osztály: I. díj Takács Norbert, II. díj Firu András, III. díj Antal Júlia
VIII. osztály: I. díj: Balog Szandra, II. díj Jakab Árpád, III. díj Ozsváth Patrick
Az országos szakaszon iskolánkat Takács Norbert képviseli.
Felkészítő tanár és versenyszervező Balázs István
A fotók a díjazásról készültek. Gratulálunk!

Fegyelmezni és/vagy szeretni című előadás a ,,Szülőnek lenni " program keretén belül


Pénteken, március 16-án, Csomortáni Zoltán klinikai szakpszichológus volt iskolánk vendége. 14,30-tól a pedagógusok számára tartott előadást a resztoratív (kapcsolathelyreállító) szemléletről, majd 17 órától a Szülőnek lenni programunk meghívottjaként Fegyelmezni és/vagy szeretni címmel tartott érdekes és elgondolkodtató előadást. Köszönjük!







 

 

 

 



+9






Az erdélyi magyar kisebbség történelme és hagyományai tantárgyverseny megyei szakaszának eredményei

Március 10-én került megrendezésre Az erdélyi magyar kisebbség történelme és hagyományai tantárgyverseny megyei szakasza. A versenyen hatodik és a hetedik osztályosok vesznek részt, mivel ők tanulják ezt a tantárgyat. A versenynek az a különlegessége, hogy kéttagú csapatok mérik össze tudásukat. A tantárgyverseny megyei szakaszának nyertesei: a hatodikos Major Barna és Virág Nándor, valamint a hetedikes Andrássy Tamás és Papp Róbert. Felkészítő tanáraik: Bakó Ágnes és Fodor Enikő.
Sok sikert kívánunk a versenyzőknek a sepsiszentgyörgyi országos nagy megmérettetésen!

A Csillagszerző Matematikaverseny megyei fordulón elért eredményei

A Csillagszerző Matematikaverseny célja a tehetség felismerése és annak fejlesztése, az adottságok képességé formálása, az önálló munka serkentése, mely igényes gondolkodásra ösztönöz, a kitartás, a küzdeni tudás, az akaraterő fejlesztése.
A résztvevő tanulók V-VI. illetve VII-VIII. osztályokban az első négy levelező fordulón azonos feladatokat kapnak, munkájukat azonban évfolyamonként külön értékeljük. Az első négy forduló otthoni feladatmegoldáson, kidolgozáson alapul. A megoldásomkat tartalmazó dolgozatokat határidőre kell beküldeniük a versenyzőknek.
Azok a diákok, akiknek megoldásai csillagokká fényesülnek (a legtöbb pontot szerzik a levelező fordulók során), megyei versenyen vesznek részt.
A megyei fordulón elért eredmények:
Boros Róbert (V.) I.díj, Csata Dorottya (V.) II. díj, Bus Eduárd (VI.A) dicséret, Szász Dávid (VII.B) I.díj, Takács Norbert (VII.B) II.díj, Jakab Árpád (VIII.B) I.díj.
Felkészítő tanárok: Albert Etelka, Deák Júlia, Szilveszter Ibolya és Păcurar Mária.
Păcurar Mária, matematika tanár

Motorsportban eredményes kisdiákjaink


Motorsportban eredményes kisdiákjaink


Ebben a tanévben az országos motocross bajnokságon Szabó Márk (Előkészítő osztály) harmadik helyezést ért el az 50 ccm kategóriában, Chivu Dávid (III. Lépésről lépésre osztály) pedig ugyancsak harmadik helyezést a 65 ccm kategóriában.
Gratulálunk az ifjú bajnokoknak!


A szegedi Meritum Egyesület jóvoltából megvalósított 48-as kiállítás

A szegedi Meritum Egyesület jóvoltából megvalósított 48-as kiállítás a rendhagyó magyaróráknak, történelemórák helyszíne volt.
A kiállítás a következő két hétben megtekinthető az iskolában.

A VII.B osztály idén is megkoszorúzta a szabadfalui temetőben levő honvéd sírt díszítő obeliszket

A VII.B osztály Balázs István tanár úr vezetésével idén is megkoszorúzta a szabadfalui temetőben levő honvéd sírt díszítő obeliszket.
Szabadfalun volt 1849-ben a Temesvárt ostromló Bem tábornok főhadiszállása, ahol május 3-án Petőfi Sándor őrnagyi kinevezését kapta. A szabadfalui temetőben a Temesvár ostroma alkalmával elesett honvédek nyugszanak. A honvéd sírt díszítő obeliszket 1899-ben állított a Temesvári Honvéd szobor Bizottság.

100. nap a Lépésről lépésre előkészítő osztályban

 Jókedvvel, játékkal  ünnepelte a Lépésről  lépésre előkészítő  osztály a 100. iskolai napot, csütörtökön, március 8-án.


 Néhány tanuló bemutatta a száz darabos gyűjteményét, majd közösen készítettek egy tavaszt ábrázoló fát, amelyen száz virág jelképezte az eddig eltelt száz  iskolai napot. Az anyukákat  színes magvakkal díszített  üvegecskékkel ajándékozták meg.


 Mindenki nagyon jól érezte magát.


 


 


Adorjányi Borbála és Apró Juliánna tanítónők

A matematika tantárgyverseny megyei szakaszának eredményei

Március 10-én, a matematika tantárgyverseny megyei szakaszán iskolánkat Szász Dávid (VII.B), Orosz Katalin (IX.MI), Gergely Róbert (X.BK), Pelle Patrik (X.BK), Harkay Gabriella (XI.KG) és Szabó Liza(XII.MI) képviselték. Legeredményesebb diákunk Harkay Gabriella volt, aki az Adolf Haimovici Alkalmazott Matematika Verseny közgazdaság szakán I.díjat szerzett. Felkészítő tanára Szilveszter Ibolya.
Az országos forduló május 12-én lesz Jászvárosban.
Gratulálunk! Sok sikert az országos szakaszon!

Készülünk az ünnepre - barantások és rákóczisok összefogása


Készülünk az ünnepre - barantások és rákóczisok összefogása


Március 5-én a temesvári Losonczy István Hagyományőrző Sportegyesület tagjai valamint az iskolában működő helyi Rákóczi Szövetség csapatának tagjai a ma sorra kerülő ünnepség helyszínének előkészítésében vettek részt Újbesenyőn.
A lelkes kis csapat fejszékkel, ásókkal felszerelve érkezett meg a honvéd emlékműhöz, amely az 1849-es csata helyszínen állít emléket az ott elesett szabadságharcosoknak. Az önkéntes diákcsapat tagjai: Jakab Lóránt, Bereczki Ruben és Fazakas Bencze, mindhárman a X.MB osztály tagjai. Köszönet mindenkinek a hasznos munkájáért!
Iskolánk Rákóczi csapata a ma (március 14-én) 17,30-kor kezdődő ünnepségen is részt vesz.


300. iskolai nap a Lépésről lépésre II. osztályban


300. iskolai nap a Lépésről lépésre II. osztályban


Március 9-én, pénteken a Lépésről lépésre második osztály megünnepelte a 300. iskolai napot. Nagy izgalommal, lelkesen készítették el gyűjteményeiket, melyeket a reggeli beszélgetés alatt be is mutattak. Az ötletes munkák megcsodálása után ellátogattunk a One Move nevezetű falmászó terembe, ahol izgalmas két órát töltöttünk el, ügyes kis hegymászókká válhattunk egy kis időre. A nap hátralévő részében együtt szórakoztunk, játszottunk, kézimunkáztunk, felelevenítettük az elmúlt időszak legkedvesebb pillanat.
Feledhetetlen, boldog napunk volt, köszönjük mindenkinek, aki ehhez hozzájárult!
Boros Emília és Varga Ildikó tanítónők


Beiratkozás

Beiratkozási tudnivalók:


Iskolánk a 2018- 2019-es tanévben két előkészítő osztályt indít, egy hagyományos és egy Step by step ( Lépésről lépésre) osztályt.


Beiratkozni, körzettől függetlenül, 2018 március 8-tól március 26-ig lehet az iskola titkárságán a következő órarend szerint :


- hétfőtől péntekig 8 -16 óra közöt
- szerdán 8 -18 óra között


Más időpontot az iskola titkárságán, a 0256 493031-es telefonszámon lehet kérni. Az iskola titkárságán kerül sor az országos adatbázis feltöltésére. Ezért minden szülőt várunk a titkárságon a beiratkozás érvényesítésére (azokat is, akik online töltik ki a beiratkozási lapot).


A beiratkozáshoz szükséges iratok:


- hivatalos beiratkozási kérvény,
- a gyerek születési bizonyítványa- eredeti és fénymásolat,
- a szülő személyi igazolványa és annak másolata,
- pszichoszomatikus felmérés, ha szükséges.


Pszichoszomatikus értékelés az iskolába való beiratkozáshoz
Az Oktatási Minisztérium által közzétett módszertani útmutatásnak megfelelően, a 2018- 2019-es tanévben az előkészítő osztályba való beiratkozáshoz azoknak a gyerekeknek van szükségük pszichoszomatikus felmérésre akik 2018.09.01- 2018.12.31. között töltik be a 6 évet.


Szükséges iratok a pszichoszomatikus értékeléshez:
- kérvény (a helyszínen),
- a gyerek születési bizonyítványa- eredeti és fénymásolat,
- a szülő személyi igazolványa és annak másolata,
- orvosi igazolás az iskolaérettségről (apt pentru școală).

Harmadikosok monda- és regemondó versenye

Harmadikosok monda- és regemondó versenye


A hét elején megrendezésre került a monda- és regemondó verseny megyei szakasz.
Ez a verseny hagyományaink őrzését, regéink, mondáink megtartását, visszaszerzését, mesélését hivatott szolgálni úgy, hogy anyanyelvünk ősi szavai újra elfoglalhassák gyermekeink tudatában az őket megillető helyet. Az országos kiírás szerint a megmérettetésen csakis harmadik osztályosok vehettek részt. A tehetséges mesélők versenyeredményei a következők: I. díj: Dotterer-Kiszely Patrik, II. díj: Maskulik Réka, III. Díj: Moldoveanu Dávid, Dicséret: Király Erik. Az áprilisi országos szakaszon megyénket Dotterer-Kiszely Patrik és Maskulik Réka fogja képviselni. Sok sikert kívánunk nekik!



Felkészítő tanítók: Milos Edit, Kele Lídia és Tamási Emese.


 


300. nap a Lépésről lépésre második osztályban

     Március 9-én, pénteken a Lépésről lépésre második osztály megünnepelte a 300. iskolai napot. Nagy izgalommal, lelkesen készítették el gyűjteményeiket, melyeket a reggeli beszélgetés alatt be is mutattak. Az ötletes munkák bemutatása után ellátogattunk  a One Move nevezetű falmászó terembe, ahol  izgalmas két órát töltöttünk el, ügyes kis hegymászókká válhattunk egy kis időre. A nap hátralévő részében együtt szórakoztunk, játszottunk, kézimunkáztunk,  felelvenítettük az elmúlt időszak legkedvesebb pillanatait. Nagyon  jó volt együtt lenni!


                            Boros Emília és Varga Ildikó tanítónők

Rendhagyó irodalomóra

 

Pénteken, március 9-én, rendhagyó irodalomórán vehettek részt középiskolás diákjaink. Meghívottunk K. Nagy Olga tanárnő volt, a téma: Házasságtípusok a magyar irodalomban.
Köszönjük az izgalmas előadást!











Zrinyi Ilona matematikaverseny megyei fordulójának eredményei

Zrinyi Ilona matematikaverseny megyei fordulójának eredményei


Február 16-án került megrendezésre a Zrínyi Ilona matematikaverseny megyei fordulója, amelyre 160 Temes megyei magyarul tanuló II-XII. osztályos tanuló nevezett be.
A kecskeméti szervezők névre szóló kódlapot, emléklapot és természetesen feladatlapot készített minden versenyzőnek.
A kicsik egy órát, az 5-6. osztály 75 percet és a nagyok már 90 percet dolgozhattak, kereshették az érdekes kérdésekre a megfelelő választ.
A www.mategye.hu honlapon már a verseny napján megjelentek a helyes válaszok. Ennek alapján mindenki kiszámíthatta a saját pontszámát, a következő egyszerű képlettel: Pontszám = 4 × (a jó válaszok száma) – (a rossz válaszok száma) + az osztálynak megfelelő feladatszám. Február 20-a után az emléklapon levő kódjával bárki megnézhette a saját pontszámát.
A verseny eredményhirdetését március 7-én szerveztük meg az iskolánk dísztermében.
A díjazottak:
II. osztály: Buculei Yana I. díj, Stan Norbert- Krisztián II. díj, Pataki Tímea III. díj
III. osztály: Kudor Laura I. díj, Lőrincz Ervin II. díj, Dotterer- Kiszely Patrik III. díj
IV. osztály: Péter Hanna I. díj, Lokodi Vilmos II. díj, Szűcs Erik Ferenc III. díj
V. osztály: Boros Róbert I. díj, Nagy Emma-Dóra II. díj, Elekes Ingrid III díj
VI. osztály: Lazar Dávid I. díj, Bereczki Bernadett II. díj, Király Rebeka III. díj
VII. osztály: Szász Dávid, I. díj, Kuglis Albert II. díj, Gyulai - Herbst Márk és Madaras Anikó III. díj
VIII. osztély: Jánosi Anett I. díj, Jakab Árpád II. díj, Floca Larissa III. díj
Matematika- informatika szak
IX. osztály: Orosz Katalin I. díj, Boros Titusz II. díj, Baricz Márk Róbert III. díj
X. osztály: Bakó Beatrix I. díj, Jakab Lóránd II. díj, Serb Dávid III. díj
XI. osztály: Oláh Tibor Dávid I. díj, Máté Dávid II. díj, Takács Cristian III. díj
XII. osztály: Szabó Liza I. díj
Egyéb szakok
X. osztály: Gergely Róbert I. díj, Pelle Patrik II. díj


Felkészítő tanítók, tanárok Balázs Melinda- Enikő, Boros Emilia, Kele Lídia, Milos Edit, Szabó Ferenc, Stan Orsolya, Tamási Emese, Varga Ildikó, Vinczeffy Kinga, Albert Etelka, Deák Júlia, Nemes András, Păcurar Mária és Szilveszter Ibolya.
Kudor Laura (III. o.) és Szabó Liza (XII. o.) tanulók személyes meghívót kaptak, hogy iskolánkat, megyénket a nemzetközi döntőn , Kecskeméten, 2018 március 28-30-án képviseljék. Gratulálunk mindenkinek! Köszönjük a Bartók Béla Alapítvány támogatását!


Területi szervező,
Păcurar Mária, matematikataná
























































































Hangulatjelentés a Talentum tehetséggondozó program kis fizikusainak munkájáról

Hangulatjelentés a Talentum tehetséggondozó program kis fizikusainak munkájáról


Miután a közös csoportos foglalkozásokon a diákok megismerkedtek az elektromos energia előállításának a módjaival, megvitatták ezek előnyeit és hátrányait, a napelemek típusairól, működéséről és jellemzőiről kaptak egy rövid bemutatót.
A kiscsoportos foglalkozásokon a diákok alaposabban tanulmányozták a napelemek működését, megtanulták az elektromos áramerősség és feszültség mérésének a módját. Megmérték a napelemünk által egy ellenálláson adott feszültséget és áramerősséget, kiszámolták az teljesítményét, megmérték a napelem felületét, és a Temesvári Nyugati Egyetem Fizika tanszékének a weblapjáról leolvasták a városunkban egy másodperc alatt egységnyi felületre eső napenergiát, majd ezekből kiszámolták a napelem hatásfokát az adott megvilágításnál. A diákok tanulmányozták és megvitatták, hogy mitől függ a napelemek által előállított elektromos energia mennyisége, valamint, hogy mi, fogyasztóként mikor és mire használjuk ezt az energiát. A diákok betekintést kaptak a napenergiás áramelőállítás hazai jogi kereteibe és felmérték a berendezések költségeit.
Bartyik Zita, a fizika kiscsoport mentora

Madáretetés esőben, havazásban - a Talentum tehetséggondozó program kis biológusainak tapasztalataiból

Madáretetés esőben, havazásban - a Talentum tehetséggondozó program kis biológusainak tapasztalataiból


Szélsőséges időjárás jellemezte az idei telet: meleg napok váltakoztak szeles, esős és hideg napokkal, hogy aztán március első napjaiban végre beköszöntsön hozzánk is az igazi tél, mesébe illő havazással és dermesztő hideggel. A Talentum tehetséggondozó csoport diákjai ezeken a napokon sem feledkeztek meg a téli madárvendégekről. A hideg sok madarat vonzott az etető közelébe, így aztán szinte naponta újratöltöttük az iskola udvar közelében álló madáretetőt. Egy csoport diák dióval és más magokból készített cinkegolyóval kedveskedett a madaraknak. Kókuszdióból és újrahasznosított anyagokból készült kreatív madáretetők is készültek, amelyeket magokkal és zsiradékkal töltöttünk fel, majd kihelyeztük őket az etető közeli fákra, hogy a madaraink a téli napokon is eleséghez jussanak.



Tóth Kinga, a biológia csoport mentora


Az angol tantárgyverseny megyei szakaszának eredményei

Szombaton, március 3-án került sor az Angol tantárgyverseny megyei szakaszára a Loga Főgimnaziumban a VII- VIII. osztályos diákok számára, illetve a William Shakespeare Elméleti Líceumban a középiskolás diákok számára. Kiváló eredményeket értek el a következő diákok: Erdős Zoltán (XII. MI) második helyezést ért el, Szász Evelyne (VII. B.) 90 ponttal dicséretben részesült. Felkészítő tanárok: dr. Tasi Margit és Tarkó Andrea.
Gratulálunk nekik!

Vidám Versek Versmondó Versenye

Vidám Versek Versmondó Versenye
Február 28-án tartottuk a Bartók Béla Elméleti Líceumban a Vidám Versek Versmondó Versenyének megyei szakaszát, amelyen ötvenhárom elemi osztályos tanuló vett részt Temes megye hat iskolájából. Amint azt a verseny elnevezése is sugallja, a versenyzőknek egy tréfás, humoros verset kellett választaniuk a magyar irodalomból, és azt előadniuk. A verseny két kategóriában zajlott: E-I-II. osztályosok, valamint III- IV. osztályosok. A szakmai zsűri: Bakó Ágnes magyar szakos tanár, Orcskai Marianna Petőfi ösztöndíjas tanár Magyarországról, Adorjányi Borbála tanítónő, valamint Balla Lóránt magyar szakos tanár döntötte el, kik azok a tehetséges versmondók, akik képviselhetik megyénket az országos szakaszon, Szatmárnémetiben, valamint értékes könyvjutalomban részesülhetnek.
Az előkészítő-második osztályosok korcsoportjában Juhász Ábel (Bartók Béla Elméleti Líceum II. osztály) első díjat, Sipos Máthé-Albert (Bartók Béla Elméleti Líceum I. osztály) II. díjat és Balázs Tamás (Bartók Béla Elméleti Líceum I. osztály) III. díjat kapott. Dicséretben részesültek Gál Abigél (BBEL II. osztály), Kovács Emma (BBEL I. osztály) és Márton Réka Júlia (Gerhardinum Római-Katolikus Teológiai Líceum I. osztály).
A Bartók Béla Alapítvány különdíját Abdulhamza Safi (Gerhardinum Római-Katolikus Teológiai Líceum II. osztály), a Szórvány Alapítvány különdíját Győrfi Áron (Bartók Béla Elméleti Líceum II. osztály), az Integratio Alapítvány különdíját Borbély Réka (Bartók Béla Elméleti Líceum II. osztály) és a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének különdíját Ferencz Szilárd (Gerhardinum Római-Katolikus Teológiai Líceum II. osztály) érdemelte ki.
A harmadik-negyedik osztályosok korcsoportjában Borbély Apor-Levente (Bartók Béla Elméleti Líceum IV. osztály) I. díjat, König Glória (Bartók Béla Elméleti Líceum III. osztály) II. díjat, Bakos Dávid-István (Bartók Béla Elméleti Líceum IV. osztály) III. díjat kapott. Dicséretben részesültek: Péter Hanna (Bartók Béla Elméleti Líceum IV. osztály), Mihalca Tudor (Bartók Béla Elméleti Líceum III. osztály) és Nagy Natália (Bartók Béla Elméleti Líceum III. osztály).
A Bartók Béla Alapítvány különdíját Makkai Eszter-Zsuzsanna (Bartók Béla Elméleti Líceum IV. osztály), a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének különdíját Mátyás Andrea (Végvári Általános Iskola IV. osztály), az Integratio Alapítvány különdíját Demea Klára (Bartók Béla Elméleti Líceum III. osztály) és a Szórvány Alapítvány különdíját Povian Alessia (Bartók Béla Elméleti Líceum IV. osztály) kapta.
Felkészítő tanítók: Bakos Ágnes-Mónika, Balázs Melinda-Enikő, Boros Emília, Dénes Ildikó, Gergely Ildikó, Gergely Krisztina, Kele Lídia, Kulcsár Ilona, Lőrincz Gyöngyi, Madaras Andrea, Milos Edit, Pál Krisztina, Stan Emese-Orsolya, Szabó Ferenc, Tasi Ottília, Tamási Emese, Tóth Rozália, Varga Ildikó és Vinczeffy Kinga.
Juhász Ábel, Sipos Máthé-Albert, Borbély Apor-Levente és König Glória képviselik Temes megyét az április 20-21-én megrendezésre kerülő országos döntőn, Szatmárnémetiben. Szívből gratulálunk minden versenyzőnek és sok sikert kívánunk a továbbjutóknak!
Boros Emília, szervező














































Kohonitz-Turbók Róbert újabb sikere


Kohonitz-Turbók Róbert újabb sikere


A Bukarest melletti Olimpiai központban ( Izvorani) megszervezett országos szintű shotokan karatebajnokságon Kohonitz-Turbók Róbert (IX.TT) bronzérmet szerzett súlycsoportjában, a kumite próbán.
Sok sikert továbbra is!


Fürkész verseny eredményei

Pénteken, február 23-án, került sor a megyei Fürkész helyesírási és nyelvhelyességi versenyre, melyen hat harmadikos és hét negyedikes tanuló mérte össze tudását. Ők azok a gyerekek, akik decemberben a körzeti selejtezőn sikeresen túljutottak. Nagyon szoros volt a verseny, amit a közeli pontszámok is bizonyítottak. Dicséretben részesültek a III. osztályból: Tönkő-Fenyvesi Réka, Dottere-Kiszely Patrik és Muscec Tímea, a negyedikesek közül pedig Bakos Dávid-István, Riskó Hanna, Gáspár Toma és Fernengel Júlia. Harmadik helyezettek: Nagy Imre (III. oszt.), Farkas-Erdély Kinga (IV. oszt.), második helyen végzett Orosz Mikolt- Adónia (III. oszt.), Makkai Zsuzsanna-Eszter (IV. oszt.). A két első helyezett, akik majd áprilisban képviselik megyénket Nagyváradon az országos vetélkedőn, a harmadikos Lőrincz Ervin és a negyedikes Péter Hanna. Gratulálunk nekik!
Bakos Ágnes-Mónika, megyei szevező











Petőfi Sándor felolvasómaraton

Benedek Elek, Orbán Balázs, Jókai Mór, Arany János, Gárdonyi Géza, Móricz Zsigmond, Kányádi Sándor, Tamási Áron, Szabó Magda művei után idén a 195 éve született Petőfi Sándor (1823-1849) műveit szólaltatták meg a felolvasómaraton résztvevői. Ez az év egyúttal Az apostol megírásának és az 1848-as forradalomnak a 170 éves évfordulója is.
A február 20-án megtartott felolvasómaratonon iskolánkban 10 és 14 óra között a díszteremben több mint 150 diák vett részt, ahol a rövid életrajz bemutatása után ismert és kevésbé ismert verseket olvastak fel a vállalkozó diákok.
"Ami igaz, az természetes, ami természetes, az jó és szerintem szép is. Ez az én esztétikám." /Petőfi Sándor: Levél Arany Jánoshoz/
Programfelelős: Fazakas Enikő, dokumentációs tanár


























Határtalanul projekt a budapesti II. Rákóczi Ferenc Közgazdasági Szakgimnázium diákjaival

Február utolsó napjaiban 40 budapesti diák látogatott el iskolánkba.

A vendégfogadók iskolánk közgazdaság osztályai voltak.

A projekt alkalmat adott az ismerkedésre, a csapatmunka megtervezésére, a helyi szakmai programok bemutatására. A látogatás során a Bartók Diákszínpad nagysikerű Lúdas Matyi projektjét is műsorra tűztük.

Egy hónap múlva a mi közis diákjaink látogatnak el Budapestre egy hasonló tanulmányút keretében. Az itt kidolgozott tervek közül néhány ott már meg is valósulhat.



























































Magyarnak lenni - Magyarok a szórványban rajzverseny

 

Szívből gratulálunk Szűcs Petra hagyományos előkészítő osztályos diákunknak, aki korosztályában első lett a Magyarnak lenni - Magyarok a szórványban rajzversenyen!

 

 

JÉG (Jövőt Építők Generációja) képzés

Szombaton, február 17-én délelőtt sor került az első JÉG (Jövőt Építők Generációja) képzésre az iskolában.
A program elindítását a volt bartókos diákok hálózata nevében Bálint Zsolt kezdeményezte, elsősorban magyar középiskolások és egyetemi hallgatók számára. Az előadók sikeres és inspiráló vállalkozók, vezetők, akik megosztják tapasztalataikat, beszámolnak életútjukról és válaszolnak az érdeklődők kérdéseire.
Bakk Jutas vállalkozó mérnök a Vagyonteremtés és megtartás lehetőségeiről, kihívásairól, avagy a cigisdoboz kamatos kamatjáról tartott izgalmas előadást, majd Fodor László, többszörös vállalkozó arról értekezett, hogy milyen személyiségjegyek és készségek tesznek alkalmassá a különböző szerepkörökre.
Köszönjük és várjuk a márciusi folytatást!

ÁLLÁSHIRDETÉS

 

A Bartók Béla Elméleti Líceum teljes munkaidős állást hirdet vezető iskolatitkári munkakör betöltésére. Az állás betöltéséhez szükséges feltételek, ismeretek, készségek: felsőfokú végzettség, három éves szakmai tapasztalat, magyar és román nyelvtudás, számítógép felhasználói ismeretek, jó kommunikációs készségek.

További információk az iskola titkárságán kérhetők a 0256-493031-es telefonszámon naponta 10 és 14 óra között.

Jelentkezési határidő: 2018. március 2.

Szülőnek lenni -interaktív előadássorozat


  Meghívott: Meghívott: Dr. Csomortáni Domokos Zoltán, klinikai szakpszichológus, pár-és családterapeuta (Szeged/ Budapest)


  Téma: Fegyelmezni és/vagy szeretni - Javítja vagy inkább rontja a kötődésünket a fegyelmezés?


     A szülők, nevelők legnagyobb jelenkori dilemmái közé tartozik a fegyelmezni vagy szeretni kérdése. A hagyományosan gondolkodó szülők még nádpálcáról álmodnak, míg a modern szülők már rendreutasítás helyett is elnézést kérnek. De hol az igazság és van-e igazság? Az emberi kapcsolatokat, kötődést középpontba helyező helyreállító (resztoratív) szemlélet, és ezen belül a pozitív fegyelmezés fontos és praktikus megoldásokkal szolgál a gyermekek együttműködésre bírásának témájában. Követelhet-e úgy a szülő, hogy közben a jó kapcsolat is megmaradjon a gyermekkel? Ki az úr a háznál otthon, és kell-e úr? Mik a gyermekek téves céljai, miért jönnek létre, és hogyan téríthetjük őket helyes irányba úgy, hogy mindannyian épüljünk a történtekből? Ezekre a kérdésekre keresünk választ az előadás során.

Téltemetés az óvodában

Farsang utolsó napján a Szivárvány nagycsoport a már második alkalommal megrendezett közös téltemetésre hívta meg a Katicabogár középső csoportot, a Törpecsoportot és a Hagyományos és a Lépésről lépésre előkészítő osztályokat.

A kiszebábut nagy lelkesedéssel készítette, festette, varrta a nagycsoport a farsang témájú héten. A tevékenységen felelevenítettük a népszokás jelentőségét a gyerekekkel. „Kisze, kisze szalmából, perzselődj a lángoktól!/ Vörös lángban hamvadj el, nekünk most már tavasz kell!” – mondókával égettük el a gyerekek által Szilárdinak nevezett bábut. A naphívogató énekünkre pedig a nap is kisütött mindannyiunk örömére.

Molnár Kármen óvodapedagógus




Vezetőségváltás a Rákóczi Szövetség helyi ifjúsági szervezetében

     2018. január 30-án tisztújító választásra került sor az iskolánkban működő Rákóczi ifjúsági szervezetben. A szavazás eredményeképpen a helyi csapat elnöke Benedek Márk (XI.BK), az alelnöke pedig Boros Brigitta (X.MI) lett. Kívánjuk nekik, hogy tevékenykedésük gyümölcsöző legyen!

     A leköszönő vezetőségnek, Rácz Herminának (XII.TT) és Kádár Júliának (XII.KG) megköszönjük eddigi munkáját és további sikereket kívánunk nekik!

Ninják figyelmébe

Ninják figyelmébe: ezen a szombaton sajnos elmarad a Dojo. Hamarosan jelentkezünk majd a követekző alkalom dátumával, de addig is élvezzétek ki a szabad hétvégét egy kis havas programmal! ❄️ Vagy pedig nézegessétek a múltkori Dojo képeit.

Úszó kisdiákok sikerei a hétvégi Bega Kupán

Úszó kisdiákok sikerei a hétvégi Bega Kupán


A hétvégén rendezték meg Temesváron a Bega Kupát, melyen az úszóink is részt vettek. A versenyen több, mint 330 gyermek versenyzett 11 csapat színeiben. Legmesszebbről egy moldovai egyesület érkezett, de rajtuk kívül jelen volt két csapat Szerbiából is.
Az éremszerzőket külön is kiemelném. Stan Norbert Krisztián 3 arannyal és 1 ezüsttel az iskola legeredményesebb úszója volt. Lokodi Bence 1 arany, 1 ezüst és 1 bronzérmet szerzett.
Buculei Yana 1 ezüstöt és 2 bronzérmet, Mag Tímea és Juhász Pálma 1 ezüstérmet és 1 bronzérmet kapott. Rajtuk kívül Borbély Apor állt még dobogón, aki 3. lett 200 méter gyorsúszásban.
A színvonalas viadalon rajthoz álltak még: Stan Lilla, Barabás Amanda, Varga Alexandra, Szabó Tímea, Borbély Réka, Borbély Emese, Varga András, Nagy- György Csaba, Nyesti Dávid, Moldoveanu Dávid, Juhász Ábel, Nagy Levente, Varga Alex, Borsos Márk, Lokodi Vilmos, Szőke Patrik, Farkas Endre, Moldoveanu Eduard és Mészáros Norbert..
A versenyzőket felkészítette: Gallovits Gyula, Szuhanek György, Stan Pál, Borbély Anita és Sucan Tiberiu.
Borbély Anita úszóedző

A matematika tantárgyverseny városi szakasza

 A matematika tantárgyverseny városi szakaszára február 23-án került sor három kategóriában. Közel 800 tanuló versenyzett, a helyi szakaszon elért eredményük alapján. A Bartók Béla Elméleti Líceumot 16 diák képviselte ezen a megmérettetésen: Nagy Emma-Dóra és Boros Róbert (V.o.), Berta Evelin Boglárka (VI.o.), Szász Dávid és Takács Norbert (VII.o.), Jakab Árpád, Jánosi Anett és Stan Lilla (VIII. o.), Orosz Katalin és Varga Dávid (IX.MI. ), Gergely Róbert és Pelle Patrick (X.BK) Máté Dávid és Oláh Tibor Dávid (XI.MI), Harkay Gabriella (XI.KG) és Szabó Liza (XII. MI).
Harkay Gabriella I.díjat, Szász Dávid, Orosz Katalin, Gergely Róbert és Szabó Liza dicséretet szereztek. A március 10-re meghirdetett megyei fordulón, ők és Pelle Patrik fogják képviselni iskolánkat. Gratulálunk nekik!
Felkészítő tanárok: Albert Etelka, Păcurar Maria, Szilveszter Ibolya és Nemes András.
Păcurar Maria, matematikatanár

Az angol tantárgyverseny városi szakasz

Szombaton, február 17-én került sor az Angol tantárgyverseny városi szakaszára a Loga Főgimnáziumban a VII- VIII. osztályos diákok számára, illetve a William Shakespeare Elméleti Líceumban a középiskolás diákok számára. Kiváló eredményeket értek el és továbbjutottak a verseny megyei szakaszára a következő diákok: Szász Evelyne (VII.B ) 93.50 ponttal és Erdős Zoltán (XII. MI) 90 pontos eredménnyel. Felkészítő tanárok: dr. Tasi Margit és Tarkó Andrea.
Gratulálunk nekik! Sok sikert a továbbiakban is!

Amikor a bajnok egyben az iskola tornatanára

Amikor a bajnok egyben az iskola tornatanára
Ma rendhagyó tornaórára került sor az iskolában, bajnok sportolók találkoztak a diákokkal. Az egyik bajnok meghívott Cătălin Frățilă volt, aki pályája során több korcsolyabajnokság első helyezettje volt, a másik meghívott pedig egyben házigazda is volt, Petra Magyar tanárnő, tőrvívó bajnok

Ifjúsági vezetőképzés Portugáliában

     Január 21-e és 29-e között alkalmam volt részt venni az ERASMUS program részeként egy ifjúsági képzésen Portugáliában, Cascais-ban, abban a városban, amely 2018-ban Európa kulturális fővárosa. Az utazás során Lisszabont is alkalmunk volt megtekinteni. Cascais-ban megtekinthettünk egy olyan városnegyedet, amelyben projekteket indítványoztak annak érdekében, hogy az emberek (fiataltól kezdve idősekig) sokkal aktívabbak legyenek és hangulatosabb környéken éljenek. Például a tömbházakra különböző ábrákat festettek, illetve létrehoztak egy olyan épületet, amelyben a fiatalok játszhatnak, találkozhatnak és képzéseken vehetnek részt. 

    A képzések során csapaton belüli vitákat rendeztünk, így megfigyelhettük egymás gondolkodását. Érdekes volt látni, hogy milyen meggyőző képességgel rendelkezünk és megtanulni, hogy hogyan fejlesszük azt. A hét során kidolgoztuk egy projektet egy ideális ifjúsági szervezetről, amely összekapcsolná az Európa különböző országaiban működő ifjúsági szervezeteket.

     A hét igen hasznosnak bizonyult számomra, örülök, hogy részt vehettem a programon. Köszönöm a lehetőséget. 

 

                                                      Paduraru Szilvia- Nicole (X.MI), DÖK elnök

Helyesírási "elsősegély doboz"

     Egy korábbi ötletünk megvalósításához járult hozzá az elmúlt hónapokban a NextCreative csoport. A második félév elején minden felső tagozatos osztályba elhelyezésre kerül egy helyesírási "elsősegély doboz, amely tartama minden órán és minden szünetben könnyen elérhető lesz a diákok számára. Az ötletesen kidíszített dobozokba különböző alapszótárak kerülnek, mint a Magyar értelmező szótár, a Magyar szinonimaszótár, a Magyar helyesírási szótár, az Idegen szavak szótára, a Magyar szólások és közmondások szótára valamint Magyar-Román illetve Román-Magyar szótár. Így azt reméljük, hogy amikor csak szükség lesz rá, könnyen használhatók lesznek ezek az alapkönyvek. Köszönjük Márkus-Bíró Anita csapatának: Király Rebekának, Nagy-György Emesének, Barabás Adélnek, Berta Evelyn-Boglárkának és Szilágyi Gergely Gézának a szép munkákat! 

     Bízunk benne, hogy a diákok megkedvelik és bátran forgatják a szótárakat!

 

                                           Fazakas Enikő, dokumentációs tanár

Országos Magyar Matematika Olimpiász Szovátán

Február első napjaiban került sor az Országos Magyar Matematika Olimpiászra Szovátán. Az 5-8 osztályos diákok egy négyórás próbán, míg a líceumi diákok két négyórás próbán mérték össze matematikai tudásukat. Iskolánkat tíz diák képviselte a rangos versenyen: Boros Róbert, Nagy Emma Dóra (V.osztály), Berta Evelin Boglárka (VI.osztály), Szász Dávid (VII.osztály), Jánosi Anett, Jakab Árpád (VIII.osztály), Orosz Katalin (IX.MI.osztály), Jakab Lóránd (X.MI.osztály), Máté Dávid (XI.MI.osztály) és Szabó Liza (XII.MI.osztály).


Felkészítő tanáraik: Albert Etelka, Deák Júlia, Păcurar Maria, Szilveszter Ibolya és Nemes András. A csapat kísérőtanára Magyar Petra volt. A megmérettetésen Szabó Liza minisztériumi dicséretet szerzett, Szász Dávid pedig különdíjat. Szabó Liza továbbjutott a verseny nemzetközi szakaszára, amelyet az idén Kaposváron szerveznek meg.


Gratulálunk és sok sikert kívánunk!

Érdemösztöndíjasaink

     A Bartók Béla Alapítvány érdemösztöndíjas középiskolás diákjai az I. félévben:

Matematika- informatika szakon: Szabó Liza (XII.MI), Orosz Kelemen (XII.MI), Szász Tamás (XII.MI)

Természettudományok szakon: Bitoanca Diana (XII.KB), Gergely Róbert (X.KB), Pelle Patrik (X.KB)

Társadalomtudomány szakon: Pál Brigitta (X.TT), Nyári Aida (XI.TT), Andrássy Nóra (X.TT)

Közgazdaság szakon: Harkay Gabriella (XI.KG), Balázs Alexandra (X.KG)

     Gratulálunk a kiváló tanulmányi eredményekhez! Sok sikert a továbbiakban is!

Óvodások és iskolások farsangi bálja

Február 1-én került sor a Szivárvány nagycsoport, a Katicabogár középső csoport közös farsangi mulatságára a hagyományos előkészítő osztály testvérosztállyal.

A színes jelmezes felvonuláson 36 óvodás és 26 kisiskolás vett részt. Ezt követte a jelmezek bemutatása verssel és énekkel. A nagyszámban összegyűlt szülők és nagyszülők jót vidultak a bátor bemutatkozásokon, az ötletes ruhákon, a közös táncokon és játékokon.

Az oklevél és a jutalomédesség kiosztása után finom süteményeket és farsangi fánkot ehettek a bálozók. Köszönjük a szülői közösségnek a támogatást.

Molnár Kármen, Salamon Katalin óvodapedagógusok, Kasza Gabriella tanítónő









Z generációs kreatív műhely

     Csütörtökön, február 1-én, a Z generációs kreatív média műhely újságírás iránt érdeklődő csapata rendhagyó programon vett részt. Balla Lóránt, a csapat mentora meghívására Fábián Róbert kolozsvári újságíró tartott számukra izgalmas szakmai műhelyt. A program a Nemzeti Tehetségprogram részeként pályázati támogatásból valósul meg az Integratio Alapítvány szervezésében. 

EMMV - Erdélyi Magyar Matematikaverseny megyei szakasza

 

A Bartók Béla Elméleti Líceumban december 20-án szervezték meg a már ismert EMMV - Erdélyi Magyar Matematikaverseny megyei szakaszát. Az idei évtől a verseny hivatalos neve Magyar nyelvű Matematika Tantárgyverseny. A versenyen 52 tanuló indult. Eredményeik alapján 33-an kerültek a díjazottak listájára.

 

 

Név Évfolyam Pontszám Megyei díj
Nagy Emma Dóra 5 28 Premiu I. díj
Boros Róbert 5 22 Premiu II. díj
Rado Christian-Gabriel 5 20 Premiu III. díj
Elekes Ingrid-Briana 5 12 Mențiune /dicséret
Nagy Edina 5 11 Mențiune /dicséret
Berta Evelin Boglárka 6. B 25.5 Premiu I. díj
Bereczki Bernadett 6. B 23 Premiu II. díj
Virág Nándor 6. B 20 Premiu III. díj
Bus Eduárd 6. B 14 Mențiune /dicséret
Szász Dávid 7.B 37 Premiu I. díj
Takács Norbert 7.B 24 Premiu II. díj
Kuglis Albert Stefan 7.A 21 Premiu III. díj
Firu Andrei 7.A 12 Mențiune /dicséret
Jakab Árpád 8. B 32 Premiu I. díj
Jánosi Anett 8. B 23 Premiu II. díj
Stan Lilla 8. A 21 Premiu III. díj
König Dávid 8. B 17 Mențiune /dicséret
Orosz Katalin 9. MI 34 Premiu I. díj
Varga Dávid 9. MI 25 Premiu II. díj
Baricz Márk 9. MI 24 Premiu III. díj
Boros Titusz 9. MI 23 Mențiune /dicséret
Jakab Lóránd 10. MB 34 Premiu I. díj
Albert Endre 10. MB 26 Premiu II. díj
Bakó Beatrix 10. MB 24 Premiu III. díj
Gergelyfi Beáta 10. MB 20 Mențiune /dicséret
Serb Dávid 10. MB 19 Mențiune /dicséret
Máté Dávid 11. MI 28 Premiu I. díj
Oláh Dávid 11. MI 23 Premiu II. díj
Horváth Brigitta 11. MI 22 Premiu III. díj
Szőke Márk 11. MI 15 Mențiune /dicséret
Szabó Liza 12. MI 32 Premiu I. díj
Szász Tamás 12. MI 26 Premiu II. díj
Orosz Kelemen 12. MI 20 Premiu III. díj

A Magyar nyelvű Matematika Tantárgyverseny országos döntőjére Szovátán kerül sor február elején.

A továbbjutók: Nagy Emma Dóra, Boros Róbert, Berta Evelin Boglárka, Szász Dávid, Jakab Árpád, Jánosi Anett, Orosz Katalin, Jakab Lóránd, Máté Dávid és Szabó Liza. Gratulálunk mindenkinek!

Sok sikert kívánunk a további megmérettetésen!

Felkészítő tanárok: Albert Etelka, Deák Júlia, Păcurar Mária, Szilveszter Ibolya és Nemes András.

Területi szervező: Păcurar Mária

Zsombolyai és bartókos kisdiákok farsangja

     Január 31-én került sor a III. Lépésről lépésre osztály farsangi mulatságára, amelyre meghívott vendégeik a zsombolyai testvérosztály gyermekei voltak, Borsos Éva tanítónő kíséretében. Az ünnepség ismerkedő játékokkal kezdődött, majd ezt követte az ötletesnél ötletesebb jelmezek felvonulása illetve bemutatása. A maskarák ötletes kivitelezését és ügyes szereplését oklevéllel és egy kis édességgel jutalmazták. A jó hangulatot ügyességi, szórakoztató, csapatépítő játékok sorozata fokozta. Természetesen nem hiányozhatott a fergeteges hangulatú buli sem, amelyet a gyermekek már nagyon vártak. Köszönjük a szülői közösségnek a támogatást.


                                                                       Milos Edit és Kele Lídia tanítónők

IV. TALENTUM - versenyeredmények

     Megvan a IV. Talentum verseny döntőseinek névsora: 

http://www.bartok.ro/bartok.php?page=350&language=1

     A kétfordulós on-line versenyre 160 versenyző nevezett be, közülük ők érték el a legjobb eredményeket, így ők kapnak meghívót a február 23-25-e közötti versenyre és tehetséggondozó műhelyre! 

     Gratulálunk a résztvevő diákoknak és felkészítő tanáraiknak!  Találkozunk Temesváron!

Farsangi játszó-és alkotóház számokban

A szombati Farsangi játszó- és alkotóházról számokban: 


124 kisebb-nagyobb gyerek,

11 alkotóműhely,

1 zenés foglalkozás,

1 gyermektáncház,

3 tudományos foglalkozás,

2 Gólyahír-köszöntő,

26 műhelyvezető és szervező,

150 farsangi fánk.

Cambridge Advenced Exam

 

2017. december 9-én került sor a Cambridge Advenced Exam angol nyelvvizsgára a Temesvári Nyugati Egyetemen. A vizsga világszerte elismert, szervezője a Cambridge English Language Assessment, amelyet Romániában a British Council képvisel. A vizsgán iskolánkat két tizenkettedikes diák képviselte: Erdős Zoltán és Szabó Liza. Mindketten sikeresen vizsgáztak és megszerezték a Cambridge Advanced English oklevelet.

Felkészítő tanáruk: dr. Tasi Margit

Public Speaking versenyeredmények

     Pénteken, január 19-én került sor a Public Speaking angol verseny megyei szakaszára a Bánsági Főgimnáziumban (Colegiul Național Bănățean). A bartókos csapat kiváló eredményeket ért el: Győrfi Noémi (X. BK) 99 ponttal és Győrfi Krisztina (X.MI) 98 ponttal I. díjat kaptak, Jakab Árpád (VIII. B) 90 ponttal dicséretet kapott. Gratulálunk nekik!

     Felkészítő tanárok: dr. Tasi Margit és Tarkó Andrea

Cool-túra a múltban...

Kultúra annyi, mint tanulás; megszerezni, színvonalon tartani nehéz, elveszteni könnyű. (Kodály Zoltán)

     A Magyar kultúra napja alkalmából a Bartók Béla Elméleti Líceum 8–12. osztályos tanulói a lelkes diákok által behozott régi családi örökségekből összehozott kiállításon, közös versmondáson (Vörösmarty Mihály: Szózat) és játékon (Találékony magyarok címmel) vettek Köszönjük, Bakó Ágnes, Erdei Ildikó, Fazakas Enikő, Molnos Ildikó, Major Gabriella, Balla Lóránt és Orosz Sándor!














































Implom József Középiskolai Helyesírási Verseny

Szombaton tartották a Implom József Középiskolai Helyesírási Verseny megyei fordulóját a Gerhardinum Római Katolikus Teológiai Líceumban.

Az első három helyezett diák képviseli megyénket a verseny országos szakaszán, melyet Sepsiszentgyörgyön tartanak február 1–3. között:

Jakab Orsolya (XI. osztály, Gerhardinum Római Katolikus Teológiai Líceum – felkészítő tanár: György Henrietta),
Cziprián-Kovács László (XII. osztály, Bartók Béla Elméleti Líceum – felkészítő tanár: dr. Balla Lóránt) és
Orosz Katalin (IX. osztály, Bartók Béla Elméleti Líceum – felkészítő tanár: Molnos Ildikó).

Gratulálunk! Sok sikert az országos megmérettetésen!

Szász Tamás (XII.MI) idén is a továbbjutók között van!

     A magyarországi Neumann János Számítógép-tudományi Társaság és az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság (EMT) által közösen szervezett Nemes Tihamér Informatikai Tanulmányi Verseny országos (erdélyi) döntőjére 2018. január 13-án került sor Marosvásárhelyen a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen. A versenyen Szász Tamás képviselte megyénket, iskolánkat az előző fordulón elért eredményei alapján. Tamás korosztályában 23 diák mérte össze tudását programozásból. Diákunk negyedik helyezést ért el, egyben dicséreben részesült és meghívást kapott a budapesti döntőre, amelyre az Eötvös Loránd Tudományegyetem Informatika Karán kerül sor 2018. március 3-án. Szász Tamás felkészítő tanára Mauzer Erika.

    Gratulálunk a szép eredményhez, sok sikert a további versenyeken!

Bokrétások a parajdi sóbányában megszervezett fesztiválon

 

Bokrétás citerások a parajdi sóbányában megszervezett fesztiválon

Csoportvezető: Szabó Ferenc

Fotók: Varga András




Beszámoló a Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium Téli táboráról

Az idei nyolcadikosok közül ketten vettek részt a zentai testvériskolánk tehetséggondozó táborában: Floca Larissa a természettudományos táborban, Mack Bettina pedig a képzőművészeti táborban. A résztvevők beszámolójából megtudhattuk, hogy igazi nagy élmény volt, ahol több mint száz tehetséges diák játszva tanult, alkotott és új barátságokat kötött. Míg a természettudományos csoportok résztvevői fizika-, kémia-, biológia-, matematika-, informatika- és robotika-foglalkozásokon vettek részt, a képzőművészeti csoportok mindenféle technikával ismerkedtek: volt grafika, kollázskészítés, fotózás. Estefele a kollégiumban ismerkedésre, különböző csapatjátékra, társasjátékokra is sor került, de a legizgalmasabb az utolsó napi tojásmenő akció volt. A résztvevők szerint, ha egy szóval kéne jellemezni a tábort, a választott szó a "tökéletes" lenne.

Megújuló tanulási környezet

 

Újabb tantermeket sikerült felújítanunk az elmúlt időszakban. A képeken látható tanterem bútorzata pályázati támogatásból valósult meg. Köszönjük a Bethlen Gábor Alap támogatását.

 











Elkészült a Bartók Béla Elméleti Líceum 2018-as naptára

 

Elkészült a Bartók Béla Elméleti Líceum 2018-as naptára. A naptárt a képzőművészeti tehetséggondozó csoport tagjainak fákat ábrázoló munkái díszítik. A csoport szakmai vezetője Nüszl Erzsébet tanárnő. Köszönjük a Rákóczi Szövetség támogatását!















Az ötödikesek karácsonyi műsora

Hagyománnyá vált iskolánkban, hogy az ötödikesek karácsonyi műsorral kedveskednek a munkaközösség tagjainak. Köszönjük a fellépő diákoknak, a gitáros csoportnak valamint Fazakas Enikő, Miklós Renáta, Szilágyi Boróka és Nüszl Erzsébet tanárnőknek a nagyszerű műsort, mely melegséggel, szeretettel és büszkeséggel töltötte el szívünket!


Áldott, békés karácsonyt mindenkinek!









































A hagyományos előkészítő osztály karácsonyi előadása

December 19-én került sor a hagyományos előkészítő osztály karácsonyi ünnepélyére. A gyermekek nagy izgalommal kezdték el műsorukat.  A kis színdarab egy család karácsonyi készülődését elevenítette fel, régi szokásokkal, hiedelmekkel, karácsonyi énekekkel szőve. A meghitt hangulatot színesebbé varázsolta a gyermekek csengő hangja, mely kísérte egyik bátor vállalkozó kisfiú zongorás mutatványát, majd a karácsonyi ízek is előkerültek az ünnepi asztalokra. A pompás kis díszes fa alatt, szépen csomagolt ajándékok  bizonyították, hogy az ügyes előadók kedvében jártak az angyaloknak. Az ajándékok egy-egy könyvet rejtegetett a kis lurkók számára, egy csodálatos karácsonyi történettel. Tanítónő: Kasza Gabriella

A Lépésről lépésre előkészítő osztály karácsonyi előadása

 2017. december 18-án kis karácsonyi műsorral kedveskedtek a Lépésről lépésre előkészítő osztályos tanulók szüleiknek, hozzátartozóiknak. Bemutatták röviden a karácsony történetét, mely során volt csillagok, angyalok tánca is. A műsor végén karácsonyi versek, jókívánságok hangzottak el. Az ügyes szereplés jutalmául kis meglepetésben, ajándákban volt részük a gyerekeknek, majd a terített asztal mellett közös ünnepléssel zárult az est.


Az osztály tanítói: Adorjányi Borbála és Apró Julianna 

Karácsonyi előadás a Szivárvány csoportban

2017. december 20-án tartotta a Szivárvány csoport a hagyományos karácsonyi előadását.

Az előadás első részében a gyerekek az angol nyelvű tevékenységen tanult verseket és énekeket mutatták be, továbbá karácsonyi és újévi jókívánsággal köszöntötték szüleiket. A második részben a nagycsoportosok A Mikulás postája című jelenetet adták elő, amelyben a postások az idén is összegyűjtötték és „elolvasták” a leveleket, a fürge krampuszok becsomagolták az ajándékokat és árgus szemekkel figyelték a levélíró gyerekeket, a Mikulás az elvégzett feladatok után megbocsájtott a rakoncátlan gyerekeknek és kiosztotta az ajándékokat. Az előadás tánccal fejeződött be.

A Rákóczi Szövetség jóvoltából az idén színesebb és változatosabb karácsonyi alkotóműhellyel folytatódott az ünnepség. Szabados Csilla, Mányi Renáta, Kasza Gabriella, Bardac Csilla édesanyák segítségével karácsonyi képeslapot, angyalt, csillagot, betlehemi képet készíthettek a gyerekek, a szülők, a testvérek. A gyerekek szépen zöldellő Luca-napi búzát, magyar mesekönyvet, édességcsomagot vittek haza.

Köszönjük a Rákóczi Szövetség anyagi támogatását a színvonalas karácsonyi előadásunkhoz.

Molnár Kármen óvodapedagógus









DÖK karácsonyi ajándékozás és buli

 

Tegnap egy egyszerű, chilles, hangulatos környezetben ajándékoztak egymásnak a diákok a líceumban. Miután fogyasztottunk egy kis ropit és üdítőt, kellemes beszélgetésekben és meglepetésekben részesülhettünk az ajándékok által. Ezt követően a Manufacturába mentünk, ahol egy fergeteges bulit csaptunk az ünnepek közelette révén, melynek hangulatát Cristian Takacs DJ biztosította. Reméljük, hogy jól éreztétek magatokat!

Áldott, békés ünnepeket és kellemes vakációt mindenkinek!

Találkozunk 2018-ban!





















Karácsonyi előadás - Lépésről lépésre I. osztály

December 20-án került sor a Lépésről lépésre I. osztály karácsonyi műsorára. Népes gyülekezet előtt mutattuk be "Karácsony Meseországban" című darabunkat, melyből kiderült, hogy nemcsak az emberek, hanem kedvenc mesehőseink is várják a karácsony eljövetelét. A verses, zenés, táncos bemutatót közös énekléssel zártuk, amikor is a kis elsősök gyertyával a kezükben, szüleik ölében, együtt énekelték a Kiskarácsony, nagykarácsony kezdetű dalt.

Áldott, békés ünnepet mindenkinek!

Tanítók: Bakos Ágnes-Mónika és Tasi Ottilia Gyöngyvér







































Megjelent a Sziporka

 

A Sziporka az elemi osztályosok diáklapja.

Fogadjátok szertettel az idei tanév első számát.

A Sziporka szerkesztője Stan Orsolya tanítónő, tördelője Orosz Sándor

 

 

 

Mézeskalács sütés az óvodában

Az ünnepi készülődés egyik fontos része a sütemények kiválasztása és elkészítése.

A Szivárvány csoport és a partner Hagyományos előkészítő osztály csütörtökön mézeskalácsot sütött. A gyerekek szorgosan nyújtották, kerekítették, formázták a tésztát: fenyőfa, angyal, csillag, szív, hold formára. Azután kidíszítették apró, színes cukorkával, mazsolával, kókuszreszelékkel. Karácsonyi illat volt az óvodában. Ebéd után saját készítésű sütit ettek a gyerekek és boldogan megkínálták az értük érkező tetvéreket, szülőket is.

Köszönjük a Rákóczi Szövetségnek a támogatást!

Molnár Kármen és Salamon Katalin óvodapedagógusok
















Karácsonyi előadás - Lépésről lépésre III. osztály

"Öleld át ezt a nagy világot, / szívedben gyúljon szeretet!” ezekkel a szavakkal nyitották meg a Lépésről lépésre III. osztályos kisdiákok karácsonyi előadásukat. Két színdarabbal próbálták szebbé varázsolni az ünnepvárást. Az első színdarab ,,A gyufaárus kislány” a régi idők, a második ,,Nem volt számukra hely” a modern világ karácsonyát tárta elénk. Aki jelen volt, átélhette azt az érzést, melyet csak a karácsony közelsége adhat. Az ügyes gyermekeket édességcsomaggal lepte meg az angyal sikeres fellépésükért. Reméljük sikerült mindannyiunk számára szebbé varázsolni advent idejét. Ebben bízva gyermekek és tanítók áldott, békés karácsonyi ünnepeket kívánnak mindenkinek!

Kele Lídia és Milos Edit tanítónők
























































Megjelent a Juventus karácsonyi száma!

Megjelent a Juventus második lapszáma, a Karácsony díszeiben pompázva.

A várva várt téli vakáció előtt néhány nappal került kiosztásra a Juventus legújabb száma. A szerkesztőség az újság által is próbálta növelni a boldog, családias hangulatot, hiszen erről is szól a Karácsony. Természetesen, a jól ismert rovatok is olvashatók, mint az Ajánlók, Körmese, Körkérdés, vagy Aranyköpések sem maradhattak ki.

Köszönjük a Bartók Béla Alapítvány támogatását!

Kellemes olvasást és szeretetben gazdag Karácsonyi ünnepeket kívan a Juventus szerkeztősége!

 

A szerkesztőség nevében Gergelyfi Beáta, főszerkesztő

 

 

Képes beszámoló az év utolsó Coder Dojojáról

 

 

A 2017-es év utolsó Coder Dojoja.






Nyugdíjas pedagógusok találkozója

 

Képes beszámoló a Nyugdíjas pedagógusok találkozójáról

Köszönjük a negyedikesek közreműködését!






















































Negyedszázad a jövő szolgálatában - a Bartók Béla Alapítvány évfordulós ünnepsége

 

 

Képes beszámoló
































































































A Barboncás Társulat Betlehemi játékok báb-előadása

December 11-én délelőtt a 8-as Napközis Óvodában a Barboncás Társulat a Betlehemi játékok báb-előadással örvendeztette meg az óvodásokat és a Bartók Béla Elméleti Líceum Lépésről lépésre III. osztály tanulóit. Az iskolások Milos Edit és Kele Lidia tanító nénik kíséretében érkeztek.

A bábelőadás megtekintése mellett sor került közös kézimunkázásra, karácsonyi dalok éneklésére és, természetesen, a jó hangulatból sem volt hiány. Az óvodások meleg teával és mézes pogácsával várták a vendégeket, akik furulyaszóval köszönték meg a meghívást.

 

A közös tevékenység a Rákóczi Szövetség külhoni óvodákat támogató programjának köszönhetően valósult meg.

 

Szász Margit és Demjén Ramóna óvónők

Bartókos diákok a Csiky-napon

December 8-án részt vettünk aradi testvériskolánk rendezvényein, a Csiky-napon.

A VI–VII. osztályosok A középkori Arad című játékos csapatversenyen vehettek részt a Tóth Árpád termében. A négyfős bartókos csapat (Andrásy Tamás, Kuglis Albert, Szász Dávid, Takács Norbert) játszva tanult. Izgalmas feladatokat oldottak meg, mint például: rovásírással leírt szöveget fordítottak le, különböző magokat kiválogattak ki és neveztek meg, kóstolgatással azonosítottak italféléket, gombot varrtak, az aradi középkori eseményekre utaló képrejtvényeket fejtettek meg és az aradi országgyűlésről készült festmény egy-egy másolata alapján élő szobrot alkottak.

Eközben a szinis csapat Kupidós stábja (Andrásy Nóra, Erdei Gergő, Fodor Zsuzsi, Halász-Szabó Kevin, Nüszl Richárd, Păduraru Szilvia és Jakab Lóránd, aki Metz Norbit helyettesítette) a Kupidó nyilai egy részletét mutatta be a Vígjáték a drámairodalomban című fesztiválon. A csapat jutalma a többi produkció megtekintése mellett egy hatalmas édességekkel teli doboz volt, aminek mindenki nagyon örült.

A két csapatot félkészítőik is elkísérték: Balázs István tanár és Molnos András Csaba színművész.

A képek forrása a Csiky Gergely Főgimnázium honlapja







"ÉrTEd?!" szociális projekt - Erasmus+

Erasmus Plus Stratégiai partnerség a szociális érzékenység fejlesztéséért (2015-1- HU01-KA201- 013623) Iskolánk két éve részese egy olyan hálózatnak, amely célul tűzte ki a tanárok és diákok szociális érzékenyítését egy hároméves projekt keretén belül. December 11-12-én került sor a nemzetközi "ÉrTEd?!" szociális projekt temesvári találkozójára, bemutatásra kerültek a projekt eddigi eredményei és a résztvevők megtervezték a további tennivalókat. Az esemény jó alkalom volt az iskola mindennapjainak bemutatására is.




























Óvodalátogatáson a hagyományos I. osztály

December 12-én került sor a 16-os Napközis Óvoda magyar csoportjának karácsonyi ünnepségére, melyre meghívást kaptak iskolánk elsős tanulói is. A hangulatosan feldíszített osztályterem zsúfolásig megtelt gyerekkel, szülővel. Az óvodások ünnepélye után az iskolások verses-énekes összeállítással teremtettek ünnepi hangulatot, amit közös éneklés, majd kézműves foglalkozás követett. Az ügyes kezecskék aranykoszorút, képeslapot készítettek, de nem maradhatott el a hagyományos mézeskalácsdíszítés sem. A legnagyobb meglepetést a késve, de annál nagyobb örömmel fogadott Mikulás jelentette, aki minden résztvevő gyereket megajándékozott, sőt az iskolások értékes meséskönyveket is kaptak tőle, mindezt a Rákóczi Szövetség óvodapályázatán keresztül sikerült előteremteni.

Köszönjük Török Edit és Talpai Enkő óvónéniknek a meghívást és a tartalmas programot, mely lehetőséget adott az elsősöknek visszaemlékezni a kedves óvodai évekre.

Pál Krisztina tanítónő

Adventi családi nap az Eszterláncban

Péntek este nagy volt a tolongás a Bartók Béla Elméleti Líceum dísztermében. Az Eszterlánc Kulturális Egyesület által működtetett tánccsoportok, az Aprókák, Tűzkerék, Százszorszép és az Eszterlánc táncosai szülőkkel és nagyszülőkkel együtt tölthettek el nagyon kellemesen, meghitt és jó hangulatú pillanatokat az egyesület által szervezett hagyományos családi napon.

A rendezvény kézműves műhelyekkel indult. Nem hiányozhatott a hagyományos mézeskalácsdíszítés Simonfi Piroska és Simonfi Noémi irányításával, akik népi motívumok rajzolására tanították a gyerekeket. Emellett volt ajtódísz készítés Barabás Mónika, Szabó Orsolya és Tóth Ildikó segítségével, karácsonyi asztaldísz készítése Balázs Alexandra és Szerencsi Krisztina gondos útmutatásával. Nagy érdeklődésnek örvendett az agyagozás, hiszen Soltész Theophil zsombolyai képzőművész valódi fazekaskorongján igazi agyagcsodák kerültek ki a gyermekkezek közül. Természetesen nem maradhatott el a kolbászkészítés sem. Ozsváth Patrick és Borzási Albert volt ennek nagy szakértője, irányításukkal fűszereztük, gyúrtuk, töltöttük a nagyon finomra sikerült kolbászt, melyet apukákból álló népes csapat sütött meg az udvaron. Ezt követően a Nagy Áron és Kele Lídia vezette táncházban együtt ropta a táncot gyerek, fiatal, szülő és nagyszülő, annyira, hogy a nagy díszterem igen-igen szűkösnek bizonyult a hatalmas jókedvtől. Végül pihenésképpen Nagy Áron és zenekara kíséretében hagyományos karácsonyi dalokat énekeltünk, majd elfogyasztottuk a nagy munkával készített ízletes kolbászt.

Nagy öröm volt megélni, hogy ebben a hatalmas Eszterlánc-családban mindenki jól érzi magát és megtalálja a helyét, a nagyok felnőttként segítenek már a kisebbek tanításában, irányításában, a szülők pedig lelkesen és türelmetlenül várják a következő hasonló rendezvényünket.

Berta Cyntia és Pál Tímea táncosok











Mikulás-buli

2017. december 7-én az V-VIII. osztályosok Mikulás-bulijától volt hangos az iskola díszterme. A két nyolcadik osztály már hetek óta lázas munkával készítette elő a programot. Örömmel tapasztaltuk,hogy a bulin az öt-hetedikes diákok nagy létszámban vettek részt és a meghívott végvári testvérosztály is elfogadta a meghívást. A jó hangulatot különböző mozgásos játékok fokozták. Az est fénypontja a tombolahúzás és a bálkirály és -királynő választás volt. A négy középiskolás diák által alkotott zsűri megválasztotta a terem két legjobb táncosát, Király Rebekát (VI.B) és Ozsváth Dávidot (V.). Köszönjük a Fornetti cégnek a finom süteményt és mindazoknak, akik munkájukkal, adományaikkal hozzájárultak a nagyszerű est megszervezéséhez.

A szervezőcsapat nevében Stan Lilla Aliz (VIII.A) és Ozsváth Patrick (VIII.B)

Szép eredmények Nagyenyeden, a TUDEK országos szakaszán

December 9-én zajlott le a híres nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium szervezésében a 2017-es Tudományos Diákkörök Erdélyi Konferenciája.

Iskolánk három diákkal képviseltette magát a rangos megmérettetésen, és nagy örömünkre, mindhárman díjjal érkeznek haza:

Szabó Judit Nóra (XII.MI) Lucifer arcai című dolgozatával a Magyar irodalom szekció II. díjasa lett, felkészítő tanára dr. Balla Lóránt,
Orosz Katalin (IX. MI) Légszennyezés zuzmók tükrében című kutatásával a Környezettudomány szekció II. díjasa lett, felkészítő tanár Tóth Kinga,
Csuhai Patrícia (X.TT) a Pszichológia szekcióban dicséretben részesült a testvérekről és a konfliktusmegoldó stratégiákról szóló kutatásával (felkészítő tanára dr. Erdei Ildikó).

A csapatot dr. Balla Lóránt kísérte el a versenyre.
Gratulálunk a csapatnak és a felkészítőknek! További sok sikert kívánunk!

A Temesvár Polgármesteri Hivatala idén is megjutalmazta a 10-es átlaggal végzett tanulókat

 

Temesvár Polgármesteri Hivatala idén is megjutalmazta azokat a Temesváron tanuló diákokat, akik az előző tanévben 10-es átlaggal zártak. A december 7-én szervezett eseményre iskolánk öt tanulója kapott meghívót: a VI. B. osztályos Berta Evelin és Király Rebeka, a VII. A osztályos Kuglis Albert, a VII. B. osztályos Milos Annamária valamint a XII. MI osztályos Szabó Liza. Gratulálunk nekik! A fotón az ünnepségen résztvevő diákok láthatók: Berta Evelin, Kuglis Albert és Király Rebeka.

Újabb éremeső a hétvégi úszóversenyeken

A hétvégén rendezték meg az Arena Kupát Temesváron, melynek az volt a célja, hogy bátorítsa azokat a gyermekeket is, akik eddig csak hetente 1-2 alkalommal jártak úszni. A versenyen minden korcsoportban két kategória volt, a versenyző és a tanfolyamos - amatőr kategória. Ily módon sikerélménye lehetett azoknak is, akik nem minden nap mennek le az uszodába. A verseny érdekessége volt, hogy az idén Aradról is eljött egy edző a tanítványaival.

Iskolánkból 18 gyermek vett részt a versenyen és összesen 40 érmet gyűjtöttek.

Szombaton Óbecsén zajlott egy úszóverseny, melyen Stan Lilla és Stan Krisztián vettek részt. Lilla 2 aranyat és 1 ezüstöt szerzett, ezen kívül kategóriájának a győztese is volt, Krisztián pedig 1 aranyat és 2 ezüstérmet gyűjtött.

A részletes eredmények a következők:
Szabó Tímea – 1. 50 gyors: 0: 50, 10 - 1. 50 mell: 1: 07, 17 – 3. 50 hát: 0: 55, 22.
Varga Brigitta – 3. 50 hát: 1: 07, 61 – 4. 50 mell: 1: 25, 33 – 6. 50 gyors: 1: 24, 44.
Varga Alexandra – 8. 50 hát: 1: 31, 67 – 5. 50 gyors: 1: 23, 19.
Povian Alessia – 3. 50 mell: 1: 03, 99 – 6. 50 gyors: 0: 53, 24.
Nagy – György Csaba - 4. 50 mell: 0: 57, 99 – 6. 50 hát: 0: 53, 75 – 14. 50 gyors: 0: 58,02.
Varga Alex- 14. 50 hát: 1: 09, 97 – 17. 50 gyors: 1: 16, 66.
Mészáros Norbert – 4. 50 hát: 1: 11, 98 – 5. 50 gyors: 1: 01, 68, 4. 50 mell: 1: 25, 98.
Juhász Ábel- 1. 50 mell: 1:01,07- 2. 50 hát: 0: 56, 87 – 2. 50 gyors: 0: 48, 73.
Lokodi Bence – 1. 50 hát: 1: 06, 20 – 2. 50 gyors: 1: 08, 19 – 1. 50 mell: 1: 26, 61.
Lokodi Vilmos – 2. 50 mell: 0: 52, 53 – 3. 50 pillangó: 0: 59, 40- 8. 50 gyors: 0: 49, 20.
Szőke Patrik – 3. 50 mell: 0: 54, 81 – 6. 50 gyors: 0: 47, 73.
Mag Tímea – 2. 50 hát: 0: 42, 71 – 2. 50 mell: 0: 47, 39 – 3. 50 gyors: 0: 37, 85.
Buculei Yana – 1. 50 gyors: 0: 39, 99 – 1. 50 hát: 0: 44, 89 – 1. 50 pillangó: 0: 47, 42 2. 50 mell: 0: 56, 72.
Borbély Emese – 1. 50 mell: 0: 55, 56 – 2. 50 hát: 0: 47, 26 – 2. 50 gyors: 0: 45, 86 2. 50 pillangó: 0: 57, 44.
Borbély Réka- 3. 50 gyors- 0: 47, 87 – 3. 50 hát: 0: 51, 00 – 3. 50 mell: 1: 01, 29.
Stan Norbert Krisztián – 1. 50 gyors: 0: 37, 25 – 1. 50 hát: 0: 45, 30 – 1. 50 mell: 0: 50, 75 1. 50 pillangó: 0: 47, 54.
Varga András – 1. 50 mell: 0: 48, 03 – 2. 50 gyors: 0: 38, 53 – 2. 50 pillangó: 0: 47, 49 3. 50 hát: 0: 48, 38.
Borbély Apor – 1. 50 hát: 0: 43, 16 – 1. 50 gyors: 0: 37, 23 – 3. 50 pillangó: 0: 47, 82 3. 50 mell: 0: 55, 94.

Felkészítő edzők:
Szuhanek György és Stan Pál: Stan Norbert Krisztián, Stan Lilla, Varga András és Varga Brigitta.
Sucan Tibor: Buculei Yana, Varga Alex, Varga Alexandra.
Gallovits Gyula: Mag Tímea.
Borbély Anita: Szabó Tímea, Juhász Ábel, Povian Alessia, Nagy- György Csaba, Mészáros Norbert, Lokodi Bence, Lokodi Vilmos, Szőke Patrik, Mag Tímea, Borbély Réka, Borbély Emese és Borbély Apor.

Public Speaking

Pénteken, december 8-án került sor a „Public Speaking” angol verseny helyi szakaszára a a Bánsági Főgimnáziumban (Colegiul Național Bănățean). A bartókos csapat kiváló eredményeket ért el: Győrfi Krisztina (X.MI) és Győrfi Noémi (X. BK) 100 ponttal I díjat kaptak, Jakab Árpád (VIII.B) 95 ponttal III díjat kapott, Szabó Liza (XII MI) pedig 90 ponttal dicséretet kapott. A díjazottak mellett Csiki Dávid (VIII.B) 87,66 ponttal szintén továbbjutott a verseny megyei szakaszára.
Gratulálunk nekik, és sok sikert kívánunk nekik a továbbiakban! Felkészítő tanárok: dr. Tasi Margit és Tarkó Andrea.

DÖK Mikulás

Képes beszámoló a DÖK Mikulás és a krampuszok mai ténykedéseiről

Mikulás napi alkotóház a Rákóczi Szövetség támogatásával

            A Rákóczi Szövetség külhoni óvodákat támogató programja segítségével Mikulás napi alkotóházra került sor december 6-án délelőtt a 11-es Napköziben, melyet közösen tartottunk a Bartók Béla Elméleti Líceum partner Lépésről lépésre előkészítő osztályával.


Az iskolásokat Adorjányi Borbála ás Apró Juliánna tanító nénik kísérték el. Volt ének, vers, közös kézimunka és jó hangulat. A Mikulás is meglepett bennünket egy nagy zsák ajándékkal és megígérte, hogy jövőre is megteszi, ha szófogadó gyerekek várják.


 


Bálint Gyöngyi és Izmendi Emőke


 


 óvónők

A Lépésről lépésre II. osztály és a Notre Dame Óvoda partnerkapcsolata

         December 7-én, a téli ünnepek alkalmával a Lépésről lépésre második osztály vendégül látta a Notre Dame Óvoda óvodásait, akiket Buleja Krisztina és Balogh Tünde óvónők kísértek el. A gyerekek  rövid ismerkedő játék után karácsonyi énekekkel örvendeztették meg egymást, majd színezés és kölcsönös ajándékozás következett.  Nagyon gyorsan elrepült az együtt töltött idő, a gyerekek alig várják a következő találkozást, amire reményeink szerint tavasszal fog sor kerülni.


Boros Emília és Varga Ildikó tanítónők

Talentum tehetséggondozó csoport - madármegfigyelő műhely

Igazi téli hangulat lett pár óra leforgása alatt a városunkban is.A téli zimankó, havazás láttán eszünkbe jutnak az itthon maradt madaraink, akik számára ilyenkor életmentő lehet az etetés.


A Talentum tehetséggondozó csoport diákjai a mai délelőttön, még mielőtt lehulltak volna az első hópelyhek, madárkalácsot gyúrtak a téli madárvendégeknek. Napraforgómagot és állati zsiradékot kevertünk össze, így készült el a cinkegolyó, amelyet az iskolánkhoz tartozó régi katolikus parókia udvarán akasztottunk ki a faágakra. Kihelyeztük a térfigyelő vadkamerát is, amely a madarak mozgását, táplálkozását fogja rögzíteni. Reméljük népes madársereg fogja látogatni a cinkegolyóinkat és sok madárfajt fogunk megfigyelni következő időszakban!


Tóth Kinga műhelyvezető tanár


A madármegfigyelő műhely tevékenységei a Talentum - matematika és természettudományos tehetséggondozó program része, amely a Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által meghirdetett NTP-MTTD-17-0198 kódszámú pályázati támogatásból valósult meg.

Mikulás napi előadás

A hagyományos II. osztály tanulói december 4-én délután Mikulás napi előadást tartottak. Három színdarabot mutattak be: A becsületes megtalálók, A Mikulás és a jelzőlámpa valamint A Mikulás és a hó. A szülők, nagyszülők   tapssal, dicsérettel  jutalmazták meg őket, majd finom házisüteményekkel kedveskedtek  ügyes gyermekeiknek, kisunokáiknak.

Fejlesztések az iskola kollégiumában

 

Az elmúlt időszakban jelentős fejlesztéseket valósítottunk meg az iskola kollégiumában a PADE Alapítvány támogatásával: hat szoba teljesen megújult! Köszönjük Somkereki Andreának is a tervezést és a megvalósításban nyújtott segítséget!










A Bartók Diákszínpad V. Anyanyelvi Csapatépítő Szaktábora

Meleg tea, édességek, ropi, esti beszélgetések, játékok, fejlődés és egy nagy család Hogy mit is írtam le? A Bartók Diákszínpad idei összerázó hétévégéjét, azaz a Bartók Diákszínpad V. Anyanyelvi Csapatépítő Szaktáborát, amire november 30-a és december 2-a között került sor az Arad melletti csálai erdő látogatási központjában.

Volt aki már másodjára vett részt egy ehhez hasonló hétvégén, volt, aki most először ruccant ki a csapattal. Miután magunkévá varázsoltuk a teret, nekiállhattunk a munkának. Az általában intenzív próbás hétvége mágikusan átváltozott egy nyugodt és hangulatos időtöltéssé, amit a csoportvezetőnknek, Molnos András Csabának és Molnos Ildikó tanárnőnek köszönhettünk. A beszédtechnika műhelyek, a beszélgetések, a különböző csapatépítő és drámajátékok, a közös étkezések, mind hozzájárultak ahhoz, hogy jobban megismerjük egymást és fejlődjünk. Személy szerint, azt szerettem a legjobban, amikor este játszottunk…ropi, tea, csoki, Activity, Parlament, Ego…. Táborzáráskor azt állapíthattuk meg, hogy a jó hangulatú három nap elérte célját: talán soha nem álltunk “készebben” egy új évhez és darabhoz.

Győrfi Krisztina (X.BK)

 

… és mindez rap változatban Halász Szabó Kevin (X.BK) tollából:

Természetbe vonult
A Diákszínpad.
Hogy új dolgot hozzon.
Mely majd újból színt ad.
Mely vidít és indít
Mosolyt ad, buzdít.
Lelket megrendít.
Szívet megérint.

De a színészet
Magától nem főz
Nem mosogat
Mégis győz
Sok-sok tehetség Háza
Hol Rómeó és Júlia láza
Megvalósul röviden.

 

A műhelytábor a Bartók Diákszínpad művészeti tehetséggondozó program része, amely a Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által meghirdetett NTP-MŰV-17-0082 kódszámú pályázati támogatásból valósult meg.

Kultúr-Péntek

Az idei Kultúr-Péntek program utolsó állomása ismét szombatra esett. :)


A november 25-i program meghívottai a Bartók Béla Elméleti Líceum V. osztálya volt. Délelőtt, elbújva a hideg elől, a résztvevők a majdani meleg karácsonyi hangulatra próbáltak ráhangolódni: adventi koszorút, papír Mikulást és rénszarvas ajándékzacskót készítettek. A kézműves foglalkozások mellett az öko műhelyben madáretetőt készítettek és a technikai játékműhely ajánlatát is kipróbálták. A finom házi zsíros-kenyér is finomabb lett attól, mert együtt fogyaszthatták el. A délutánt moziban töltötték a gyerekek, itt megnézhették Bigfoot Junior újabb kalandjait, melyben a kamasz Adam megtanulja, milyen fontos egy gyerek számára a család, a szeretet, az elfogadás és a bátorság.


Köszönjük Szilágyi Borbála osztályfőnök valamint az az önkéntesek, Anka Erika és Bakó Beatrix segítségét.


A program támogatója a helyi Polgármesteri Hivatal. Programfelelős: Baruta Kriszta

Lovas Péter Nemzetközi Úszóverseny

Szombaton rendezte meg a Delfin Úszóklub Temesváron a Lovas Péter Nemzetközi Úszóversenyt, melyre 22 csapat jelentkezett 3 országból, összesen 307 versenyző. (Magyarországból 2, Romániából 13 és Szerbiából 7 csapat érkezett).


A rendezvényt az iskolánk és Tamás Péter, Magyarország tiszteletbeli főkonzulja is támogatta. Lovas Péter Temesvár egyik legsikeresebb úszója és későbbi edzője volt. A legnagyobb eredménye, hogy tanítványa Koszta László 1968-ban részt vett a mexikói olimpián, ahol 200 mellen 11. és 100 mellen a 13. helyezést érte el.


Az iskola 17 tanulója úszott a versenyen. A gyerekek 8 aranyat, 1 ezüstöt és 4 bronzérmet nyertek. Stan Lilla és Buculei Yana a korcsoportjukban elnyerték a legeredményesebb versenyzőnek járó kupát is. A csapatversenyben a legtöbb pontot szerző klub a Delfin Temesvár lett.


Eredmények:
Stan Lilla- Alíz (2003): 50 gyors, 50 hát, 50 pillangó első hely.
Buculei Yana (2009): 50 gyors, 50 hát, 50 pillangó első hely.
Stan Norbert- Krisztián (2009): 50 gyors 3., 50 hát 1., 50 pillangó 2.
Borbély Emese (2009): 50 gyors 4., 50 hát 3., 50 mell első hely.
Borbély Réka (2009): 50 gyors 3., 50 hát 5., 50 mell 3.
Szabó Tímea (2009): 50 gyors 5., 50 hát 6.
Mag Tímea (2007): 50 gyors 9., 50 hát 5., 50 mell 6.
Borbély Apor (2007): 50 gyors 7., 50 hát 5.
Varga András (2007): 50 gyors 18., 50 mell 4., 50 pillangó 11.
Juhász Ábel (2009): 50 gyors 11., 50 hát 13., 50 mell 5.
Lokodi Vilmos (2007): 50 mell 8.
Szőke Patrik (2007): 50 gyors 26., 50 mell 10.
Nyesti Dávid (2008): 50 gyors 16., 50 mell 17.
Lokodi Bence (2011): 50 gyors 14., 50 hát 17.
Varga Brigitta (2009): 50 gyors 14., 50 hát 11.
Mészáros Norbert (2009): 50 gyors 18.
Farkas Endre (2007): 50 gyors 27., 50 hát 19., 50 mell 16.


A versenyen résztvevőket felkészítette: Stan Pál, Borbély Anita, Szuhanek György, Gallovits Gyula és Sucan Tiberiu. A következő verseny december 8-án lesz szintén Temesváron, az Arena uszodában.

Fizikaverseny Szolnokon

Iskolánk idén két csapattal vett részt a Tarján Imre emlékére rendezett szolnoki fizikaversenyen, melyre november 25-én került sor.

A VII-VIII. osztályosok kategóriájában Jánosi Anett, Molnos Eszter és Szász Dávid pályamunkája a szökőkút gáznyomással volt, míg a IX-X. osztályosok kategóriájában Kis Sára és Orosz Katalin a szimmetrikus testek különös viselkedését mutatták be forgatáskor. A versenynek a kísérleti bemutatókon kívül feladatmegoldó része is volt. Az eredmények összesítése után az általános iskolások kategóriájában Jánosi Anett, Molnos Eszter és Szász Dávid III. helyezést értek el, és könyvutalvány-díjat nyertek.

Gratulálunk nekik! Felkészítő tanár: Bartyik Zita.
















A X. MB osztály Algyógyon

4 nap, 90 óra, 5400 perc, 324000 másodperc, mind együtt eltöltve. Ez idő alatt csoda történt a X. MB osztállyal Algyógy mágikus „palotájában”, de ki gondolta volna, hogy ez lehetséges? Az biztos, hogy az osztályközösségből nem sokan, de íme, most mindenki csodálkozik.

Elindultunk reggel 7:33-kor a vonattal Algyógy felé, ahol a maffia a városlakók ellen küzdött, mindaddig amíg robotos hanggal meg nem szólalt a hangos bemondó: „A következő megálló Piski, kérem készüljenek a leszállásra!”. 24 izgatott arc jelent meg a 16 személyes, csomagtartó nélküli busz előtt. Legyen hát, felszállás, így legalább két értelemben is közel kerülhettünk egymáshoz. A kapuban már várt minket Szili G, akkor még nem is sejtettük, hogy mennyire közel kerülünk egymáshoz a kiruccanás végére. „Jó napot!” köszöntünk neki szerényen. Az ismerkedős, összerázó játékoknak élveztük minden percét, annak ellenére, hogy voltak azért gondok egymás meghallgatásával. Az első feladatban kudarcot vallottunk, de ez nem is volt gond, hiszen ez motivált minket a többi feladat teljesítésében a kirándulás végéig. Feladatok, játékok, hosszú, mély beszélgetések, váratlan új barátságok, egy nagy, szerető család. Erről szólt nekünk Algyógy. Színdarab készítés a saját értelmetlen mesénkből, gyilkosság megoldása együttműködéssel, átjutás a kötél másik oldalára, úgy, hogy nem érhettünk hozzá, vagy a földhöz, 16 lábon és 13 kézen való sétálgatás, photohunt, több, mint 10 km-s túra, hídépítés, „hettyem-pitty”, és még nagyon hosszan sorolhatnám. Az új becenévvel hazatérő osztályfőnokünk is, ”OC” (angolul kiejtve) is büszkén követte végig az osztályközösség fejlődését, néha kívülről nézve, viszont sokszor résztvevőként.

Fénysebességgel el is jött a búcsúzkodás ideje, a szállást elhagyva barátságosan, boldogan köszöntünk el: „Szia, Szili G.!” Ez a kijelentés maradt meg a legjobban szívemben a táborozásunk végéről: „Csak nézzetek körül. Csendben meghallgatjuk egymást, ezt tette velünk Algyógy.”

A X.MB nevében Gergelyfi Beáta















Eredményes szereplés a nemzetközi társasági táncversenyen

A ROK ART Kulturális Sportegyesület közreműködésével, a Nemzetközi Művészi Táncfederáció (World Artistic Dance Federation) november 18 – 19. között rendezte meg Temesváron a European Grand Prix táncversenyt, melyen a Harmónia társasági tánccsoport tizenegy párja is részt vett. A közönség a páros versenyeken kívül a táncosok csoportos jive koreográfiáját is megtekinthette, Love in jive címmel, és természetesen a Palotás bemutatása sem maradt el.

A megmérettetésben határon túli tánccsoportok képviselői is részt vettek, azonban csoportunk tagjainak tánctudása ragadta úgy a közönséget, mint a zsűrit is. Elsőként a magyar közösség által oly jól ismert és kedvelt palotásra került sor, majd a táncosok áttértek a társasági táncra, köztük angol-, vagy bécsi keringő, tangó, szamba, vagy cha-cha. Két csoporttáncunk elnyerte a bírók elismerését, ezért ennek köszönhetően két első hellyel gazdagodtunk, viszont a páros versenyek díjaival is szinte kizárólag mi gyarapodtunk, ugyanakkor meghívást kaptunk különböző külföldi nemzetközi versenyekre is.

Attól eltekintve, hogy rengeteg díjjal tértünk haza, úgy gondolom, érdemes említést tenni arról is, hogy a verseny nem csupán egy-két nap teljesítményéből áll, hanem tulajdonképpen egy folyamat, hiszen minden egyes táncóra után több vagyok, mint azelőtt, és ha valamit szeretettel és kitartással teszel, megkapod a várt eredményt. A lépések helyessége mellett jelentős szerepe van annak is, hogy tánc közben mit tudsz átadni a közönségnek, ez a táncverseny pedig bebizonyította, hogy a Harmónia tagjai valóban értékesek, mert teljes odaadással szeretnek táncolni. Mosolyt csalt az arcomra, amikor az ellenfeleink őszintén gratuláltak, amikor tapasztaltam, hogy önzetlenül segítünk egymásnak a két perces szünetekben, amikor külföldi bírók dicsértek meg bennünket, és amikor körbenézve a teremben, számtalan tehetséges-, a tánc művészete előtt tisztelgő embert láttam.

Egy tánccsoport teljesítménye nagymértékben függ az oktató hozzáállásától is, ezért nagyon hálásak vagyunk Metz Rita kitartásának és türelmének, ugyanis neki köszönhetjük a rengeteg tanácsot, építő kritikát és segítséget, melynek eredményeként eljutottunk erre a versenyre, ugyanakkor köszönjük a Bartók Béla Alapítvány anyagi támogatását is. Bizalomteljesen tekintünk előre, a kihívások sorozatát várva tánc területén is, hiszen minden egyes megmérettetés a fejlődésünkre szolgál, mert többet fejlődni mindig lehet. A tánc művészete számunkra valami különleges, ezt pedig elért eredményeink tökéletesen tükrözik.

A Harmónia tánccsoport nevében Bîtoancă Diana

Fotók: Orosz Sándor


























Történelemverseny Szabadkán

Az Észak-bácskai Magyar Pedagógusuk Egyesülete 22. alkalommal szervezte meg idén a Kárpát-medencei Honismereti versenyt. E neves versenynek iskolánk testvériskolája, a szabadkai Széchenyi István Általános Iskola adott otthont.

A versenyen 22 vajdasági, magyarországi és romániai csapat mérte össze tudását. Iskolánkat Balog Szandra, Floca Larissa, Jánosi Anett és Máthé Laura, VIII. B osztályos diákok képviselték. Felkészítő tanárunk Fodor Enikő tanárnő volt. Mivel a 2017-es év a Szent László éve ( koronázásának 940. és szentté avatásának 825. évfordulója), ezért a verseny témája is ez volt. Mi e szent királyunk életét tanulmányozva első sorban a Temesvárhoz kapcsolódó Szent László történeteket kerestük. Ez volt az esszénk fő kutatóterülete, a plakátunk, illetve a kreatív feladatunk témája is. A versenyre való felkészülés során, illetve a versenytársaink színvonalas és kreatív feladatainak megtekintésével tudásunk gyarapodott, tapasztalatot szereztünk és új barátságokat kötöttünk.

Floca Larissa, VIII.B osztály











Önismereti kirándulás

November 17-e és 19-e között önismereti kiránduláson vettünk részt a Bartók Béla Elméleti Líceum önkéntes csapatával Lippán, a Caritas Házban. A háromnapos kirándulás, bár úttörő jellegű volt, egészen jól sikerült. Nem tudtuk pontosan, mi fog történni, nem tudtuk pontosan, mit vállalunk be, hogyan készüljünk fel rá, de a végére nagyon jól sült el. Csak remélni mertük, hogy laza lesz, hasznos és szórakoztató is egyben. Laza nem lett, fáradtan értünk haza, de sok mindent megtanultunk magunkról, egymásról és egymástól. Rájöttünk, hogy mennyire nehéz együtt dolgozni, mennyire hasonlóak a gondjaink, de arra is, hogy optimistának kell lenni, hasznunkra válhat az, ha segítséget kérünk valakitől és jó volt tapasztalni, hogy léteznek olyan emberek, akik szívesen szakítanak az idejükből ránk. A hosszú beszélgetések mellett jutott idő a játékra is, egy rövid kirándulásra a Solymosi várhoz és filmnézésre is.

Programvezető: Baruta Kriszta iskolapszichológus

A kirándulás az Integratio Alapítvany által támogatott Kultúr-Péntek program keretében valósulhatott meg




Őszi események a Szivárvány csoportban

A kezdeti felmérő hetek után négy hétig foglalkoztunk az őszi eseményekkel.

Az első héten a gyümölcsőket figyeltük meg. A gyümölcs felépítését az alma és a dió tulajdonságai által, a színeket, az ízeket és a formákat játékosan ismertük fel. Nagyság szerint sorba állítottuk, megismertük a Dióbél bácsi című verset, alma képeslapokat ragasztottunk, majd egy gyümölcssalátával zártuk a hetet.

A második héten zöldségeket kóstoltuk, összehasonlítottuk a formájukat,méretüket. A rövid és hosszú matematikai fogalmakat is az őszi zöldségekkel alakítottuk ki a gyerekeknek. A saját készítesű répa autó mindenki kedvenc játéka lett.

A vidám őszi színű levelekkel folytattuk a harmadik hetet. Leveleket gyűjtöttünk különböző fák alól, majd megnéztük a formájukat, színeiket. Megismertük az őszi időjárást, sorba rendeztük vastagság szerint a fákat és kipróbáltuk milyen mókás oroszlánsörényt lehet készíteni levélből.

A negyedik héten a kukorica és a napraforgó volt a témánk. Ezen a héten főleg gyakorlati tevékenységek által ismerték meg a gyerekek a két takarmánynövenyt: letörtük a saját termésű beérett kukoricánkat az óvodakertből, lemorzsoltuk a kukoricaszemeket, csuhébabát készítettünk, kukoricát főztunk, pattogtattunk, napraforgóolajat préseltünk, sok finom kukoricából és napraforgóból készült terméket ettünk.

Egész hónapban egészségesen, vitamindúsan táplálkoztunk, megerősödtünk a téli megfázas ellen.

Köszönjük a szülők lelkes hozzájárulását az őszi projektünkhöz!

Molnár Kármen és Salamon Katalin óvodapedagógusok











Gólyabál 2017

Az idei gólyabál témája a hippi korszak volt. :) A sokszínű próbák eredményét a háromtagú zsűri (Kabai Orsolya, Orcskai Marianna és Ilonczai Zsolt) eképp értékelte:

I. díj: Kovács Tina és Varga Dávid
II. díj: Szabó Abigél és Némedi Csaba
III. díj: Orosz Katalin és Sellei Márk.

A résztvevők szavazatai alapján az idei bálkirálynő Szabó Abigél, a bálkirály pedig Sellei Márk. Gratulálunk minden résztvevőnek és köszönjük a szervezőcsapatnak a kreatív programot és a hippis hangulatot!











A XI. MB osztálykirándulása

November 9-én indultunk Nagyenyedre, osztályfőnökünk, Floca Sarolta és Ilonczai Zsolt kísérőtanár úrral. Mindenki nagyon izgatott volt a kirándulás miatt. Már a buszon sokat beszélgettünk. Nagyenyeden a Máltai Szeretetszolgálat helyi szervezeténél voltunk elszállásolva, ahol vacsorával vártak minket. Aznap este egy csapatépítő játékot játszottunk, ezáltal még jobban megismertük egymást. Másnap a közelben lévő Torockóra mentünk és megmásztuk a Székelykövet. Ezalatt két osztálytársunk meglátogatta a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumot. Miután kipihentük a mászás fáradalmait, megismerkedtünk a Máltai Szeretetszolgálat fiatal csapatával, velük is játszottunk és ismerkedtünk. Éjszakába nyúló beszélgetés volt a péntek esti együttlét az osztállyal. Szombaton Fodor Enikő történelem szakos tanárnő bemutatta nekünk a nagyenyedi várat és a kollégiumot, majd a parkban mindenki gyermeki lelkesedéssel játszott. Este érkeztünk vissza Temesvárra és éreztük, hogy egy tartalmas hétvégét tudhatunk magunk mögött.

Fodor Zsuzsanna és Horváth Brigitta (XI.MB)




A XI. KG osztály szakmai gyakorlaton

November közepén került sor a XI. KG osztály szakmai gyakorlatára. A hét témája Az ergonomikus munkakörülmények volt. Az elméleti képzés mellett alkalmunk volt meglátogatni az INCUBOXX vállalkozásfejlesztési intézetet,. Elmentünk a Tűzoltó Egységhez is, ahol megismerkedtünk munkájukkal, új gépeikkel, hasznos tudnivalókkal lettünk gazdagabbak. Volt egy pályaorientációs napunk is, a "JOB SHADOW DAY" amikor diákjaink érdeklődésük függvényében, szakembereket látogattak meg munkahelyükön. Köszönjük a támogatást a Munax mezőgazdasági gépekek és alkatrészeket forgalmazó Kft.-nek, Molnár András ügyvédnek, Băruță Krisztina pszichológusnak, a White Dot Design lakberendező Kft-nek, a Józsefvárosi fodrászat kozmetikusának és a Mátyás családnak.




Rendhagyó irodalomóra a Magyar nyelv napja alkalmából

Rendhagyó irodalomóra Marosán Csaba színművésszel a Magyar nyelv napja alkalmából Téma: Arany János ismeretlen arca

 

 

 






Megjelent a Juventus idei első száma!

 

Az új szerkesztőség teljes lélekkel dolgozott, írt, javított, tördelt, az olvasók pedig nagy mosollyal vettek át minden példányt. Idén is igyekszünk újdonságokkal jelentkezni: interjúk, ajánlások, régi írások, elgondolkodtató kérdések és természetesen soha nem maradhatnak el az Aranyköpések. Sok sikert kívánunk az új szerkesztőségnek!

 

Diákok Világnapja

 

Miért éppen ma van a Diákok Világnapja? Erre ad választ a Diákönkormányzatunk kreatív csapata által készített kisfilmje. A kisfilm megtekintésével indult az a beszélgetéssorozat, amelyet a diákok kezdeményeztek jogaikról ma, az iskolában.

 

 

 

 

 

Anyanyelvi vetélkedő

A Magyar nyelv napja alkalmából, az Anyanyelvápolók Szövetségének szegedi csoportja, a Szegedi Szakképzési Centrum Gábor Dénes Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája, valamint a Csongrád Megyei Honismereti Egyesület 2017 októberében szervezett anyanyelvi vetélkedőjén iskolánk egy három tagú csapata is részt vett, melynek tagjai Bîtoancă Diana, Bodnár-Végh Krisztina-Boglárka és Gergelyfi Beáta líceumi tanulók.

A verseny online felületen zajlott, három fordulója során pedig a résztvevők különböző anyanyelvi játékokra kerestek megoldást. A feladatokban jelentős szerepet kaptak Arany János művei, illetve életrajzi adatai, ugyanis idén ünnepeljük születésének 200. évfordulóját. Egyes feladványok alapja az ötletesség, a kreativitás volt, mások pedig Arany költészetének és munkásságának alapos ismeretét feltételezték.

Az eredményhírdetésre november 15-én került sor Szegeden, a Szent-Györgyi Albert Agórában, ahol először Dr. Nagy János egyetemi tanár ünnepi köszöntőjét, majd Sudár Annamária budapesti színművész …mindannyiunk atyja – Arany János tanár úr című előadását hallgathattuk meg. A 78 csapat közül iskolánk diákjai is kiemelkedő eredménnyel tértek haza, ugyanis különdíjban részesültek, elnyerve a szervezők elismerését is.

A megmérettetésben főként Csongrád megyei középiskolások vettek részt, azonban néhány határontúli csapat is próbára tette tudását. Ezúttal is köszönjük a szervezőknek a meghívást és a lehetőséget, hogy kibontakoztathattuk kreativitásunkat egy online verseny során is, ugyanakkor hálásak vagyunk Balla Lóránt magyarszakos tanárnak a versenyre való felkészítésért. Bízunk benne, hogy jövő tanévben is sor kerül erre a vetélkedőre, ahol iskolánk ismét résztvehet.

A csapat nevében Bîtoancă Diana



Szakma a batyuban 2018 - pályázati felhívás

A Bartók Béla Alapítvány a PADE (Pallas Athéné Domus Educationis) Alapítvány támogatásával pályázatot hirdet.

A pályázat célja: a magyar iskolában tanuló diákok szakképzési lehetőségeinek bővítése egyéni szakoktatási támogatás útján, a hatékonyabb munkapiaci elhelyezkedés érdekében.

A pályázók köre:

• a Bartók Béla Elméleti Líceumban járó XI-es diákok

Az egyéni szakoktatási programnak elemei:
• egyéni vagy kiscsoportos pályaorientációs program,
• megfelelő felnőttoktatási rendszerű tanfolyam kiválasztása,
• a tanfolyam elvégzésének anyagi résztámogatása,
• szakmai gyakorlatban való részvétel elősegítése (lehetőség szerint).

A pályázatnál elbírálásra kerül:
• a diák motivációja,
• általában a feladatvégzésben tanúsított hozzáállás, a magaviselet,
• a közösségben vagy közösségért végzett munka.

A pályázatokat 2017. december 20-ig kell benyújtani a Bartók Béla Elméleti Líceum titkárságán. További részletek az osztályfőnököktől kérhetők.

Úszóversenyek eredményei

Mozgalmas hétvégén vannak túl az iskola úszói. Szombaton a nagyobbak versenyeztek Kikindán és itthon a városban a Temesvár Kupán, majd vasárnap a kisebbek szintén a Temesvár Kupán. Kikindán Stan Lilla 100 gyorson aranyat, 200 vegyesen és 50 gyorson pedig ezüstérmet nyert. Buculei Yana 100 vegyesen, 50 háton, 50 pillangón aranyat, 50 gyorson pedig ezüstérmet szerzett. Mindketten az egyéni legjobb időiket is megjavították. Temesváron a hétvégén az iskola diákjai összesen 7 aranyat, 10 ezüstöt és 4 bronzot gyűjtöttek. A szombati eredmények: 50 gyors: 2. Borbély Apor, 3. Varga András, 16. Szőke Patrik 5. Mag Tímea 50 mell: 2. Varga András, 4. Lokodi Vilmos, 7. Szőke Patrik 2. Mag Tímea 50 hát: 2. Borbély Apor, 4. Varga András 50 pillangó: 2. Varga András, 4. Borbély Apor 100 vegyes: 3. Borbély Apor, 4. Varga András, 7. Mag Tímea Vasárnap a kisebbek versenyeztek, akik közül nagyon sokan az első versenyükön vettek részt. Volt nagy izgalom, öröm és könnyek is. Több gyermek az első olyan versenyen úszott, ahol bár előfordult 30 gyermek is egy adott kategóriában, csak az első három kapott érmet. 25 méter gyors láb: 2010: 2. Czimer Levente, 14. Farkas Robert. 2009: 1. Stan Norbert Krisztián, 11. Tamási Ákos, 16. Nagy Levente, 17. Szakmáry Erik, 21. Mészáros Norbert 2008: 2. Nyesti Dávid 2009 lány: 1. Borbély Emese, 2. Borbély Réka, 7. Szabó Tímea. 25 m hát láb: 2009: 1. Stan Norbert Krisztián, 2. Borbély Emese, 3. Borbély Réka, 5. Szabó Tímea. 25 m gyorsúszás: 2009: 1. Stan Norbert Krisztián, 14. Mészáros Norbert, 17. Tamási Ákos, 22. Szakmáry Erik. 2008: 5. Nyesti Dávid. 2009: 1. Borbély Réka, 2. Borbély Emese, 6. Szabó Tímea. 25 m hátúszás: 2008: 9. Nyesti Dávid, 2009: 1. Stan Norbert Krisztián. 2009: 1. Borbély Emese, 3. Borbély Réka, 5. Szabó Tímea. Szabó Tímea a versenyen különdíjban részesült. Buculei Yana edzője: Sucan Tiberiu. Stan Lilla, Varga András és Stan Norbert Krisztián edzője: Szuhanek György és Stan Pál. Mag Tímea edzője: Gallovits Gyula. A többieket Borbély Anita készítette fel.

Mese, mese, mátka...

Sepsiszentgyörgyön 2017. november 10-e és 12-e között minden mesélt és balladáktól zengett: a Székely Nemzeti Múzeum, a művelődési házak, kollégiumok és a könyvtár. Ezek azok a helyszínek, amelyek otthont nyújtottak a Kriza János Országos Balladamondó, Balladaéneklő és Mesemondó verseny országos döntőjének. Megyénket a végvári Kele Noémi (VII. oszt.) valamint a bartókos Muresan Maja Sara (II. H oszt.), Barabás Evelin (III. H oszt.), Péter Hanna (IV. H oszt.), Ozsváth Dávid (V. oszt.), Szabó Abigél (IX. oszt.), Bodnár-Végh Krisztina (XII. oszt.) és Cziprián-Kovács László (XII. oszt.) képviselték.

Szabó Abigél (IX. oszt.) dicsérettel tért haza a balladaéneklés kategóriában, Muresean Maja Sara (II.H oszt.) pedig Napsugár különdíjban részesült a mesemondás kategóriában.

Minden résztvevőnek gratulálunk és további sikereket kívánunk!

Barabás Mónika, kísérő pedagógus

Az Ifjúsági Honismereti Akadémián

November 2-a és 5-e között zajlott a XXII. Országos Ifjúsági Honismereti Akadémia, melynek szervezője a magyarországi Honismereti Szövetség és a Veszprém Megyei Honismereti Szövetség. Iskolánkat három diák képviselte: Győrfi Andrea, Horváth Kinga és Pál Tímea, Fodor Enikő tanárnő kíséretében. Az idei Akadémia helyszíne Veszprém volt, témája pedig Mesterségek családomban, környezetemben. Ebben a témában kerültek bemutatásra a résztvevők dolgozatai. A magyarországi diákok mellett Nagyváradról, Aradról, Temesvárról és a Vajdaságból is voltak résztvevő diákok. A különféle érdekes korreferátumok bemutatása mellett tanulmányi kirándulásban is volt részünk. Megcsodálhattuk Veszprém látványosságait, gyönyörködhettünk a Herendi Porcelángyár remekműveiben, meglátogattuk Zircen az Apátságot és a Reguly Antal múzeumot, valamint az itt lévő Népművészeti Alkotóházban kézműves tevékenységekben ügyeskedhettük. Jómagam immár negyedik alkalommal vehettem részt, és elmondhatom, hogy minden évben magammal vihettem szülővárosom helyi értékeiből egy kis ízelítőt. Új barátságokkal és tapasztalatokkal gazdagodva, de ugyanakkor fejlődve tértünk haza e nagyszerű rendezvényről.


Pál Timea, XII.TT















VIII. osztályosok GeoFantasy műhelye

Képes beszámoló a VIII. osztályosok GeoFantasy műhelyéről.


Programvezető: Păcurar Mária tanárnő





















Temes megyei óvodapedagógusok Hódmezővásárhelyen

Temes megyei óvodapedagógusok a Rákóczi Szövetség által szervezett konferencián, Hódmezővásárhelyen - képes beszámoló.

Köszönjük a lehetőséget!











Kultúr-Péntek a zsombolyai testvérosztállyal

Az idei KultúrPéntek programunk legújabb eseményén, november 3-án, pénteken, a Bartók Béla Elméleti Líceum VI.A osztályának és a zsombolyai V-VIII. osztály diákjai vettek részt. A program részeként a Dómban orgonabemutatót tartott számukra Bajkai-Fábián Róbert kántor és orgonista, majd a csapat meglátogatta a Szépművészeti Múzeumot.

Köszönjük a tanárok (Szilveszter Ibolya és Talpai Györgyi) és az önkéntesek segítségét.

A program támogatója a helyi Polgármesteri Hivatal.

Programfelelős: Baruta Kriszta










3D-s nyomtatót kapott az iskola

 

Az elmúlt héten egy 3D-s nyomtatót kapott az iskola Kubán Lóránt jóvoltából, Bálint Zsolt közreműködésével (mindketten iskolánk volt diákjai). A napokban Kótai Laura és Ovidiu Subtire segítségével működésbe is helyeztük és is ki is próbáltuk.

Köszönjük szépen a nem mindennapi adományt és mindenkinek a segítségét!

Legközelebb a szombati CoderDojón lehet megismerkedni az új gépezettel.









Az V. osztály focicsapata az iskolaközi bajnokságon

 

 

Az V. osztály focicsapata először vett részt iskolaközi bajnokságon. :)

A csapat edzője: Magyar Petra tanárnő

 

 

 

 

Októberi Boldogságórák

Az októberi Boldogságórák témája az optimizmus volt. A foglalkozások során gyakoroltuk, hogy hogyan lehet minden helyzetben a legjobbat keresni. Arckifejezéseink megfigyelésével felismertük lelkiállapotunkat, nevetésversennyel mindenki jókedvre derült. A képzeletbeli varázsgömb segítségével betekintettünk optimistán a jövőnkbe. Gyermekszemmel mi lehetne szebb, mint cukorkaeső, virágos rét, pónik és hercegnők, mosolygós- vagy éppen szerelmes világ.


Balázs Melinda tanítónéni (Lépésről lépésre IV. osztály)

Újra dobogón a Bartók Diákszínpad!

Országos II. díjjal érkezik haza a csapat a PADIF-ról, a szilágycsehi országos diákszínjátszó versenyről.

A Kupidó nyilai előadás szereplői: Andrásy Nóra (X.TT), Fodor Zsuzsi (XI.MI), Paduraru Szilvi (X.MI), Erdei Gergő (X.BK), Halász-Szabó Kewin (X.BK), Metz Norbert (XII.BK) és Nüszl Richárd (XI.MI), a hangtechnikus Albert Endre (X.MI), a fénytechnikus Máté Dávid (XI.MI). A Bartók Diákszínpad vezetője, az előadás színpadra állítója Molnos András Csaba színművész, a színjátszó csapatért felelős tanár Fodor Enikő.

Gratulálunk és további sok sikert kívánunk! Nagyon büszkék vagyunk Rátok!






























Tarkabarka játszóház

 

Hangulatképek a szombati Tarkabarka játszó- és alkotóházról:

Fénykép galéria

Úszóleckék bartókos kisdiákoknak

Miután az elmúlt tanév második félévében az akkori negyedikesek, október-novemberben a jelenlegi negyedikesek járnak rendszeresen az Aréna uszodába tanítóik - Balázs Melinda és Vinczeffy Kinga valamint Szabó Ferenc - kíséretében. Az úszótanfolyam vezetője Borbély Anita úszóedző. Tavasszal a harmadikosokon a sor.





Megalakult az új DÖK elnökség

Diákjaink szavazatai alapján az idei DÖK elnökség tagjai:

Paduraru Silvia Nicole (X. osztály) - Elnök
Fodor Zsuzsanna (XI.osztály - Érdekképviseleti alelnök
Gergelyfi Beáta (X.osztály) - Belügyi alelnök
Horváth Brigitta (XI.osztály) - Külügyi alelnök
Metz Attila Norbert (XII.osztály) - PR alelnök

Sikerekben gazdag, mosolygós, jó hangulatú, diák- és tanárbarát, aktív, vidám és lelkes tanévet és közös munkát kívánunk az új csapatnak!

Gratulálunk Nektek!

 

 

Kríza János Balladamondó, Balladaéneklő és Mesemondó verseny - elemi osztályok

A Kríza János népmesemondó verseny megyei szakaszát, kisiskolások számára, október 23-án rendeztük meg iskolánkban.

A versenyre a Bartók Béla Elméleti Líceumból és Végvárról érkeztek gyermekek, akik egy-egy magyar népmesével örvendeztették meg a közönséget. Kulcsár Ilona tanítónő, Szilágyi Boróka zenetanárnő és Izmendi Emőke óvónő értékelték és hasznos tanácsokkal látták el a mesemondó kisdiákokat.

Az I-II.osztályos kategóriában: Mureșan Maja (II.o.) nyerte el az I.díjat, Juhász Ábel (II.o.) II. díjat kapott és Deutsch Norbert-Olivér (Végvári Ált. Isk.-II.o.) III.díjban részesült. A Bartók Béla Alapítvány különdíját Szendrey Dániel (I.o.), az Integratio Alapítvány különdíját Pataki Tímea (II.o.), az RMPSz különdíját Riskó Erna (I.o.), az Eszterlánc Kulturális Egyesület különdíját pedig Kovács Emma ( I.o.) tanulók érdemelték ki. Dicséretet kaptak: Barabás Amanda (I.o.), Csóka Emese (I.o.), Ninacs Eszter (I.o.), Borbély Emese (II.o.), Gál Abigél (II.o.), Győrfi Áron (II.o.), Kiss Réka (II.o.) és Stan Norbert-Krisztián (II.o.) tanulók.

A III-IV. osztályos kategóriában: Péter Hanna (IV.o.) I.díjat, Barabás Evelin (III. o.) II.díjat, Nagy-György Csaba (III.o.) pedig a III.díjat nyerte el. A Bartók Béla Alapítvány különdíját Maskulik Réka (III.o.), az Integratio Alapítvány különdíját Dotterer-Kiszely Patrik (III.o.), az RMPSz különdíját Mátyás Andrea (Végvári Ált.Isk.-IV.o.),az Eszterlánc Kulturális Egyesület különdíját pedig Király Erik (III.o.) tanulók érdemelték ki. Dicséretben részesültek: Fekete Kinga (Végvári Ált.Isk.-III.o), Festő Ádám (III.o.), Moldoveanu Dávid (III.o.), Riskó Hanna (IV.o.) és Szarvas Edina (Végvári Ált.Isk.-IV.o.) tanulók.

Felkészítő tanítók: Bakos Ágnes-Mónika, Boros Emília, Kele Lídia, Milos Edit, Pál Krisztina, Stan Orsolya, Szabó Ferenc, Tamási Emese, Tasi Ottília, Tóth Rózsa és Varga Ildikó.

Temes megyét az I-II.osztályos kategóriából Mureșan Maja (II.o.), a III.-IV. osztályos kategóriából pedig Péter Hanna (IV.o.) és Barabás Evelin (III.o.) tanulók képviselik az országos szintű versenyen. Sok sikert kívánunk diákjainknak a következő megmérettetésen!

Pál Krisztina és Milos Edit megyei szervezők

 

 

Gloria Victis

Október 21-e és 23-a között tanulmányi kiránduláson vehettünk részt a Rákóczi Szövetség meghívására 44 középiskolás diákkal. Élménydús programnak lehettünk a részesei.

Kiskunmajsán voltunk elszállásolva, a helyi ünneplésben is részt vettünk, majd onnan mentünk a budapesti főrendezvényre. Nagy örömünkre szolgált, hogy két jelenleg Budapesten tanuló volt bartókos diákunk, Szabó Anita és Vass Imola kísértek bennünket egész ottlétünk alatt. Türelemmel és nagy örömmel válaszoltak kérdéseinkre, szakértelemmel szereztek mindenről információt és nyújtottak segítséget minden probléma megoldásában. Kiskunmajsán az üdülőfaluba érkezve az élményfürdőbe mehettünk. Vacsora után rövid, de érdekes előadást hallgathattunk meg az 1956-os forradalom kapcsán, mely hasznos volt amiatt, hogy mindenki megérthette a program további részében történő eseményeket.

Vasárnap kora hajnalban reggeliztünk, majd a helyi romai-katolikus templomban rövid misével indítottuk a tartalmas napot, később pedig a kápolnában és a múzeumban hallhattunk és láthattunk érdekes dolgokat. 11,00 órakor elindultunk Budapestre, ahol mintegy 4000 fiatal gyűlt össze a Kárpát-medence minden vidékéről a Műegyetem aulájában tartott ünnepi megnyitón, az azt követő fáklyás felvonuláson, a Bem téri ünnepi megemlékezésen és koszorúzáson.

Hétfőn részt vettünk a helyi megemlékezésen, majd megköszönve házigazdáink szeretetét amivel gondoskodtak rólunk, elindultunk haza. Útközben meglátogattuk Szegeden a Móra Ferenc Múzeumot, majd a finom ebéd után elköszöntünk és estefele szerencsésen hazaérkeztünk. Bízunk benne, hogy a kirándulásokra jellemző hangulat és diákcsínyek emlékei mellett mindenki hazahozott szívében egy darabot abból a hazaszeretetből, emberségből, becsületből, amit ez a programsorozat nyújtott és hirdetett.

Köszönet érte a Rákóczi Szövetségnek.

Fazakas Enikő, dokumentációs tanár





























































Kisiskolások őszi bejárótábora

Október 30-a és november 3-a között, az őszi szünidőben, negyedik alkalommal került sor iskolánkban a Román nyelvű bejárótábor megszervezésére. A tábor célja: a magyar anyanyelvű gyermekek román nyelven való kommunikálásának segítése, beszédbátorságuk és beszédkedvük erősítése volt. A román nyelv mellett a mozgásnak volt elsődleges szerepe a programban.

Délelőttönként Huszár Somogyi Gabriella tanárnő és Szoboszlai Diana egyetemi hallgató, volt bartókos diák, valamint iskolánk román szakos tanárai a gyermekek román nyelvi ismereteit fejlesztették játékos gyakorlatok, feladatok által. Az ebéd és a kiérdemelt pihenő után, 16 óráig, a tanulók mozgásos, zenés- vagy társasjátékos foglalkozásokon vettek részt. A mozgásos programokat Magyar Petra tanárnő irányította.

A program során a felhőtlen jókedv, a vidámság, új barátságok kialakítása kerültek középpontba. Ezt igazolják a színes programokon készült fényképek is.

Milos Edit, programfelelős









DÖK műhelytábor

Az új DÖK elnökség megválasztását minden évben két fontos pillanat előzi meg: a hagyományossá vált őszi DÖK műhelyábor, amelynek keretében az érdeklődő diákok betekintést nyerhetnek a a diákönkormányzat működésében és a DÖK Fórum, ahol a diákság képviselői meghallgatják a leköszönő elnökség beszámolóját és megvitatják a DÖK működési szabályzatát. A DÖK MÚhelytáborra október 7-8-án került sor az aradi Csálai erdő Látogató központjában 30 diák részvételével, a Várbástya Egyesület és a Bartók Béla Alapítvány támogatásával. Az október 17-én megszervezett DÖK Fórumon beszámolt az elmúlt évről és leköszönt az elnökség és a választmány, majd a résztvevők megvitatták az elfogadták az új belső szabályzatot, mely szerint az újonnan megválasztott elnökség tagjai egy-egy munkacsoportot is vezetnek. További sok sikert és számos sikeres rendezvényt kívánunk!













Kilencedikesek csapatépítő tábora Algyógyon

Október 26-a és 29-e között, a Bartók Béla Alapítvány támogatásával, Algyógyon egy összerázó és csapatépítő táborra került sor. Nagy esélyt adott ez a tábor azoknak a diákoknak akik eddig nem, vagy nehezen illeszkedtek be az osztályba, évfolyamba. Ami a képzéseket illeti, három napunk volt arra, hogy olyan téren fejlődjünk, amire eddig nem tettünk lényeges hangsúlyt. Megtanultunk jobban figyelni és csapatban dolgozni. Bármennyire is próbálkoztunk egyénileg egy feladattal, nem sikerült, mivel mindig egymásra voltunk utalva, csapatként kellett együtt gondolkodjunk és dolgozzunk. Játék téren, sokan élvezték a szelfiversenyt, ahol kisebb-nagyobb csapatokban kellett fényképet készítsünk Algyógy „gyöngyeivel”, mint a polgármesteri hivatal, a magyar temető, a buszmegálló, helybeliek, állatok stb. Emellett még egy- a tábor egész ideje alatt zajló- játékban is részünk volt. Természetesen, nem maradtak el az önismereti játékok, koncentrációs-fejlesztő gyakorlatok sem! Ezen kívül kirándultunk egy nagyot Feredőgyógyra, a Klokotai vízeséshez, sétálhattunk a római kori úton, és megnéztük a római fürdőt is. A szálláson töltött szabadidőnkben, gyakran voltunk lent a klubban, ahol nagyon jókat játszottunk és beszélgettünk. A tábor valóban nagyon sikeres volt. Elkísértek bennünket Halász Éva, Dudás Györgyi, Molnos Ildikó osztályfőnökök. Köszönjük nekik ezt a csodálatos négy napot.





Őszirózsa népdaléneklő verseny, országos szakasz

„Lehet élni zene nélkül is. A sivatagon át is vezet út. De mi azt akarjuk, hogy az ember ne úgy járja végig élete útját, mintha sivatagon menne át, hanem virágos réten.” (Kodály Zoltán)

Október 21-én iskolánk hat tanulója részt vett az Újszentesen megszervezett IX. Őszirózsa Országos Népdalvetélkedőn.

Varga Brigitta - II.o
Nagy Natália - III.o
Makkai Eszter Zsuzsanna - IV.o
Nagy Edina - V.o
Makkai Gergő-Botond - VI.o
Stan Lilla-Aliz - VIII.o

Az ünnepélyes megnyitó után a versenyzők részt vettek a korosztályonként különböző helyszíneken zajló versenyen. A versenyen 13 magyarlakta megyéből közel 130 tanuló vett részt az országos szakaszon. Miután a színvonalas verseny lejárt, várni kellett még délutánig, amikor a gálaműsor keretén belül sor került az eredményhirdetésre. Az idei versenyen a következő eredmények születtek: Nagy Natália és Makkai Gergő-Botond a szentesi iskola különdíját kapta, Stan Lilla-Aliz országos dícséretet és a zsüri különdíját érdemelte ki.

Büszkék vagyunk diákjainkra, gratulálunk a díjazottaknak!

 

DSD I - Oklevél átadás

A 2016-2017 -es tanévben iskolánk 26 líceumi diákja iratkozott be és vizsgázott német nyelvből, megszerezve a DSD I nyelvvizsgát. Az ünnepélyes oklevél átadásra 2017. október 18- án került sor iskolánk dísztermében.

Gratulálunk diákjainknak, további lelkesedést kívánunk a német nyelvtanulás területén!


































Kriza János mesemondó, balladamondó és balladaéneklő verseny

Október 17-én került sor a Kriza János mesemondó, balladamondó és balladaéneklő verseny megyei szakaszára a Bartók Béla Elméleti Líceumban, ahol 25 versenyző vett részt.

A versenyen a következő eredmények születtek: az V-VIII. osztályosok korcsoportjából (mindannyian mesemondásban) dícséretben részesült Benke Andrea, III. helyezést ért el Festő András, II. helyezést Csata Dorottya és I. helyezést Ozsváth Dávid (V. osztály), valamint Kele Noémi (VII. osztály, Végvár).

A nagyok korcsoportjában III. helyezett lett Győrfi Krisztina (balladamondás), II. helyezett Pricop Annamária (balladaéneklés) és I. helyezettek: Szabó Abigél (IX. osztály, balladaéneklés), Bodnár-Végh Krisztina (XII. osztály, balladamondás) és Cziprián-Kovács László (XII. osztály, mesemondás).

Sok sikert kívánunk az első helyezetteknek a verseny országos szakaszán!
























Matematika és csapatépítés egy táborban

Október első felében 35 diák egy intenzív matematikatáborban vett részt az Arad megyei Maros-ártér Naturpark konferenciaközpontjában.

Mint a neve is mondja, a tábornak a matekozás volt a célja. Kicsit izgultunk is miatta. Az órák viszont meglepő módon kellemesebbek voltak, mint az iskolában – közben teáztunk, rágtuk a ropikat. Nagyon sok feladatot oldottunk meg, segítettünk is egymásnak, frissítettük a memóriánkat. Olyan dolgokat is megértettünk, amit az iskolában eddig nem sikerült. Csoportokban dolgoztunk. Az órák közti szünetekben sétálhattunk az erdőben és különböző új csapatépítő játékokat próbáltunk ki. Ez a tábor nagyon hasznos, de egyben szórakoztató is volt, hiszen játszva tanultunk. Ajánljuk minden jövőbeli nyolcadikosnak.

Köszönjük Fodor Enikő, Păcurar Mária és Szilveszter Ibolya tanárnőknek, Floca Larissa és Jánosi Anett, VIII.B
Az intenzív matematika tábor a Nemzeti Tehetség Program keretében valósult meg a Talentum - matematika és természettudományos tehetséggondozó program részeként.





















Mákvirág díjak

 

 

A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége október 14-én, Szovátán, a Teleki Oktatási Központban ünnepélyes keretek között idén is kiosztotta a Mákvirág-díjakat.

Mákvirág-díjra a tanulásban kiváló eredményt felmutató, tantárgyversenyeken díjazott, kulturális és diákrendezvényekben aktív, példás magaviseletű tanulók pályáznak. Temes megye Mákvirág-díjjal kitüntetett tanulói (a tavalyi tanévben elért eredmények alapján):

 

Gergelyfi Beáta- IX.osztály- Bronz fokozat- Bartók Béla Elméleti Líceum
Jakab Orsolya- X.osztály- Ezüst fokozat- Gerhardinum Római Katolikus Teológiai Líceum
Szabó Liza- XI.osztály- Ezüst fokozat- Bartók Béla Elméleti Líceum
Vicze Júlia- XII.osztály- Ezüst fokozat- Bartók Béla Elméleti Líceum

 

A kitüntetett diákok egy jutalom táborozáson vettek részt október 11-14 között Szovátán, a Teleki Oktatási Központban. Gratulálunk a díjazottaknak, és további sok sikert kívánunk!

Al-dunai kirándulás

Az őszi osztálykirándulásunkat az idén október 11-én szerveztük meg a VI B, VII A, B osztályok részvételével. Az Al Dunához látogattunk, ahol az őszi nap szó szerint bearanyozta a hajókirándulást a Duna Kazán-szorosi szakaszán. A ritka természeti látványosság megtekintése után töretlen jókedvvel látogattuk meg Orsova más nevezetességeit. Fáradtan, de rengeteg új élménnyel telve ért véget ez a szép őszi nap.


Szervező osztályfőnökök: Kiss - Pataki Adél, Albert Etelka, Balázs István László

Bejárótáborok az őszi vakációban kisiskolások számára

1. IX. Anyanyelvi játszóházas bejárótábor A játék- és alkotóműhelyek lehetővé teszik az anyanyelvi ismeretek gyakorlását, bővítését, népdaltanulást, az új élmények feldolgozását. A programok az iskolában zajlanak. Időtartam: 2017. október 30-a és november 3-a között 8,00- 12,00 óra között Jelentkezési és további információk: Milos Edit tanítónőnél tel. 0769-608515


2. IV. Román nyelvi bejárótábor A program során a román nyelvű kommunikációt fejlesztjük játékos gyakorlatokkal, feladatokkal. A programok az iskolában zajlanak román szakos tanárok közreműködésével. Időtartam: 2017. október 30-a és november 3-a között 8,00- 12,00 óra között Jelentkezési és további információk: Stan Orsolya Emese tanítónőnél tel. 0741-083473


DÉLUTÁNI FOGLALKOZÁSOK A délelőtti nyelvfejlesztő programok után ebédelési lehetőséget biztosítunk, majd 16 óráig mozgásos, zenés- vagy társasjátékos foglalkozásokon maradhatnak a gyerekek. Amennyiben igénylik a délutáni programot is, jelezzék a délelőtti programfelelősöknek.

RIUF bemutató

Népes, érdeklődő középiskolás csapat vett részt a RIUF (Romanian International University Fair) bemutatóin, műhelyein október 10-én, a Kereskedelmi Központban. Kísérő tanár Băruța Kriszta iskolapszichológus, pályaválasztási tanácsadó.

Baranta bemutató

Október 10-én délután az aradi Csiky Gergely Főgimnázium udvarán tartott bemutatót a barantás diákok egy csapata. A bemutató után a nézők is kipróbálhatták az íjászatot, majd a barantások a Szabadságszobor előtt főhajtással emlékeztek a hősökre.


A diákcsapat vezetője Benedek Márk (XI.BK).

Új tehetséggondozó program az iskola diákjai számára

Elindult a "Z generációs kreatív média műhely" tehetséggondozó projektünk.

Örülünk, hogy sok lelkes, határozott diákkal találkozhattunk, ismerkedhettünk. :)

A projekt célja egy komplex, interdiszciplináris tehetséggondozó program megvalósítása a társadalomtudományok, főként a média és kommunikáció iránt érdeklődő tehetséges gimnazisták számára. Folytatva együttműködésünket a Bartók Béla Elméleti Líceummal, 18 tehetséges diákot fogunk támogatni a kritikus életszemlélet kialakításában és abban, hogy tehetségük konkrét munkák létrehozása által fejlődjön. Az elkészült portfóliók egy kiállításon kerülnek majd bemutatásra a nagyközönség előtt, a program végén, májusban.

A programot támogatja: Nemzeti Erőforrások Minisztériuma, Nemzeti Tehetséggondozó Alap.

Forrás: Integratio Alapítvány facebook bejegyzése

Rákóczi ösztöndíjak ünnepélyes átadása

Szerdán, október 11-én került sor Temes megyében az előkészítő osztályosok Rákóczi ösztöndíjának ünnepélyes átadására. A Bartók Béla Elméleti Líceum dísztermében 16,30-tól a vidéki iskolák diákjai, fél hattól pedig a bartókos iskolakezdők vehették át a 10 ezer forint értékű támogatást Pálinkás Barnabástól, a Szövetség fő munkatársától és Czáboczky Szabolcstól.

Temes megye három éve vált a Rákóczi Szövetség több mint tízéves Beiratkozási programjának kedvezményezettjévé. A program érinti a teljes Felvidéket, a kárpátaljai Felső-Tisza vidékét, a partiumi Bihar és Máramaros megyét, Temes megyét, az erdélyi Dés környékét, Fehér megyében, a vajdasági szórványterületek, Horvátország és a szlovéniai Muravidék magyar iskolába íratott gyermekeit. A program célja, hogy ráirányítsa a magyar családok figyelmét a magyar iskolaválasztás fontosságára és helyességére.

A Beiratkozási Program mögött nagyszabású társadalmi összefogás jött létre. A támogatók között több száz magyarországi önkormányzat, civilek, közéleti személyiségek és alapítványok sorakoztak fel.

Köszönjük!








































Arany a kémiában és az irodalomban

Szeptember 29-e és október 1-e között két tizedikes diáktársammal, Gergely Róberttel, és Erdei Gergővel részt vettünk a Zentán megrendezett kémiatáborban Dudás Györgyi tanárnő vezetésével. A fő téma az arany volt, Arany János 200. születési évfordulója alkalmából.

A megszervezett csapatverseny keretén nemcsak a kémiáról volt szó, hanem ezáltal egy kicsit összekötötték a feladatokat az irodalommal is. A vetélkedő szombat délelőtt zajlott le, ahol véletlenszerű csapatokba osztottak minket. Nemcsak feladatokat oldottunk meg, hanem kísérleteztünk is. A délután folyamán különböző érdekes előadásokon vehettünk részt, ahol a gyógyszerkutatástól kezdve, az áram kémia szállításáig egy csomó mindenről tanultunk. Vasárnap egy kiránduláson vettünk részt, melynek keretein belül megcsodálhattuk Szabadkát, és a Palicsi tót. A táborba határon túli magyarok, szerbiaiak, romániaiak, de magyarországi diákok is részt vettek. Érdekes volt ennyi helyről érkező diákkal barátkozni.

Véleményem szerint nagyon jó volt a tábor, kár hogy csak egy hétvégét tartott. Remélem eljutok rá jövőre is.

Orosz Katalin (IX.MI)








Szivárvány csoport

A tanév eleji felmérő hetek után 2017. szeptember 25-29. között a középső-nagycsoport névadó hetet ünnepelt. Naponta színesedett hangulatunk, ruházatunk, csoporttermünk, összetételünk. Ezért illik a szülők által javasolt név a csoportra. A tevékenységek, a szabadjátékok a szivárvány köré csoportosultak: szivárványt építettünk a csoportteremben levő játékokból, szivárványt kerestünk a Szivárvány folyóiratban, szivárványt állítottunk össze kockakirakókból, szivárványt festettünk, szivárvány koronát készítettünk, „A szivárvány születése” című mesét hallgattuk, megtanultuk a „Szivárvány, szivárvány” gyermekdalt, szivárványszínű ételeket főztünk.


A névadó hét utolsó napján megünnepeltük a Magyar Népmese Napját is. A Benedek Elek által gyűjtött „A csillagszemű juhász” mesét hallgattuk és színeztük.


Vidám, sokszínű tanévet kívánunk a csoport minden tagjának!


Molnár Kármen és Salamon Katalin óvodapedagógusok

Iskolánk idén is kapcsolódott a Boldog iskola programhoz

A IV. lépésről lépésre (tanítók Balázs Melinda és Vinczeffy Kinga) és az Hagyományos előkészítő osztály (tanító Kasza Gabriella) Hálakert projekttel indított. A negyedikesek így számoltak be az eseményről: "Az újratalálkozás örömével kezdtük a második évben is a Boldogság órákat. Megtanultunk hálásak lenni apró dolgoknak is. Örömmel álltunk neki a mi hálakertünk elkészítésének s megígértük magunknak, hogy egész évben gyakoroljuk a hálát!"

Tanévkezdő szakmai műhely

Iskolánk pedagógusai 2017. szeptember 29-30-án szakmai műhelyt tartottak a Temes megyei Altringenben. A program első napján a közel negyven résztvevő pedagógus az anyanyelvi oktatást érintő jelentős problémákat valamint erősségeket azonosította, majd másnak a helyzetértékelések alapján jövőképeket dolgozott ki a Temes megyei szórványoktatási központ számára.

A kellemes hangulatú, eredményes csapat-és közösségépítő program a Bethlen Gábor Alap által finanszírozott Térségi iskolahálózat programjainak támogatása projekt részeként valósult meg.

Mindenkinek köszönet az építő, aktív jelenlétéért!







































A Magyar népmese napja az iskolában

 

Benedek Elek születésének évfordulóján, szeptember 30-án ünnepeljük a Magyar népmese napját. Erre való tekintettel pénteken iskolánk negyedikesei meglátogatták az előkészítő osztályos iskolatársaikat. A magukkal vitt olvasókönyvből felolvasták A hétlábú paripa című magyar népmesét. A mese mellett furulyaszó és citera kíséretével népdalokat is énekeltek valamint magyaros motívumokkal díszített könyvjelzőt vittek ajándékba az iskolakezdőknek. Jó érzés volt újból megtapasztalni a közös meseolvasás és mesehallgatás örömét.

A két negyedik osztály tanítói: Balázs Melinda-Enikő és Vinczeffy Kinga (Lépésről lépésre IV. osztály) Szabó Ferenc (Hagyományos IV. osztály).











DÖK jégtőrő

Hagyományainkhoz híven, Jégtörővel kezdtük idei rendezvényeink sorozatát. Egy óra lefolyása alatt, a kilencedikes diákoknak lehetőségük volt betekintést nyerni diákönkormányzatunk felépítésébe illetve tevékenységébe.


U.i.: Szeretettel várunk minden újonc vagy érdeklődő licis diákot a MÚhelytáborba.

Kultúr-Péntek

 

Az Integratio Alapítvány idei Kultúr-Péntek programja a II. Temesvári Magyar Napok ideje alatt indult. A résztvevő diákcsapatok számos izgalmas feladatot oldhattak meg, miközben játszva tanultak városunkról. A játék alatt elkészített "kultúrszelfikre" díjakat is kaptak.

A program megszervezésében Bögre Norbert és Kozma Anita önkéntesek segítettek.

Programfelelős: Băruță Kriszta. A program a Városi Tanács támogatásával valósul meg.

Erdélyi Magyar Középiskolás Sportolimpia 2017

 

Iskolánk focicsapata idén is részt vett a Sportolimpián, amelyre szeptember 20-24-e között került sor Kolozsváron. A bajnokságban tíz csapat vett részt, a mi csapatunk a középmezőnyben végzett. A csapat tagjai: Oláh Dávid (csapatkapitány), Ágoston Alex, Cohan Mihály, Magyari Cristopfer, Marton Zoltán, Szabó Ervin, Virág Eduárd (kapus).

A csapatot Magyar Petra tanárnő kísérte el.

Köszönjük a Communitas Alapítvány támogatását.

Juventus jégtörő

A Juventus csapata múlt héten egy Jégtörővel indította az évet! Nagyon hálásak vagyunk a leköszönő tagok munkájának, és számítunk arra, hogy a friss csapat is egy minőségi újsággal büszkélkedhet! Sok sikert kívánunk a szerkesztőség új tagjainak!

Hátrahagyottak emlékezete - kültéri kiállítás a Bartók Líceum udvarában

A II. Temesvári Magyar Napokon egy újszerű témát, újszerű módon volt alkalmunk megismerni: kültéri kiállítás mutatta be az 1849-es aradi vértanúk szeretteit, azaz nőket és gyermekeket, akik egy életen át hordozták férjük, vőlegényük, édesapjuk tragédiájának lelki és fizikai terheit. A nagyméretű pannók egy-egy vértanúfeleség, -menyasszony alakját jelenítik meg, kétnyelvű (magyar és román) felirattal ismertetve életútjukat. A Magyar Napok után a szabadtéri kiállítás az iskolán udvarára került, ahol még néhány napig megtekinthető.

Köszönjük a Carola Egyesületnek a lehetőséget, Fodor Enikő tanárnőnek pedig a rendhagyó történelemórákat.
















500. iskolanap a Lépésről lépésre III. osztályban

 

Szeptember 18-án ünnepelte osztályunk az 500. tanítási napot. Ez alkalommal délelőtt ellátogattunk az One Move edzőterembe,ahol falat másztunk és a kötélpályát is kipróbáltuk, mely csodás élményt nyújtott.

A délután az élmények megörökítésével valamint a szebbnél-szebb és ötletes "százas gyűjtemények" bemutatásával telt. Nem hiányzott a finom sütemény, mellyel egy ügyes édesanya lepett meg bennünket.

A szép emlékeket, a jó hangulatot az alábbi képek igazolják.

Milos Edit és Kele Lídia tanítónők




































Z generációs kreatív média műhely

 

Érdekel a filmezés/ újságírás/ hanganyagok készítése?

Olyannyira, hogy profiktól tanuld meg a fortélyait?

Jelentkezz a Z generációs kreatív média műhely-be!

Mit kell tenned?  Töltsd ki a jelentkezési lapot és egy motivációs levéllel együtt, küldd el az integratio.foundation@gmail.com -ra.

Középiskolás diákok jelentkezését várjuk szeptember 26-ig.

A műhelymunka 2017. októbertől kezdődik és 2018. májusában ér véget. Célunk nem az, hogy leterheljük a  programod, hanem, hogy egy olyan légkörtbiztosítsunk számodra, amelyben lazán, könnyedén, kreatívan,szakemberek segítségével fejleszthesd magad abban, amit amúgy élvezel is csinálni :)

 

 



A Bartók Diákszínház tanévnyitó műhelye

Szeptember 12-14-e között iskolánkban sor került a Bartók Diákszínpad tanévnyitó műhelyére, Molnos András Csaba vezetésével, amelyen résztvettek a Diákszínpad veterán tagjai, valamint az új licis jelentkezők.

A három nap olyan változatos tevékenységekkel telt el, mint kapcsolatteremető-, bizalmi- és nyelvi játékok, illetve spontán improvizációk. Nagyon jól éreztük magunkat, még akkor is, ha néha nem tűnt könnyűnek egy-egy feladat vagy játék, mert tanultunk belőlük és bátorságunkat, önbizalmunkat erősítették és a csapatot is jobban összerázták.

Szabó Abigél (IX.TT)

A tanévnyitó műhely a Bartók Diákszínpad művészeti tehetséggondozó program része, amely a Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által meghirdetett NTP-MŰV-17-0082 kódszámú pályázati támogatásból valósult meg.
















Tanévnyitó ünnepség - képes beszámoló

 

 

A tanévnyitó képekben.

Fotók: Orosz Sándor

















































A Bartók Diákszínpad nyárvégi bejárótábora

Az iskolakezdést megelőző héten a Kós Károly közösségi házban egy ötnapos (szept. 5-9) bejárótáborban vettünk részt, Molnos András Csaba irányítása alatt, amelynek eredményeként létrejött a Diákszínpad legújabb előadása, Kupidó nyilai címen.

A csapat tagjai Andrásy Nóra, Erdei Gergő, Fodor Zsuzsi, Halász Kewin, Metz Norbert, Nüszl Richárd és Pãduraru Silvia voltak, a hangosító Albert Endre, fény Máté Dávid.

Az első napon még mi sem tudtuk, miről lesz szó az előadásunkban, improvizációkkal és találgatásokkal töltöttük el azt. Emellett pedig nem kevés csapatmunkában volt részünk, ami minden napról elmondható. A második nap után kezdett kialakulni bennünk egy vázlat, és a rendezőnk :) is többet volt hajlandó elárulni. A többi napot a jelenetek gyakorlásával, az előadás összhangúsításával és finomításával töltöttük. A próbák minden nap reggel 10-től d.u. 6 óráig tartottak; minden nap meleg ebédet kaptunk (köszönet érte a Bartók Alapítványnak). A szombati bemutatót délután 5 órától a Kós Károly házban tartottuk meg családtagoknak, közeli ismerőseinknek valamint jelenlegi és valamikori színis társainknak.

Bartók Diákszínpad










Tanévnyitó ünnepség


Tisztelt Szülők! Kedves Diákok!

A 2017-2018-as tanévnyitó ünnepségre szeptember 11-én, hétfőn reggel 9 órától kerül sor. Gyülekezés fél 9-től az iskola udvarán. Az Ökumenikus tanévnyitó istentisztelet kezdési időpontja 11,30.

Szeretettel várunk mindenkit!

A Bartók Béla Elméleti Líceum vezetősége és pedagógusai

Az iskolabusz tervezett útvonalai 2017-2018

A 2017-2018 -as tanévben is Iskolabusz programmal támogatjuk diákjainkat. Az útvonalakkal kapcsolatos információk a következő linken érhetők el:


http://www.bartok.ro/bartok.php?page=69&language=1


Az iskolabusz program támogatói:Bartók Béla Alapítvány, Bethlen Gábor AlapCommunitas Alapítvány, Emberi Erőforrások Minisztériuma, PADE Alapítvány, Temesvár Városi Önkormányzata.

A Bartók Diákszínpad nyárvégi bejárótábora

Kedden, szeptember 5-én indul a Bartók Diákszínpad nyárvégi bejárótábora a Kós Károly Közösségi Központban. A tehetséggondozó program irányítója Molnos András Csaba színművész.

Ősztől új tehetséggondozó program indul a Bartók Béla Elméleti Líceumban

Az új tanévben új tehetséggondozó programot indítunk a matematika és természettudományok iránt érdeklődő diákok számára. A 60 órás, tanórán kívüli, élmény- és felfedezés központú programra elsősorban V-VI. osztályosokat várunk. Az új Talentum programra szeptember folyamán lehet jelentkezni. A programot az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatja.


Eseménynaptár

Eseménynaptár
Április
H K SZ CS P SZ V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

Keresés

A pontos keresés érdekében használjon ékezetes betűket!

Diákok munkái

Honlap navigátor

navigator